Immáron harmadik éve rendezik meg a Magyar Dal Napját, melynek egyik kiemelt helyszíne idén is a Zöld Pardon. 2010. szeptember 12-én, vasárnap tíz, közel egyórás élőkoncerten vehetünk részt a hazai zenei szcéna legjobbjait hallgatva. A nap folyamán számos stílus képviselteti magát, többek között színpadra lép Sub Bass Monster, a Pál Utcai Fiúk, a 30Y, az Irie Maffia, a...
Ken Peplowski (USA)A Művészetek Palotája évenként megrendezett swingfesztiválja New Orleanst választotta névadójának. New Orleans a tradicionális jazz, a ragtime és persze a swing otthona. Kulturális értékei, elsősorban halhatatlan zenéje előtt róják le tiszteletüket a fesztivál fellépői évről évre.
1.A hallgatók több, mint háromnegyede lojális a kiválasztott rádióadójához. 2010. július hónapban a 15 évnél idősebb magyar népesség 88,6%-a, azaz 7 548 000 fő hallgatott rádiót - állapítja meg a GfK-Ipsos rádiós közönségmérése. Az átlagosan naponta rádiózásra fordított idő a hallgatók körében 4 óra 00 perc volt, mely időszak alatt jellemzően a kedvenc rádióadójukat hallgatják.
A kormány megbízottjának jelenlétében Budapesten hétfőn társadalmi szervezetek, szakszervezetek, politikai csoportok és közgazdászok Szociális Kerekasztal körül mondtak véleményt az Új Széchenyi Tervről és fűztek hozzá javaslatokat. Ez volt az első szélesebb körű társadalmi véleménynyilvánítás azóta, amióta a Széchenyi Tervet július végén nyilvánosságra hozták - jelentette a tanácskozást szervező Magyar Szociális Fórum (MSZF).

