A kedvenc helyem – a Montázs Teaház, egyben galéria is. Most egy olyan meseképsorozat van kiállítva, amit egy anyuka mesélt a gyerekeinek.

 

A kedvenc helyem – a Montázs Teaház, egyben galéria is. Most egy olyan meseképsorozat van kiállítva, amit egy anyuka mesélt a gyerekeinek.

Aztán leírta. De hogy néz ki egy mese képek nélkül? Gondolt egy nagyot és illusztrálta. A kiállításhoz az iniciálékat meg mézeskalácsból kisütötte. Így kerek a történet.

A mesevilág elsősorban a gyermekeké. Mert elhiszik. Mert jól érzik magukat a kemény valóságon belül fekvő pihe-puha fantáziaágyban. Ahol a rossz elnyeri méltó büntetését, és a szegény ember harmadik fia a királylányt.

A felnőttek a gyerekeknek kezdetben gőgicsélnek, mert az a pólyás úgy sem érti. Később hazudnak, mert ehhez még kicsi. Majd féligazságokat mondanak, mert ahhoz meg semmi köze, és mire felnő, már úgy tudja, hogy a mese az a hazugság eufemisztikus alakja.

Kész csoda, hogy emellett megmarad egyesekben a mese csodája, és még hirdetik is. A Micimackó egyetlen hallgatója kezdetben Róbert Gida volt, és később, amikor felnőtt csak zavarta, hogy azt hitték, hogy az ő esti meséi jobbak voltak, mint a többi gyereké. Hát nem mesél minden szülő a gyerekének? Jó, nem mindenki írja le könyvben, de csak mesél? Hát nem.

Kovács Anikó egy olyan anyuka, aki mesélt. Azután, amikor a gyerekek már az Alma máter (nourishing mother) köveit taposták, akkor leírta azt, amire emlékezett.  Nem egyszerűen egy kockás füzetbe, amit aztán a sublótban tart, hanem falravalóan, képpel-szöveggel, ahogy a fantázia kiszínezi. A képkeretnyi részletek kezdőbetűjét pedig mézeskalácsként applikálta. Édes!  

 Kovács Anikó kiállítása

"Mindig is vonzott a mesék világa. Még írni sem tudtam, kicsi ovis voltam, és anyut kértem meg, hogy írja le nekem a mesémet. Mikor iskolás lettem én írtam le nagy ákom-bákom betűkkel. A mesékhez rajz is dukált, és mi sem természetesebb, mint hogy azt is én rajzoltam meg.
Ez az "önkifejező" tevékenységem elkísért az életem során, akkor is, mikor a gyermekeimet vezettem végig a mesék birodalmán. És bár sem írónak, sem grafikusnak nem tartom magam, de a gyermekeim boldogan forgathatták anyukájuk mesés könyvét, ahol megelevenedtek a szereplők."

A teázóba betérő családok, most egy kicsit másképpen teáznak. Eddig apu-anyu ült az asztalnál, miközben a gyerek futott egy kört a képek előtt, aztán leült hozzájuk, és később újból: korunk Botichellijétől Robert Capaig, mikor kinek lógtak kint a képei. Most rángatja a szülő kezét, hogy „Gyere anyúúú, és olvasd fel a mesét!".  Azt is el tudom képzelni, hogy otthon, az esti mesénél, a gyerek azt kéri, ami a lépcsőfordulónál volt. Vagy azt, ahol a boszorkány, vagy ahol a kislány (Anika), no meg a kisfiú (Kálmánka)… Az én gyerekeimnek is napi mesét mondtam, a napi történésekről, szereplőkről. Továbbá meg Puskin és Andersen mesék, Kipling, Ransome, Noszov … Vannak jó mesekönyvek. Énekeltünk is. Nem vagyok operaénekes és előadó művész sem. De szülő. Ha a szülő mesél és énekel, az nagyon sokat számít. Azonnali és biztos kapcsolat a világ két szelete (a valóság és a fantázia), és később a jelen és a múlt között. Emlékszünk. Kell. Hiányzik, ha nincs.

Nem mellesleg, Kovács Anikó „Róbert Gidái" sikeres fiatalemberek. Egyetemisták. Cserkészvezető az egyik. Nyáron kollégium nélkül maradt évfolyamtársát átmenetileg elszállásoló – a másik. Közel 2 méteres óriások hihetetlenül érzékeny lélekkel és hatalmas szívvel. Tenni akarással. Miért gondolom azt, hogy ez nem lehet véletlen? Csak remélni tudom, hogy néhány, a Teazóba betérő fiatal látogatóban megfogalmazódik az igény, hogy majd ha eljön az idő, akkor majd ő is… Majd mesél, rajzol, énekel – együtt varázsol a majdani gyerekével.  Remélem! Hiszem!

Amikor nézem a kiállítást szülőként, akkor gyerekként is ott állok a képek előtt. Úgy ülök le a teámhoz, hogy lássam valamelyiket. Melyiket is? Hol ezt, hol azt. Nem tudok választani. Mesések!

A Montázs az galéria is. Most egy olyan meseképsorozat van kint, amit egy anyuka mesélt a gyerekeinek. Aztán leírta. Az iniciálékat meg mézeskalácsból kisütötte. Édes! 

(FaceBook-os bejegyzés a Montázs csoportban)

http://www.montazsteahaz.hu/ a Montázs Galéria, ami nem mellesleg teaház is

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük