Magyarországon az első lakótelep 1959-ben épült Dunaújvároson (anno: Sztálinváros). Két év múltán indult meg a tömeges lakótelep építés házgyári technológiával szinte az egész országban, elsősorban Budapesten. Ezek kevés kivétellel vakolt falú, 4-5 emeletes, 1-3 lépcsőházas, faltömbös blokkelemekből összeállított pont- és szalagházak voltak. A lakások zömét kétszobásnak, 55 négyzetméter alapterületűnek készítették. Ma országosan nagyjából 250 lakótelepen 750.000 lakásban élnek, ez a teljes lakásállományunk 20 százaléka.

Már akkor sem szerettem a „lakótelep” kifejezést, amikor csak ismerkedni kezdtünk ezzel az építési formával. Kellemetlen asszociációkat ébresztett bennem. Eszembe juttatja a gyártelepet, villanytelepet, nem beszélve az egészségügyi és mezőgazdasági konnotációról. Utam gyakran Újpesten az Észak-pesti Szennyvíztisztító Telep mellett vezetett.

A „telepesek” is rosszul csengő szó, a gyarmatbirodalmi korszakot idézi fel. Telepesek voltak a más országokba kivándorolt emberek. Számomra pejoratív felhangja van. „Mi itt élünk, ők idetelepedtek. Tulajdonképpen mit keresnek itt?” Egy szó, mint száz, miért kell az emberek részére épített házak összességét telepnek titulálni?

Konkrétabban kifejtve, miért nem lehet például Zuglóban a Pillangó utcai lakótelepet Pillangóligetnek nevezni? Angyalföldön a Csángó utcai lakótelepet Csángóföldnek? Pestszentlőrinc Gloriett-lakótelepét Gloriett lakónegyednek? A ma még döntő többségben lévő többi lakónegyedeket pedig lakóparknak nevezném.

Biztató kezdeti jelek azért vannak. Például két lakótelep Újbudán (XI. kerület) Őrmező és Gazdarét lett, Újpalotán (XV.) a lakótelepet Madárdombnak nevezik, Mátyásföldön (XVI.) Királymajornak. Polgármester Hölgyek és Urak! Kérem, fontolják meg.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük