A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) immár nyolcadik alkalommal rendezte meg a hagyományos Alkuszbált 2008. február 24-én. A rendezvény fő célja, hogy a biztosítási piac szereplői éves rendszerességgel fehér asztal mellett is találkozzanak, ami elősegíti az érintettek közös céljainak megtalálását, világos megfogalmazását és képviseletét. Az évről évre egyre elismertebb rendezvényen az alkuszokon és a biztosítókon kívül a kormányzati és felügyeleti oldal is magas szinten képviseltette magát.

 

A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) immár nyolcadik alkalommal rendezte meg a hagyományos Alkuszbált 2008. február 24-én. A rendezvény fő célja, hogy a biztosítási piac szereplői éves rendszerességgel fehér asztal mellett is találkozzanak, ami elősegíti az érintettek közös céljainak megtalálását, világos megfogalmazását és képviseletét. Az évről évre egyre elismertebb rendezvényen az alkuszokon és a biztosítókon kívül a kormányzati és felügyeleti oldal is magas szinten képviseltette magát.

Keller László, a Pénzügyminisztérium államtitkára hangsúlyozta a pénzügyi tárca nyitottságát a szakma részéről érkező kezdeményezésekre. Az államtitkár szerint már az idei évben célszerű újragondolni a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási kampány jelenlegi rendszerét, az ehhez szükséges rendeletmódosítást az érintett szereplők javaslatait figyelembe véve kívánják a közeljövőben végrehajtani. Keller László ezen kívül arról biztosította a résztvevőket, hogy a szereplők összefogásának köszönhetően a hatósági vizsga bevezetésével lehetővé válik az újonnan piacra lépő közvetítők az eddigieknél rugalmasabb képzése is.

Ismét összegyűltek a biztosítási piac szereplői – Balról: Dr. Asztalos László György, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete Felügyeleti Tanácsának tagja; Keller László, a Pénzügyminisztérium államtitkára; Dr. Trunkó Barnabás, a Magyar Biztosítók Szövetségének főtitkára Foto: Millok TamásIsmét összegyűltek a biztosítási piac szereplői – Balról: Dr. Asztalos László György, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete Felügyeleti Tanácsának tagja; Keller László, a Pénzügyminisztérium államtitkára; Dr. Trunkó Barnabás, a Magyar Biztosítók Szövetségének főtitkára Foto: Millok TamásPapp Lajos, a FBAMSZ elnöke hangsúlyozta: a szövetség a korábbinál is karakteresebben kíván fellépni a hazai biztosítási kultúra fejlődése érdekében. Püski András, az idei rendezvény társszervezőjeként szereplő Magyar Biztosítási Alkuszok Szövetségének (MABIASZ) elnöke kiemelte a minél szélesebb körű szakmai összefogás szükségességét, amely az eddigi tapasztalatok szerint máris látványos eredményekkel kecsegtet.

Keller László, a Pénzügyminisztérium államtitkára és Papp Lajos, a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) elnöke  Foto:Millok TamásKeller László, a Pénzügyminisztérium államtitkára és Papp Lajos, a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) elnöke Foto:Millok TamásA FBAMSZ 1991-ben 13 alkuszcég elhatározásából jött létre, jelenleg 115 tagot számlál. Tagjai a teljes alkuszi piac teljesítményének közel kétharmadát biztosítják, az általuk közvetített és kezelt több mint 100 milliárd forintos állomány alapján ma a szervezet az ország második legnagyobb biztosítótársasága lehetne. A FBAMSZ célja a szakmai érdekvédelem mellett az alkuszi tevékenység önszabályozása, szakmai és etikai hátterének kialakítása, az alkuszok oktatásáról, szakmai felelősségbiztosításáról történő gondoskodás, valamint a részvétel a biztosítási alkuszokra vonatkozó jogszabályok kialakításában.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük