2024.április.19. péntek.

EUROASTRA – az Internet Magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

Jövő fiatal vállalkozója 2008

5 perc olvasás
<p><span class="inline left"><a href="/node/18128"><img class="image thumbnail" src="/files/images/dreher-logo_150.thumbnail.jpg" border="0" width="100" height="63" /></a></span>A Dreher Sörgyárak Zrt. immár harmadik alkalommal keresi a jövő fiatal vállalkozóit. A fiatalok számára komoly lehetőséget biztosító pályázat idei újdonsága, hogy ezúttal minden magyar felsőoktatási intézményből várják az ambiciózus hallgatók jelentkezését. A szerencsés nyertes 3,6 millió forint indulótőkét és hat hónapos szakmai tanácsadást nyer, mely segítségével beindíthatja álmai vállalkozását. Az eddigi hat nyertes már túl van a kezdeti lépéseken, vállalkozásuk beindításával ők már egyre közelebb járnak álmaik beteljesedéséhez. </p><p>

dreher logo 150.thumbnailA Dreher Sörgyárak Zrt. immár harmadik alkalommal keresi a jövő fiatal vállalkozóit. A fiatalok számára komoly lehetőséget biztosító pályázat idei újdonsága, hogy ezúttal minden magyar felsőoktatási intézményből várják az ambiciózus hallgatók jelentkezését. A szerencsés nyertes 3,6 millió forint indulótőkét és hat hónapos szakmai tanácsadást nyer, mely segítségével beindíthatja álmai vállalkozását. Az eddigi hat nyertes már túl van a kezdeti lépéseken, vállalkozásuk beindításával ők már egyre közelebb járnak álmaik beteljesedéséhez.

dreher logo 150.thumbnailA Dreher Sörgyárak Zrt. immár harmadik alkalommal keresi a jövő fiatal vállalkozóit. A fiatalok számára komoly lehetőséget biztosító pályázat idei újdonsága, hogy ezúttal minden magyar felsőoktatási intézményből várják az ambiciózus hallgatók jelentkezését. A szerencsés nyertes 3,6 millió forint indulótőkét és hat hónapos szakmai tanácsadást nyer, mely segítségével beindíthatja álmai vállalkozását. Az eddigi hat nyertes már túl van a kezdeti lépéseken, vállalkozásuk beindításával ők már egyre közelebb járnak álmaik beteljesedéséhez.

 

  A Dreher Sörgyárak Zrt. társadalmi szerepvállalásában nagy hangsúlyt fektet a tehetséges, jövőjüket átgondoltan és kitartóan építő diákok támogatására. A vállalkozó szellemű, terveik megvalósítására is képes diákokat kívánja ösztönözni a „Jövő fiatal vállalkozója" elnevezésű innovatív és immár harmadik éve sikeresen működő társadalmi felelősségvállalási programjával.

A kezdeményezés lényege, hogy a tehetséges, kreatív, innovatív gondolkodású fiatalok számára lehetőséget biztosítson ötleteik megvalósításához, fejlessze a felsőoktatásban résztvevő diákok üzleti életben nélkülözhetetlen készségeit, bővítse a vállalkozások létrehozásához és működtetéséhez kapcsolódó ismereteiket. A Dreher Sörgyárak Zrt. olyan fiatalok jelentkezését várja, akiknek már megvan az ötletük, elképzelésük saját jövőbeli vállalkozásukhoz, de még nem áll rendelkezésükre a beindításhoz szükséges tőke.

„Nagy örömünkre szolgál, hogy a „Jövő fiatal vállalkozója" programunk immár harmadik éve sikeresen működik, és a pályázat iránti érdeklődés lankadatlan. Ezért is döntöttünk úgy, hogy a pályázatot – a gazdasági felsőoktatási intézmények után – most valamennyi magyar felsőoktatási intézményre kiterjesztjük, hogy ezzel is minél több fiatal számára tegyük elérhetővé álmaik megvalósítását" – mondta Dr. Vass Kornélia, a Dreher Sörgyárak Zrt. kommunikációs igazgatója. „A „Jövő fiatal vállalkozója" programunk segítségével eddig hat fiatal számára tettük lehetővé megálmodott vállalkozásuk beindítását. A kezdeményezés nagyon fontos eleme, hogy a nyerteseket nem csak anyagilag, de szakmailag is támogatjuk, hiszen egy hat hónapos szakmai tanácsadással segítjük őket abban, hogy sikeres vállalkozókká váljanak."

A „Jövő Fiatal Vállalkozója" program elmúlt két évében összesen hat lelkes fiatal került kiválasztásra. Közülük négy már sikeresen beindította álmai vállalkozását, és a további két ifjú vállalkozó is kitartóan, lépésről-lépésre halad céljai elérése felé.

A tavalyi első helyezett, Bagó Ákos, az írásfejlesztő toll megálmodója, a díj átvétele óta jelentős sikereket könyvelhet el. „A Jövő fiatal vállalkozója díj elnyerése után megalapítottam édesanyámmal Ötletgyár-design Kft. nevű cégünket. Természetesen legfontosabb dolgom volt a toll megvalósításának előkészítése és megszervezése. Elő kellett vennem üzleti tervemet és lépésről lépésre végigmenni azon." nyilatkozta Ákos, aki kitartó munkával, töretlen lelkesedéssel valósítja meg megálmodott ötletét.

Kiss Péter, a 2006-os pályázat nyertese az elmúlt két évben jelentős eredményeket ért el. Miután megnyerte a pályázatot, megalapította bio-energetikával foglalkozó vállalkozását, az Ökogáz Bt.-t, amely a folyamatos fejlődés eredményeként immár a nagyobb lehetőségeket biztosító korlátolt felelősségű társasági formában, Ökogázprojekt Kft. néven, működik. „A vállalkozás beindításában a Dreher Sörgyárak Zrt. és az Életpálya Alapítvány jogi és egyéb segítsége sokszor többet ért, mint bármilyen pénznyeremény. Hiszen ahogy a mondás is tartja: „Minden kezdet nehéz. Minden pályázónak csak azt kívánhatom, hogy legalább annyi lehetőséget nyisson meg előttük „A jövő fiatal vállalkozója" díj elnyerése, mint amennyihez engem hozzásegített."

A „Jövő fiatal vállalkozója" pályázat több fordulóból áll. A hallgatóknak először vállalkozási ötletüket és ennek marketing tervét kell összeállítaniuk. Ezt követően az eszköz-, működési-, humán erőforrás tervet, majd végül egy pénzügyi tervet kell leadni a megadott határidőkig. A döntőbe a legjobb 10 üzleti tervet készítő fiatal kerül be, ahol angol nyelven kell majd a zsűri tagjait meggyőzniük arról, hogy ötletük megvalósítása az üzleti életben is megállja a helyét.

Az idei pályázaton a bíráló bizottság döntésének megfelelően ismét összesen 6 millió forint kerül szétosztásra a három legígéretesebb fiatal vállalkozó között, az alábbi módon:

1. helyezett: 3,6 millió Ft

2. helyezett: 1,2 millió Ft

3. helyezett: 1 2 millió Ft

A pénzjutalmon felül, a nyertesek hat hónapra szóló szakmai tanácsadást – jogi, adóügyi és könyvviteli segítségnyújtást – is kapnak, mely átsegítheti őket a vállalkozás beindításának gyakorlati nehézségein.

A „Jövő fiatal vállalkozója" 2008 pályázatra regisztrálni interneten – a felsőoktatási intézmények helyi diákszervezeteinek koordinátorain keresztül – lehet.

A regisztrációs határidő: 2008. október 31.

www.dreher.hu

EZ IS ÉRDEKELHETI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1973-2023 WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. Powered by WebshopCompany Ltd.