2009. március 15.2009. március 15.Idén is egy cég rendezheti meg 2009 első félévének állami ünnepeit és egyéb kiemelt rendezvényeit. A nyílt közbeszerzési eljárás eredményeként az első félév programjainak megszervezésére és lebonyolítására az Expander 2000 Kft. kapott megbízást. A programok közül elsőként a március 15-i nemzeti ünnep központi rendezvényeit kell megszerveznie a pályázaton nyertes cégnek, amelyek a 2008-as programsorozatnál olcsóbbak, ám a tavalyihoz hasonlóan magas színvonalúak lesznek.

 

 

2009. március 15.2009. március 15.Idén is egy cég rendezheti meg 2009 első félévének állami ünnepeit és egyéb kiemelt rendezvényeit. A nyílt közbeszerzési eljárás eredményeként az első félév programjainak megszervezésére és lebonyolítására az Expander 2000 Kft. kapott megbízást. A programok közül elsőként a március 15-i nemzeti ünnep központi rendezvényeit kell megszerveznie a pályázaton nyertes cégnek, amelyek a 2008-as programsorozatnál olcsóbbak, ám a tavalyihoz hasonlóan magas színvonalúak lesznek.

 

  
    A kormány 2009-ben is több helyszínre tervez rendezvényeket, hogy méltó módon emlékezzen meg 1848. március 15-éről, a forradalom és szabadságharc ifjú hőseiről. A hagyományos ünnepi események mellett a Március 15 – Közös Tavaszunk" rendezvénysorozat keretében gyerekeknek, családoknak szóló programok várják majd az érdeklődőket a főváros különböző pontjain.

    Az ünnepnapot megelőző héten – március 9. és 15. között – a márciusi forradalom alakjai elevenednek meg élő szobrok formájában Budapest forgalmas csomópontjain neves hazai pantomim művészek és színészek közreműködésében. A tavaly nagy sikert aratott történelmi játszóház március 10-étől 14-éig, naponta 10.00 és 18.00 óra között megújult programokkal – táncházzal és lovas huszárokkal – várja a gyerekeket a Múzeumkertben.

    A hivatalos állami megemlékezés 2009-ben is a zászlófelvonással és a Kossuth Emlékmű koszorúzásával veszi kezdetét március 15-én 9.30 és 10.00 óra között, ezt követően 11.00 órától látványos ünnepi szabadtéri előadást láthatnak az érdeklődők a Magyar Nemzeti Múzeum lépcsőin.
    A Lánchíd március 15-én 10.00 és 18.00 óra között a Forradalom hídjává" alakul: a hídon átkelve, a Roosevelt térig 12 interaktív állomás idézi fel a forradalmi nap eseményeit – 12 korabeli enteriőrrel, korabeli jelmezekbe öltözött színészekkel, a Szabadság 12 pontjának megelevenítésével. A Roosevelt téren a Magyar Huszár Hagyományőrző Szövetség tagjai mutatják be az érdeklődőknek az egykori katonák és lovasok hétköznapjait, játékos próbatételek keretében a honvéd és huszár élet fortélyaira tanítják majd a fiatalokat.

    Március 15-én este a Művészetek Palotájában ünnepi díszelőadás keretében vehetik át a kiválasztottak a Magyar Köztársaság Kormánya által tavaly alapított Márciusi Ifjak Díj – a fiatal magyar tehetségekért" nevű kitüntetést. Itt adják át a Kiváló, Érdemes valamint Babérkoszorús Művész Díjakat is. Az ünnepi koncerten két fiatal zeneszerző művei mellett klasszikus dallamok csendülnek fel a Zeneakadémia növendékeiből álló Akadémiai Szimfonikus Zenekar előadásában.

    Az idei első félévben – a tavalyi 400 millió forinttal szemben – 350 millió forintos keret áll rendelkezésre az állami ünnepek és egyéb kiemelt rendezvények megszervezésére és lebonyolítására.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük