
Az iskolákkal kapcsolatban sokszor esik szó az iskolai munka különböző részeiről. Legtöbbször, talán érthető módon magáról az oktatási munkáról, és annak vetületéről a diákra. Fényeiről és árnyairól egyaránt. Dicsérve, vagy csepülve a tanárokat, oktatáspolitikát, pedellust és udvartakarítót. Szóval, úgy nagyjából, a pillanatnyi helyzetből kitekintve. Fától néha nem látván az erdőt, meg is ragadva a pillanatban. Ez kétségtelenül alkalmas...

Tegnapi képriportunkban céloztunk rá, be fogjuk mutatni az egyik legérdekesebb újdonságot, a kamara fényképezőgépek közül az egyiket, amit búvárszemüvegbe építettek be. Ez egy olcsó kiadás, a drágákat, a nagytudású eszközöket a profik használják, s ezekből is láthattunk párat a Boot Düsseldorf kiállításon. De azok más gyártótól, másmilyenek voltak.

Tabajdi Csaba gratulált a Közös Agrárpolitika állapotfelmérésében elért jó kompromisszumhoz és megköszönte a francia elnökség nyitottságát, aminek köszönhetően 3 millió tonnával fennmarad a búza intervenciója. Michel Barnier francia agrárminiszter üdvözölte a gazdasági válság agráriumra gyakorolt hatásáról áprilisban Pápán rendezendő II. Magyar Agrárakadémiát, amelynek keretében folytatódik a magyar-francia párbeszéd is a KAP jövőjéről.

A Dr. Dietz Ferenc, polgármester által vezetett Szentendre tartja magát terveihez. A fejlődő, megújuló város sikeres pályázatainak köszönhetően egyre több tervét valósítja meg. A város 25.000 és a térség 76.000 lakosát kiszolgáló szentendrei rendelőintézetet (SZEI) közel 770millió forintból van lehetőség fejleszteni.

A nikkelallergiában szenvedők tüneteinek enyhítése érdekében a Volvo valamennyi nikkelt tartalmazó alkatrészt megvizsgál, hogy azok nikkel-kibocsátási értéke megfeleljen a vállalat által meghatározott értéknek.
www.mdf.hu Pettkó András országgyűlési képviselő az MDF nevében támogatásáról biztosította az adományok áfájának eltörlésére vonatkozó kezdeményezést. Mint ismeretes, a természetbeni adományok közelmúltban bevezetett áfájának eltörlését kezdeményezte hétfőn a nagyobbik ellenzéki párt.