A Fényfolyó - látványtervMinden politikai elitnek kell valami grandiózus ötlet. Így merült fel most, hogy a Duna budapesti szakaszát és a parti épületeket nagy fényerővel minden éjjel kivilágítsák (energiaparzaló) Fényfolyót hozzanak létre. A fény azonban ilyen mennyiségben már környezetszennyező, ami ellen a köenyezetvédők és a csillagászok már tiltakoznak!
EuroAstra

Spam... méltán mondjuk, hogy a Net pöcegödre, ahol minden megtalálható. Gyomorforgató dolgok éppen úgy, mint kapitális csalások, vagy éppen a piszkosszolgálatok még piszkosabb trükkjei. Természetesen a terrorizmus ellenes harc és az adócsalók elleni küzdelem...
FótA Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Delikát8 „Főzzön játszóteret" program képviselői a mai napon „Ütött a játszóterek órája?" címmel rendeztek 2007. szeptember 12.én konferenciát. A rendezvény a játszóterekkel kapcsolatatos érvényben lévő jogszabályra, a játszóterek jelenlegi helyzetére, és a közelgő határidőre - 2008. december 31. - hívja fel a figyelmet.

2007. szeptember 12-én tartott tájékoztatót a kommunikációs eszközöket gyártó Telsey cég, bejelentve; magyar kereskedelmi központ megnyitásával Kelet-Európa felé irányuló tevékenységét erősíti.
Rendhagyó időpontban és helyszínen, új belföldi turisztikai kiállítás és szállásbörze nyílik: szeptember 14-16. között a Westend bevásárlóközpontban. A Millennium tetőkertben 2500 négyzetméteres területen kizárólag a belföldi turisztikai piac szereplői mutatják be kínálatukat. Ez az első olyan kiállítás, ami a belföldi vendégeknek és vendéglátóknak szól - és ez a tény egyben a vállalkozás jelentőségét is tükrözi.


A Novell és az IBM bejelentették legújabb együttműködési megállapodásukat, amelynek keretében minél nagyobb részt kívánnak megszerezni a nyílt forráskódú alkalmazáskiszolgálók egyre növekvő piacából. A megállapodás értelmében a Novell a WebSphere Application Server Community Edition (WAS CE) terméket a SUSE Linux Enterprise Server csomag részeként szállítja majd, amelyhez támogatást is biztosít. Ennek eredményeképpen ez a...