www.erstebank.huwww.erstebank.hu  

Új betéti akciót indított 2008. július 3-tól az Erste Bank Hungary Nyrt.: Nagy Dobás néven olyan új betéti terméket hozott létre, amely új forrás elhelyezése esetén 9 százalékos kamattal jutalmazza a betétlekötéssel már rendelkező ügyfeleket.

 

www.erstebank.huwww.erstebank.hu  

Új betéti akciót indított 2008. július 3-tól az Erste Bank Hungary Nyrt.: Nagy Dobás néven olyan új betéti terméket hozott létre, amely új forrás elhelyezése esetén 9 százalékos kamattal jutalmazza a betétlekötéssel már rendelkező ügyfeleket.

 

 Az Erste Bank emellett folytatja az Erste BetétMester megtakarítás értékesítését is, melynek négy hónapos futamideje alatt az elérhető éves kamat mértéke az 5 százalékos alapkamatnak akár a duplája, évi 10 százalék is lehet (EBKM: 10,49 százalék).

Sztanó Imre, az Erste Bank lakossági üzletágért felelős igazgatósági tagja elmondta: a nyári betéti akciókkal a meglévő közel 900 ezer ügyfél közül elsősorban azok számára kívántak kedvezni, akik aktívan használják a bank különféle szolgáltatásait, vagy már rendelkeznek betéttel a banknál.

Az új Erste Nagy Dobás Betét ennek a célnak megfelelően egy 6 havi ismétlődő lekötött forint betét, amely 8,5 százalékos éves kamatot (EBKM: 8,81 százalék) kínál új betétes ügyfeleinek, új megtakarítás elhelyezése esetén, a friss forrás teljes összegére. Az 500 ezer forint feletti lekötött betéttel már rendelkező ügyfeleknek viszont ezt az akciós terméket most további 0,5 százalék kamatprémiummal is megfejelik, így az számukra az akció időtartama alatt évi 9 százalékos (EBKM: 9,34 százalék) kamatozás mellett érhető el. Fontos feltétel azonban, hogy az akciós kamat eléréséhez az elhelyezni kívánt összegnek teljes egészében bankon kívüli forrásból kell származnia, tehát az 2008. május 31-én nem lehetett  sem látra szóló számlán, sem lekötésben, sem befektetésekben az Erste Banknál vagy az Erste Befektetési Zrt.-nél.

Sztanó Imre hozzátette: a tavasszal bevezetett négy hónapos futamidejű, ismétlődő, tőkésedő, forint lekötött betét, az Erste BetétMester esetében a nagy érdeklődésre tekintettel folytatják a tavaszi akciót. A BetétMester megtakarításban elhelyezhető minimális összeg 500 ezer forint, a maximális összeg pedig 25 millió forint. Az első kamatperiódusban az éves 5 százalék alapkamat két lépcsőben is növelhető: évi 3 százalék kamatprémium jár abban az esetben, ha arról a lakossági forint bankszámlájáról, amelyről a BetétMester lekötése történt, legalább hat darab csoportos beszedési megbízás teljesül a négy hónapos futamidő alatt, valamint további évi 2 százalék a kamatprémium mértéke akkor, ha az első kamatperiódusban az ügyfél legalább hat tranzakciót végez Erste Hitelkártyájával. Ez lehet készpénzfelvétel vagy vásárlás, minimum összesen 75 ezer forint értékben. Valamennyi feltétel együttes teljesítése esetén a BetétMesteren elérhető kamat a betét első négy hónapos futamidejére évi 10 százalék (EBKM: 10,49%).

Az Erste Banknál a lakossági betétek állománya 2007. december 31-én 435,2 milliárd forint volt.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük