2025.június.16. hétfő.
serult_gyerekek_napja13_foto_bagosi_zoltan.JPG
Foto: Bagosi Zoltán   Minden korábbi évnél nagyobb számban, több mint kilencezren vettek részt a XXVI. Sérült Gyermekek Napján, amelyet a Fővárosi Állat- és Növénykert az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetségével közösen 1992 óta rendez meg minden esztendőben.  
tajhaz.jpg
A szentendrei Skanzen alapításának 50. évfordulójához kapcsolódva olyan magyarországi tájházakat lát vendégül a múzeum szeptember 23-án, amelyek ugyancsak kerek születésnapot ünnepelnek. Az ország négyszáz tájháza közül tizenöt közösség mutatkozik be ezen a hagyományteremtő fesztiválon, amelynek fővédnöke dr. Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár.    
images_20.jpg
Ősszel a hűvösebb levegő miatt egyre kevesebbet nyitunk ajtót-ablakot, és a nedves levegő könnyen megrekedhet lakásunkban. A hőmérsékletcsökkenés egyik kellemetlen, sőt veszélyes velejárója a penész, amely sajnos az új lakásokat és házakat sem kíméli. Hogyan előzhetjük meg vagy irthatjuk ki? A Poli-Farbe szakértőjét kérdeztük.
unnamed_4.jpg
Tavaly közel 122 ezer munkavállalónak volt munkajogi kapcsolata munkaerő-kölcsönzőkkel, ez a szám csupán két százalékkal tér el az egy évvel korábbi mintegy 125 ezres létszámtól. A Trenkwalder tapasztalatai szerint a munkaerő-kölcsönzés már nem csak a szezonális munkák során fellépő munkaerőigényt elégíti ki, hanem a munkaerőhiány hatásait is ezzel az eszközzel igyekeznek tompítani. Erre utal, hogy egy év alatt csaknem megduplázódott a kölcsönzött munkaerőt igénybe vevő építőipari, illetve vendéglátóipari cégek...
image15.jpg
Alig egy hónapja indult, máris nagy népszerűségnek örvend. A Sendee – az alkalmazás, amely a futárkodás új dimenzióját hozza el Magyarországra – két fontos céllal jött létre: hogy megbízható jövedelemhez segítse azokat, akik maguk szeretnének rendelkezni saját idejükről, miközben hatékony megoldást kínál az éttermek számára a házhozszállítási idejük csökkentésére. A Sendee nagy lépésekben halad céljai elérése felé: a rajt óta eltelt négy hétben már több mint négyszáz érdeklődő regisztrált...
ethereum.jpg
A kiberbűnözők évek óta kihasználják a kriptovaluta bányászatban rejlő lehetőségeket, hogy profitra tegyenek szert. Általában kártevőkkel vagy nem kívánt alkalmazások telepítésével érik el céljaikat, azonban az ESET szakemberei most olyan speciális incidenst elemeztek ki, amelynek során a bányászat közvetlenül a felhasználó böngészőjében, a JavaScript program használatával történt. Az ESET kutatói összegyűjtötték, miként lehet védekezni az ilyen átverések ellen.  
karcag-vasutallomas-atadas-240x150.jpg
A vidéki térségek, a mezőgazdaságból élők akkor lehetnek sikeresek, ha az infrastrukturális feltételek biztosítottak, ha megfelelő színvonalú szolgáltatások, kulturált környezet biztosítja számukra a fejlődés lehetőségét – fogalmazott Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a karcagi vasútállomás felújított épületének ünnepélyes átadásán.  
image13.jpg
Az idei nyár első összesítése szerint a hazai biztosítók a lakossági ingatlanokban esett, viharok okozta, több mint 103 ezer káreseményre csaknem 6 milliárd forint összegű kártérítést fizettek ki. A viharok, a beázások és a felhőszakadások ennél jóval több kárt okoztak a lakóingatlanokban, mivel a lakásoknak több mint a negyede nem rendelkezik biztosítással – tette közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).