A világ mérve jó, de úgy embertelen...A világ mérve jó, de úgy embertelen…

Ha körülnézünk a nagyvilágból magunk köré jutó élettérben, akkor úgy érezhetjük, és joggal, hogy a statisztikák korát éljük. Ez nem új keletű hóbort, hiszen a tervteljesítések kora sem sokban különbözött ettől. Gyűjtjük az adatokat, és igen komoly grafikonokat szerkesztünk belőlük. Mert az jó. Valakinek valamire biztos. Például jól megmérjük a minőséget. Mert a minőségvizsgálatnak, a minősítéseknek is divatja van. Ott is mérünk és számulunk, ahol grafikonokat nem igazán lehet értelmezni. Mint a tanári munkánál.

 A világ mérve jó, de úgy embertelen...A világ mérve jó, de úgy embertelen…

Ha körülnézünk a nagyvilágból magunk köré jutó élettérben, akkor úgy érezhetjük, és joggal, hogy a statisztikák korát éljük. Ez nem új keletű hóbort, hiszen a tervteljesítések kora sem sokban különbözött ettől. Gyűjtjük az adatokat, és igen komoly grafikonokat szerkesztünk belőlük. Mert az jó. Valakinek valamire biztos. Például jól megmérjük a minőséget. Mert a minőségvizsgálatnak, a minősítéseknek is divatja van. Ott is mérünk és számulunk, ahol grafikonokat nem igazán lehet értelmezni. Mint a tanári munkánál.

S mielőtt bárki félreértené, szó nincs arról, hogy egy iskola működését ne lehetne minősíteni. Vagy egy tanuló tudását. Valamilyen módon természetesen ezt is meg lehet oldani, melyre egyébként elég régóta vannak működő receptek. De mostanság a „mindent grafikonosítunk" korszakát éljük. Márpedig jó néhány olyan tényező van, amit nem igazán lehet számokba tükröztetni. Mert miként lehet számszerűsíteni, pontosabban objektívnek látszó paraméterekkel ellátni egy tanár munkáját? Mondhatnánk persze azt is, hogy számos módon. De valójában igen kevéssé.

Természetesen számszerűsíthető és pontos adat, hogy mikor jár be reggel dolgozni, és mikor távozik. S persze az is, hogy eközben hány órát tart meg. Ezt gyorsan, egyszerűen, akár blokkolóórával is megmérhetjük. Aztán természetesen beüzemelhetjük a nagy és kisebb testvéreket, amellyel akár az óráját is ízekre szedhetjük. Számos nagyon fontos újabb paraméterhez juthatunk ezáltal. Másodpercre lebontott adatunk lesz a napló lapozásával eltöltött időről, a tanári beszéd idejéről. Természetesen újabb bontások alapján, hogy ebből mennyi ideig beszélt az új tananyagról, és mennyit a régiről. Vagy akár mennyi gépidővel terhelte az iskola számítógépét az oktatás támogatásának örve alatt. Ugyanígy a szünetben elvégzett lépések száma is feltérképezhető, és ezzel újabb komoly, objektív mérőszámokhoz jutottunk.

Aztán nekiállhatunk elemezni. Hosszú cikkeket tölthetünk meg azzal, hogy az így feltérképezett tanárok nemi eloszlása, életkor szerinti görbéje, családi állapota, és hajszálaik száma miként alakul. A megszülető dolgozatok azonban valóban komolyan vehető adatokkal fognak szolgálni? Nem feltétlenül. A tanári munka minőségét ugyanis aligha lehet objektíven megmérni. Egyszerűen azért, mert egy alapvetően szubjektív környezetben megvalósuló tevékenység. A tanár egész személyiség nyomja rá a bélyegét arra, hogy milyen tanár, milyen pedagógus, milyen nevelő. Erről pedig aligha lehet ékes statisztikákat gyártani, mait azt hiszem sokan megerősíthetnek egy egyszerű gondolatkísérlet keretében. Iskolai pályafutásuk alapján gondoljanak egy igazán jó tanárukra. Aztán próbálják számszerű, objektív adatokkal leírni, hogy miért pont ő gyakorolta a legnagyobb hatást. Azt hiszem borítékolható, hogy nem igazán menne. Mert benne lesz a tanár metakommunikációja, egész lénye és személyes példája. A tanár egész élete.

De az objektív értékelés látszatának mégis vannak áldozatai az iskolában. Sajátos módon nem is csak, és nem feltétlenül a tanárok körében. Sokkal inkább a diákság körében, mivel az ifjúságot könnyebb a tapasztalatok híján megtéveszteni. Nem a világról, hanem önnön minősítéséről. Ha valakinek óvodáskorától szorgalmasan sulykolják, hogy attól diákabb, ha rekordsprintben futja a másodfokú egyenletet, és életét sablonok által javított tesztek közt tölti, akkor ehhez fog alkalmazkodni. Megtanulja, hogy gondolkodni felesleges. Elvégre az agyvelő az egyik legnagyobb energiafogyasztó szervünk. Elegendő, ha a sablon elvárt megoldóképletét ismeri, és száz kérdésből számszerűen tud kilencvenet. Természetesen csakis olyan válaszok közül, amihez lehetőleg nem kell írnia, csak karikázni, és nem kell, sőt nem is szabad szubjektíven fogalmaznia. Természetesen csakis a diákság érdekében. Mert nehogy az írás alapján a tanár rájöjjön, hogy ki írta, és aszerint pontozzon, s nehogy egy kifejtős kérdésnél a tanulót szubjektív vélemény-megkülönböztetés érje.

Csak töretlenül szabad haladni az objektivitás látszata által kijelölt sablonösvényen. A diszkriminációmentes oktatás természetesen jó, ezt senki el nem vitatja. Abban az esetben, ha a diszkrimináció alapja a valós, és hasznosítható tudástól, az innovációs gondolkodásra való képességtől független, a diák emberi mivoltával, fajával, vallásával, nemével összefüggő tényező. Miközben tudjuk, van olyan helye a világnak, ahol tényleg óvodáskortól a sablonra szocializál az iskolarendszer. Részben eredménnyel, ami a diszkriminációmentességet illeti. Mert sikerrel mos össze mindent szinte mindennel. Végső eredményességét azonban nyugodtan lemérhetjük abból, hogy a világ legnagyobb agyszivattyúja merről, milyen irányba működik. De az, hogy vajon érdemes-e a sablonosság oltárán feláldozni az egyéniséget az erősen kérdéses.

Visszacsatolásként természetesen a tanár egyéniségét is. Mert az lesz az objektív értékmániarendszer legjobb tanára, aki az említett remek sablonkérdéseket a legjobban, legszemélytelenebbül tudja összeállítani. Egy dolgozatot követően pedig a leghatékonyabban, és a legszemélytelenebbül értékelni. Így a tanár valódi emberi személyisége, mely az ókori görögöket megelőzően, és azóta is a legnagyobb hozzáadott érték volt az oktatásban, háttérbe szorul. Sőt! Ha meg akarná őrizni, jó eséllyel csak leminősítenék. Mert az órájára beülő minősítő nem tudna mit kezdeni vele. Mert lehet, hogy egy pillantással többet elmond, mind egy kedves kollegája tízperces locsogással, vagy egy egész dia-prezentációval, de az utóbbiak sokkal jobban vezethetőek át a statisztikai lapokra. Beszélt tíz percet, használt számítógépet. Az olyan járulékos mellékzöngéi ugyanennek, hogy „kiment a teremből, és elfeledte azt is, hogy melyik osztályba járt", úgysem kerülnek be a számszerűsített adatok közé.

Az objektivitás ködén át ceruzáik hegyénél tovább nem is látó minősítők, pedig dolgoznak tovább. Űrlapokat töltenek ki, statisztikákat gyártanak, grafikonokat szerkesztenek, személyiségeket darálnak számokká. Mert azzal tudnak minősíteni. Vagy minősítgetni.

Simay Endre István

u.i: A fentiek tudottan sok sarkítást is tartalmaznak. Ez szándékolt abban a reményben, hogy a sarkok mögül talán könnyebben előbukkan néhány jelenség abszurditása.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük