jutas.jpgA Jutasi Altisztképző Intézet bejárata

Többféle értelemben is használjuk az atyai jóbarát kifejezést. Aki a tőle jóval fiatalabb, pályáját kezdő személyt segíti útmutatásával. Aki pártfogol egy fiatal közeli ismerőst, rokont. Fiatal író tanácsadója, mentora a pályája csúcsát elért írónak. Nekem nem ilyen atyai jóbarátom volt Miltényi Árpád.

    Jutas. Egykor önálló település, ma Veszprém egyik városrésze. A honfoglaló Árpád vezér egyik fiát hívták így. A Google-ban azt találjuk, hogy a Jutasi Atisztképző Iskola történetének megismerését nagyban nehezíti, hogy a kortörténeti dokumentumokat egyszerűen nem lehet fellelni. Annyi maradt meg mindössze, ha valaki durva, modortalan magatartást tanúsít, azt mondják róla: olyan, mint egy jutasi őrmester. De ez nincs így. Hiteles forrásból tudom. A hiteles forrás atyai jóbarátom, Miltényi Árpád, a Magyar Királyi Jutasi Honvéd Altisztképző és Nevelőintézet egykori parancsnoka 1931-1941 között. A nála végzett altisztekre éppen az ellenkezője volt jellemző.

   Amikor megismertem Árpádot, ötvenkét éves volt. Én éppen feleannyi. Egy iparvállalat szerszám és karbantartó műhelyét vezettük közösen. Ő a villanyszerelőket irányította, én a szerszámkészítőket. A kölcsönös szimpátiát nem lehet magyarázni. Úgy beszéltünk egymással, mintha kortársak lennénk. Azonos hullámhosszon gondolkodtunk. Pedig életutunk ugyancsak eltért egymástól.

   Értelmiségi családból származott, a katonai pályát választotta. Ludovika Akadémiát végzett, majd felsőbb tiszti tanfolyamot. Végigjárta a katonai ranglétrát, csapatszolgálati gyakorlatot a szegedi vegyesdandárnál szerzett, majd kinevezték 1931-ben a Jutasi Altisztképző Iskola parancsnokának. Ekkor már őrnagy. Magyarország 1941-es háborúba lépése után a frontra vezényelték, a 2. Magyar Hadsereg vezérkaránál szolgált Kisinyovban. 1943-ban a Honvédelmi Minisztérium külügyi osztálya visszahívta a frontszolgálatból a franciául és németül kiválóan beszélő főtisztet. 1944. márciusában Csatay Lajos vezérezredes már aláírta tokiói katonai attasé kinevezését, de a német megszállás miatt minden megváltozott, nem utazhatott el.

   Visszakerült az orosz frontra, fogságba esett, 1950-ben szabadult. Tartalékos ezredesként nyugállományba helyezték, majd néhány hónap múlva megvonták a nyugdíját. Fizikai munkásként helyezkedett el a Villanyszerelőipari Nemzeti Vállalatnál. 1953-ban segédvizsgát, 1955-ben mestervizsgát tett a villanyszerelő szakmából. Soha egyetlen panasz szavát nem hallottam deklasszálódása miatt. Felesége, a hajdani méltóságos asszony kitanulta a kettős könyvelést, gyári dolgozó lett nyugdíjazásáig. Két fiúgyermeküknek szakmát adtak a kezükbe.                     

1956. októberében meg akarták választani a gyár forradalmi bizottsága vezetőjének, de ezt elhárította. Javasolta, hogy inkább egy munkást válasszanak meg.

   Sokat beszélgettünk a munkán kívül. Szóba került a társadalom lélektana, bibliai történetek, grafológia, a katonai diplomácia de mindenekelőtt Karl von Clausewitz, a hadvezér-filozófus-író, a hajdani katonaparancsnokok „istene”, akinek magyar nyelven megjelent könyvét elolvastatta velem. Megtudtam, mi a különbség a támadó, védekező és megszálló hadsereg stratégiája és taktikája között. És a német költők, írók, akiket éppúgy ismert, mint a magyar irodalom nagyjait. (Erről jut eszembe egy történet, amelyet valaha olvastam az ÉS-ben. Magyar író Goethéről írt könyvet, szóba került a mű egy társaságban, ahol is azt kérdezte egy főiskolás ifjú: „Ki a franc az a Goethe?”)

   Németül tanultam tőle. „Cserébe” a Felsőfokú Gépipari Technikumba járó fiát tanítottam matematikára. Háborús élményeiről nem szívesen beszélt. Az említett történéseket úgy kellett „kihúzni” belőle. Egyetlen alkalommal mutatta meg hét, vagy nyolc kitüntetését. Az Arany Vitézségi Éremre, Signum Laudisra, Háborús Emlékéremre és a Tűzkeresztre emlékszem. Gyakran jártam nálunk, a budapesti Cserje-utcai családi házukban.(Kádár János házától húsz méterre.) Vitézi címét is a fiától tudtam meg.

   Negyven évvel ezelőtt, 1978. januárjában hunyt el. Rendkívüli ember volt. Azok közé tartozott, akikre mindig emlékezni fogok.

 

 

Láng Róbert

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük