2025.december.24. szerda.

EuroAstra

bibli-_1.jpg
A Biblia nem mindenkié – könyvbemutató. 2017. október 25-én mutatkozik be A Biblia nem mindenkié című kötet, amely ahhoz a kiállítás-sorozathoz kapcsolódóan született, amelyet a Reformáció 500. évfordulója tiszteletére tavaly év novemberében indított el a Debreceni Református Hittudományi Egyetem (DRHE) és a Kovács Gábor Művészeti Alapítvány.  
220px-orlai-petofi1.jpg
  Orlai Petrich Soma: Petőfi Sándor (1840-es évek) Petőfi Sándor a legnagyobb költőnk. Ebben világnézetre és értékrendre való tekintet nélkül  minden magyar egyetért. Tragikusan fiatalon, huszonhat évesen esett el a harc mezején, ahogy megsejtette. Hatalmas életművet hagyott ránk. Írt verset, elbeszélő költeményt, prózát, színdarabot (Tigris és hiéna), műfordított angol, francia és német nyelvről, dramaturgiai tanulmányokkal foglalkozott.
1_sz_cimkep_1.JPG
Két hete vasárnap reggel, ragyogó napsütésben indultunk mára szokásossá vált őszi rövid lengyelországi látogatásunkra – a lengyel Tátrába: Zakopanéba.  A Budapesttől mindössze félnapi autóútra levő sí központ lévén „Lengyelország téli fővárosának” is nevezett kisváros több okból is kedvencünk. Közel ötven évvel ezelőtt fiatal házasokként háromhetes nászutunk egyik állomása volt. Másik nyomós ok: szeretjük a lengyeleket. Sorsuk, kultúrájuk hasonló a mienkhez. Ezeréves közös történelmünk során számtalan szállal kapcsolódunk egymáshoz. Szoros...
madarasz-1.JPG
 Madarász Viktor (1830 – 1917) halálának centenáriuma alkalmából a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria kamarakiállításon emlékezik meg a magyar történelmi festészet egyik vezéralakjáról. A 2018. február 18-ig látható tárlat olyan, publikálatlan, a párizsi levéltárakban frissen végzett kutatásokra épül, amelyek nyomán Madarász Viktor egyik kultikus fő művét új megvilágításban tárhatják a közönség elé, legproduktívabb, párizsi korszakának bemutatásával.
divats.jpg
A Mercedes-Benz Fashion Week Central Europe keretében mutatták be 2018-as tavaszi és nyári kollekcióikat a Société Fashion Accelerator Program tervezői. Öten vonultatták fel legfrissebb ruhakölteményeiket az Iparművészeti Múzeum kifutóján: a cseh és szlovák Laformela, valamint a lengyel Bodymaps márkák mellett a hazai Grandpa, Szegedi Kata és Tomcsányi kollekciói is debütáltak.  
casab.jpg
Először készült táncszínházi előadás Kertész Mihály legendás filmjéből. A Miskolci Balett táncosai elevenítik meg a nézők számára a második világháború alatt játszódó amerikai mozifilmet. A pergő történet egyszerre melodráma, krimi és kalandfilm. A bemutató október 20-án volt a Kamaraszínházban. Az alkotók remélik, a nézők számára ez egy gyönyörű barátság kezdete lesz.  
philip.jpg
 Otthonunk levegője jelentősen szennyezettebb lehet, mint a zsúfolt utcáké. A nagy nyári pollenidőszak már lecsengett, így a klasszikus értelemben vett kültéri allergének már nincsenek a levegőben, azonban a beltérben továbbra is jelen vannak allergiás tüneteket okozó anyagok (házi poratka, penészgombák, háziállatok szőre, stb).  
bneicon_russian_bondsoviet_union-1953-bonds-10-obverse_copy.png
A befektetők jó ideje a kockázatosabb eszközökben, a kockázatosabb országokban keresik a számukra megfelelő hozamokat. A 2014-ben Oroszország ellen bevezetett szankciók után az orosz kötvénypiac már nem tudott annyi dollárban denominált kötvényt kibocsátani, mint korábban, de a nemzetközi befektetők egy részét ez sem tántorította el az orosz piactól. Sikeres vállalati kötvénykibocsátások voltak többek között a telekommunikáció, az alapvető fogyasztási javak és az ingatlanfejlesztés területén. Az Orosz Vasutak 15 milliárd...
kozepk.jpg
2016 legizgalmasabb régészeti újdonságait bemutató tárlat nyílik a BTM Vármúzeumában október 25-én. A Középpontban a Középkor című kiállítás az Árpád-kortól a török korig a legkülönbözőbb társadalmi rétegek tárgyait mutatja be; a királyi palotába és kunyhóba egyaránt betekintést nyújtó tárlaton aranypénzek, gyűrűk, fémsisakok, kályhacsempék, öntőtégelyek, kerámiák, viseleti tárgyak is láthatók. A régészek munkájának folyamataiba is betekintést nyújtó kiállítás 2018. január 25-ig látogatható.