2025.június.19. csütörtök.
 Bak ImreBak Imre

Gyermekkorom óta - és az iskolapadban ülve, bizony órák alatt is - találtam magamnak arra időt, hogy geometrikus formákat rajzolgassak a füzetem szélére, vagy jó esetben egy külön papírra. Azt hiszem ebből adódóan, de nagyon szeretem a geometrikus művészetet. A budapesti Fény Galéria a pozsonyi Komart Galériával együttműködve Nemzetközi Grafikai...

 

A KESZ Korlátozottan Cselekvőképes Személyek Hozzátartozóinak Érdekvédelmi Szövetsége mint a WFSAD Skizofrénia Világszervezet magyar tagja, tavaly márciusban levelet írt az egészségügyi miniszternek. A szervezet levélben arra kért választ, hogy mi lesz az OPNI-ban ápolt pszichiátriai betegek sorsa az intézmény bezárása után. A levélre ezidáig nem érkezett válasz.

  Tied a világ!Tied a világ!

Hiller István oktatási és kulturális miniszter elismerésben részesítette a 2007. évi Nemzetközi Filozófiai, Fizikai, Matematikai, Kémiai, Informatikai Diákolimpiákon, valamint az Európai Fiatal Tudósok Versenyén eredményesen szereplő diákokat, és felkészítő tanáraikat.

www.pannon.huwww.pannon.hu A november közepétől január végéig tartó karácsonyi vásárlási időszakban közel duplájára nőtt a Pannon Mobil Internet előfizetők száma. A karácsonyi vásárlási lázban jó ajándéknak bizonyult a Mobil Internet előfizetés, mely vásárlási kedv januárban sem lankadt. Így a Pannon februártól meghosszabbítja a Mobil Internet tarifacsomagokhoz és szolgáltatásokhoz kapcsolódó akcióját.

Astra 3A távközlési holdAstra 3A távközlési hold 

A világszerte elismert műholdas szolgáltató, SES (részvényeit (SESG) az Euronext Paris és a luxemburgi tőzsdéken jegyzik) és a Swedish Space Corporation (SSC) ma bejelentette, hogy az SSC 15% részvényt juttatott a SES ASTRA számára a SES SIRIUS-ból. A tranzakcióval a SES eddigi 74%-os részesedését...

 

A  LOW holland -flamand Kultfeszt keretében február 15-től március 12-ig egyhónapos rendezvénysorozattal mutatkozik be hazánkban a holland -flamand kortárs képzőművészet, komoly-, jazz- és könnyűzene, építészet-, formatervezés, színház, tánc, irodalom és film.   2008. február 5-én a Merlin Színházban tartott sajtótájékoztatón mutatták be a fesztivál programját.

AláírAláírSzemély szerint nem vagyok egy focirajongó - ugyan bajom sincs vele-, de a szép képeket nagyon szeretem, pláne ha ezek még vidámak is, mondanivalójuk is van. Az OCTOGONart Galériában megrendezett, Baranyai András FOCI! című kiállítása nagyon megfogott. Kellemes, vidám formában ábrázolja a futball világát, azt a világot, melyet Baranyai András lát benne.

tarha(marha?)levéltarha(marha?)levélMár semmi sem szent?- kialakulóban a magyar spammelési szokások, kéretlen levelekben kérik adónk 1%-át non-profit szervezetek a pénzünket. De sokszor erről maga a szervezet nem is tud. Cimjegyzékeket tesztelnek a spammerek, hogy utána jojjön helyes mail cimre az áldás. Ahogy a sávszélességen kifér....

  Mi hány? Mi mennyi?Mi hány? Mi mennyi?

THM. Banki hirdetések apró betűs rövidítése. Az ezt követő százalékos számérték arról hivatott bennünket tájékoztatni, hogy mennyibe is kerül hitelünk. De vajon tényleg ennyit fizetünk kölcsönünkért? Hitelszerződésünk aláírását megelőzően adósságunk minden költségével tisztába kerültünk? Mire érdemes figyelnünk, mielőtt hitelezőt választunk? A február 1-én...