index_93.jpgSamuel Beckett (1906-1989) világhírű színdarabját még az őskorban, 1965 decemberében láttam a Thália Színházban. A két csavargó főszereplő, Vladimir (Keres Emil) és Estragon (Nagy Attila) parádésan alakított. Miattuk nem mondanám, hogy unatkoztam, de nem tetszett, nem értettem. Később elolvastam a Nagyvilág c. világirodalmi folyóiratban szó szerint. Múltak az évek és akkor eszembe jutott újra a meghatározhatatlan műfajú (talán dadaista?) színmű. Lassan kezdtem érteni.

   Egyik kritikus azt írta, hogy az abszurd irányzat egyik vezéregyéniségének, Beckettnek első színpadi sikere, a Godot-ra várva a drámatörténet egyik legtalányosabb alkotása. A szerzőt hiába faggatták arról, hogy kit vagy mit ért Godot-n, sosem válaszolt rá egyértelműen, viszont az értelmezések egész sorát vetette el. A felszínen észlelhető, társadalmon, történelmi időn kívüli banalitások mögött az ember és a világ kapcsolatának végső feltárása történik, az író szembesít az emberi lét alapkérdéseivel, néha értelmetlenségeivel.

   Mások véleménye szerint a világ jobb elmegyógyintézeteiben külön részleget tartanak fenn azok számára, akik Beckett színművének tartalmi ismertetésébe gárgyultak bele. Én mégis megpróbálnám

   Két csavargó várakozik az országút mentén egy fa tövében. Beszélgetésükből kitűnik, hogy Godot érkezésére várnak, aki hosszas várakozásuk ellenére sem akar megérkezni. Valójában sem a helyet, sem az időt nem tudjuk pontosan, hogy hol és mikor kellene várakozni Godot megérkezésére. Amikor a közelből kiáltások hallatszanak úgy gondolják, talán Godot érkezett meg. De nem, a jövevények Pozzo (Inke László), aki ostorpattogtatás közepette vezeti egy kötélen Luckyt (Gosztonyi János). Pozzo bemutatkozik, a két csavargó még sohasem hallott róla. Kiderül, hogy a földbirtokossal állnak szemben. Aki közli, hogy Godot sohasem jön meg.

   De  gndoljuk csak bele. Nem Godot-ra várunk gyakran valamennyien?. Ki nem tett már fogadalmat életében? Hogy ha majd ez, vagy az megtörténik, akkor megcsinálom ami már régen esedékes le volna. Egy mély emberi alaptulajdonságról szól a darab, a halogatásról. Vagy a vétlen halogatásról, a tehetetlenségről

   Nem restelltem bevallani egykori értetlenségemet. Mellettünk ült Keresztúri Dezső professzor, az irodalmárok egyik pápája, hallottuk, amint  azt mondja a feleségének: nem értettem belőle sokat, de majd átgondolom.

 

Láng Róbert

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük