Diktatúra, rendőrállam talán még nincsen, de nagyon súlyos idiotizmus van, ez tényállás.
Vasárnap délután 14 óra előtt már zsúfolásig megtelt az A38 hajó étterme, ahol alkalmunk nyílt beszélgetni a híres rendezővel. Egy 90 éves, idős emberre számítottam, de a mester mozgása, szellemi frissesége lényegesen mást mutatott, mint a hivatalos iratok, amelyek alapján 1917. szeptember 30-án született, Jaroszlavban.
A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási kampány (kgfb) során az autósoknak a novemberi hónap áll rendelkezésükre ahhoz, hogy váltási szándék esetén felmondják szerződésüket az eddigi biztosítójuknál. A CLB Független Biztosítási Alkusz legfrissebb adataiból az derül ki, hogy az időszak félidejében a legtöbben a Allianz Hungária Biztosítótól jöttek el - bár tudni kell, hogy a kötelező piac közel felét birtokló piacvezető társaság...
Kisebb atrocitások érték a szlovákai Galántán 2007. november 17-én a Kodály országa című rendezvénysorozat szervezőit és fellépőit, ez azonban nem tántorította el őket a küldetéstől, hogy a Kodály jubileum alkalmából egy több mint hat órán át tartó, ingyenes műsort adjanak abban a városban, ahol a Mester gyermekkorának...
A GTS Central Europe, a régió vezető alternatív szolgáltatója, a GTS-Datanet anyavállalata ismét elnyerte „Az év nagykereskedelmi szolgáltatója Közép-Kelet Európában" díjat, amelyet a telekommunikációs iparág egyik legfontosabb nemzetközi szaklapja, a Capacity évente ad át. A lap szerkesztősége iparági elemzők bevonásával tíz kategóriában díjazza azokat a nagykereskedelmi szolgáltatókat, amelyek hatékony vállalati stratégiájuknak és kiemelkedő teljesítményüknek köszönhetően a telekommunikációs...
A szürke városból felmentem a Normafához az riport miatt és fantasztikus élményben volt részem. Felfelé haladva először hófoltokat láttam, majd valódi téli tájba érkeztem. Lábam alatt ropogott a hó, a levegő metszően tiszta, és hűvös volt, szinte kitakarította a városi szmog után a tüdőmet.
www.feosz.hu Fogyasztói panaszok alapján a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége bejelentéssel élt a Gazdasági Versenyhivatalnál a Budapest Hitel és Fejlesztési Nyrt. (Budapest Bank) ellen, az általa kibocsátott hitelkártyák kamatmentességére vonatkozó tájékoztatás fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolására alkalmas volta miatt.
