2022.05.25.

EuroAstra Internet magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

Zrínyi nyomában

7 min read

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karán működő Ludovika-történeti Kutatóműhely, 2020-ban, Zrínyi Miklós születésének 400. évfordulója alkalmából már rendezett egy kiállítást, Zrínyiek a haza szolgálatában címmel. Most az Egyetemen egy újabb kiállítás nyílott, a Kutatóműhely Zrínyi-Újváron folytatott feltárási munkáinak eredményéből. A kiállítás szeptember 20-ig látogatható az Egyetem Hungária körúti Kari Könyvtárának épületében.

Joggal merülhet fel a kérdés, hogy miért pont ez a század ilyen fontos számunkra? „A 17. század hadviselésének tárgyi emlékei” című kiállítás megnyitásakor dr. Padányi József vezérőrnagy, egyetemi tanár, a Kutatóműhely vezetője elmondta: főleg azért áll közel hozzánk, mert Zrínyi Miklós koráról beszélünk, de a kiállítás ennél messzebbre is mutat. Ez az időszak a hadtudományok fejlődésében is jelentős mérföldkőnek számít. Megjelennek olyan eszközök, harceljárások, elméleti munkák, melyeket nyugodtan tekinthetünk ugrásnak az addigi ismeretekhez képest. A kiállítás három témacsoportot ölel fel. Bemutatnak negyvennyolc darab korabeli metszetet, mely nemcsak a 17. századdal foglalkozik, de ekkor is készült! A kiállítás második csoportja 82 tárgy. Mindegyikük szorosan kapcsolódik a harchoz. A harmadik pedig a jelenleg végzett kutatási módszerek közül villant fel néhányat. Manapság sokat beszélünk az élmény alapú tanulásról, a kreatív tanulási programról, de bármennyire is meglepő, ezt nem most találtuk fel. Ha megnézzük a metszeteket a falon, ez a kreatív tanulási program 17. századi megfelelője. Volt egyszer egy trónörökös, aki ugyan nem buta, de – mint minden diák – nem is nagyon lelkes. Ezért a tanára azt találta ki, hogy a geometria oktatásához megírt tankönyvben, minden egyes geometriai ábra alá egy metszet-ábrázolást helyez el. Ebben a 116 ábrát tartalmazó metszetes könyvben – bár osztrákok készítették, többnyire magyar várábrázolások vannak. A kiállításon több olyan is helyet kapott, amelyik Zrínyi Miklós 1664. január-februári téli hadjáratáról készült, az eszéki hadihíd elpusztításáról. Ez a 8 km hosszú híd a kor műszaki kuriózuma volt, egy részét fel is lehetett nyitni, hogy a hajók útját se akadályozza.

Az első tárlóban harccal, a harc előkészítésével kapcsolatos tárgyak vannak. Van ott egy „szakállas puska” – az Egri csillagokból mindenki jól ismeri – valójában csak egy lövedékkel megtölthető, kovácsolt vascső. Van egy „szakálla”, amit beakasztanak a falba, hogy a visszarúgását csökkentsék. Seregbontó kézi ágyúként használták. Ebből látható itt egy példány a hozzátartozó öt lövedékkel. A lövedékek egyike rendkívül különleges, mert a magja öntöttvas, viszont a köpenye ólom. Az eljárás célja valószínűleg az lehetett, hogy –egyrészt – az űrmérethez illeszkedőre alakítsák, talán kicsi lett a vas, lötyögött a csőben, viszont ha megöntötték ólommal pontosan kitöltötte. Másrész az ólom – puha fémként – a robbanás hatására kitölti a rendelkezésére álló teret, így pontosabb hatásosabb lövést lehetett vele leadni. Vannak mondások, melyeket valamennyien, nap mint nap használunk, de vajon elgondolkodtunk-e már az eredeti jelentésükön? Az egyik ilyen mondás az „ismeri a dörgést”. Valóban a 17. századból származik, akkor is kevesebb volt a katona, mint a veszély. ezért azt találták ki, – például Zrínyi Miklós – hogy a Duna mentén őrállásokat épített és azokban jelzőágyúkat helyeztek el. Nem lőttek vele az ellenségre, nem volt benne lövedék, hangjelzést adtak vele. Aki „ismerte a dörgést”, meghallotta lövést, az tudta, hogy most kaszát, kapát le, kardot fel, föl a lóra és a kijelölt ponton gyülekező! Ezért volt fontos a jellövő lármamozsár, itt öt is látható belőlük, különböző méretűek. A legkisebb akár seregbontó kézi ágyúként is használható volt, vastag rúdra erősítve és kartáccsal töltve. Egy másik tárlóban – mondhatni – egy 17. századi sorozatvető néhány darabja fekszik. Orgonaágyúnak is nevezték. Ez sem új ötlet, mellette a falon egy kép mutatja, hogy Leonardo da Vinci már korán megálmodta ezt a fajta ágyút! A lényege, hogy egy állványra több ilyen seregbontót is felszereltek, akár ötöt, hatot, tízet is egymás mellé. A csatatéren megtöltik repesszel, kartáccsal, és amikor rohamoz az ellenség, akkor egymás után gyorsan elsütik ezeket az ágyúkat. Néhány másodperc alatt több ezer szilánkkal árasztja el maga előtt a területet, megbontja a rohamozó arcvonalat. Ez a három cső viszont egy másik okból is különleges. Mindegyiken azonos mesterjegy található, ráadásul a csáktornyai Zrínyi Múzeumban is van még kettő, ugyanezzel a mesterjeggyel. Most vagy az Európában található hasonlókat mind egy helyen gyártották vagy a Zrínyiek ágyúöntésének egyik titkát még nem sikerült teljesen feltárni.

Lovassági fegyver, egy keréklakatos karabély fekszik egy másik vitrinben – ez sajnos nem eredeti, hanem másolat. Ebben a korban kezdi átvenni a vezető szerepet a tűzfegyveres harcászat a hidegfegyverestől. A 17. század derekán megjeleni egy olyan eszköz, ami ma is létezik, a szurony vagy bajonett. Ezeket még a puskacsőbe illesztettek. Ha kilőtték a puskát, azt lándzsaként használhatták tovább. Eredetileg spanyol vadászok kezdték vaddisznóhajtásokon alkalmazni és – a történeti emlékek szerint – nagy mennyiségben először Buda visszavételénél jelent meg. A fegyver mellett van a tárlóban egy „pantallér” is, ebben tartotta a katona a töltéseit. Előre kimért 8-10 gramm lőpor volt benne, a lövedékeket kis szütyőben külön vitték. Előfordult már olyan is, amelyiknél a lövedék és a lőpor papírhüvelyben együtt várakozott a használatra. Ez lényegesen növelte a tűzgyorsaságot. A lovasok számára ekkor már elengedhetetlen a keréklakatos pisztoly – bár nem mi találtuk fel – első írásos említése egészen bizonyosan hazánkhoz köthető. Estei Hippolit püspök egri számadáskönyvei már 1507-ben említik az új típusú lőfegyvert, mely tűzkészen is viselhető volt, alkalmas tehát kapásból történő lövésre. Önvédelmi, vadász és lovas fegyverként is kitűnő volt, bármikor elő lehetett rántani. Érdekes vonzata, hogy az 1500-as évek elejétől rengeteg szabály jelenik meg, amivel korlátozzák a civilek fegyverviselését – pont a jó használhatósága miatt! A legelső, 1514-ben éppen Magyarországon –a Dózsa féle felkelés okán. A pisztoly melletti kis kerek tartó, a felporzó flaska is fontos felszerelési tárgy volt. A tenyérnyi, fából készült, szeleppel ellátott adagolóeszköz, gyorsabb égésű, finomabb lőport tartalmazott, a fegyver elsütéséhez szükséges idő volt csökkenthető általa. A 17. századi hadtudomány fejlődésének egyik fontos résztvevője volt az olasz származású, német-római császári hadvezér, hadtudós Montecuccoli (1609-1680). Nagy óvatossága és a hadtudomány szigorú szabályai szerint való eljárása miatt kevés sikert aratott, noha a korábbi véleményekkel ellentétben nem nevezhető tehetségtelen hadvezérnek. Zrínyivel nem volt jó a viszonya. Egy röpiratában, 1662-ben a magyar hadvezéreket okolta kudarcaiért. Az írásra Zrínyi válaszolt, megcáfolta Montecuccolinak a magyarokat szidalmazó állításait. Montecuccoli emlékiratának 1746-ban kinyomtatott első kötete és a francia Malet tábornok egyik könyve is látható a kiállításon. Ő ebben száznál is több ábrán mutatja be, hogy a hadviselésnél, a várostromnál, a terepelőkészítésnél milyen módszereket lehet felhasználni. Némelyik állítása évszázadokon át érvényes maradt. Összevetve a látottakat a napjaink háborúiról bennünk élő képpel, érdekes gondolatok megfogalmazására kínál alkalmat ez a civil érdeklődők számára is megtekinthető kiállítás.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

EUROASTRA - Powered by WebshopCompany Ltd. uk. | Newsphere by AF themes.