Nem vagyok babonás, nem hiszek a Földön kívüli élőlényekben. Még akkor sem, ha ez a hit már az ókori Egyiptomban is jelen volt. Az első európai tudós, aki felvetette más lakott világok ötletét, Thalész volt a Krisztus előtti VII. században Úgy vélte, hogy egy végtelen Univerzumban lakott világok is léteznek. Amikor a kereszténység elterjedt a nyugati világban, a Földön kívüli élet létezéséről szóló elméletet eretnekséggé nyilvánították. Ezt természetesnek gondolom,...
Talál a vírushelyzetre vonatkozó kedvező jelnek is tekinthető, hogy a Föld másik oldalán szigorítás helyett enyhítésről döntöttek. Van, ahol már nem bezárkóznak, hanem helyette inkább kaput nyitnak. A Budapesten működő Új-zélandi Konzulátustól, Sárdi Rezső tiszteletbeli konzultól kapott tájékoztatás szerint az Új-zélandi kormány könnyítéseket vezetett be az országba történő beutazásra. Az ideiglenes munkavállalói vízummal rendelkező ausztrál állampolgárok és azon országok állampolgárai, akik eddig vízum mentesen utazhattak Új-Zélandra – így a...
Nem vagyok babonás, nem hiszek az angyalokban. Az angyalát annak a sok félrevezetett embernek, akik szerint vannak angyalok. Én már akkor sem hittem az angyalokban, amikor angyalbőrbe öltözve a tatai Hunyadi Mátyás harckocsi zászlóaljnál szolgáltam. Egy angyalarcú őrmester piszkosnak vélte a puskámat, három nap zárkát kaptam. Nem vagyok babonás, nem hiszek az angyalokban. Ifjú koromban láttam Marlene Dietrich A kék angyal című filmjét. Akkor az volt a felnőtt film,...
Régen történt, amikor a Tököli Börtönben voltam. Nem egy cellában, a sajtószobában. A Fővárosi Tanács (ma: Főpolgármesteri Hivatal) ipari osztályának megbízásából ellenőrizni kellett a börtön csiszolóműhelyének munkáját és a munkavédelmi előírások betartását. Átkísértek a börtönparancsnokhoz. Kardos ezredes, civil foglalkozását tekintve orvos-pszichológus, barátságosan fogadott. Feltűnt, hogy tapintatosan kerüli a börtön és rab szavakat. Olyanokat mondott, hogy ezek az emberek intézetünkben töltik le az bíróság által kiszabott idejüket. Nekünk a többi...
Székhely nélkül nem működhet a vállalkozás, és ha tehetjük, ne a lakcímünket adjuk meg székhelynek.
Gyerekkoromban csak a gazdag családoknak volt elektromos hűtőszekrénye. A középosztály jégszekrényt használt, higgyék el, az is csodálatos találmány. Három részből állt, felül a jégtartály, középen egy kisebb hűtőtér, ahová a húst tették, alul a víztartály, amely a lassan olvadó jég cseppjeit felfogta. A nullfokos jég és a hőt elvonó párolgás elég sokáig, egy-két napig biztosan frissen tartotta a húst. De hogy került a jég a lakásba? Ebben fontos szerepet...
Nem túl hivalkodó, a tartalmához képest talán túlságosan is szerény a Pallas Athéné Kiadó legújabb könyvének borítója. „A közjó gazdasága” olyan kérdéseket feszeget – és választ is próbál adni rájuk – melyek napjainkban már égetően aktuálisak, sokakban fel is merülnek, de a legtöbben úgy gondolják, hogy ebben ők tehetetlenek. Megoldásuknak az egyén, magában, képtelen aktív részese lenni. A könyv ezt cáfolja. A szerző, Christian Felber, a bécsi Közgazdaságtudományi és...
A képzőművészetben kevés olyan szobrot, festményt, grafikát találunk, amely a csókról szól. Évszázadokon át az állam és az egyház bujaságnak minősítette az olyan műtárgyakat, melyek vágyakat ébresztenek, Még Michelangelo végítéletről szóló freskója a Sixtus-kápolnában is erős kritikát kapott, mert „a vágy rabszolgájává” teheti a nézőket. A középkorban egyes államok az ilyenek előállítását, megvételét és birtoklását is törvénybe ütközőnek minősítették. Ma már más a helyzet, de a prüdéria valahogy tovább...
Budapest művészeti életében egyre hangsúlyosabb teret követel magának az Ybl Budai Kreatív Ház. Rendezvényei mind nagyobb figyelmet keltenek. Az állítás bizonyítására elegendő, hogy Botos Péter üvegszobrász szeptember 3-án megnyílt kiállításán – a járványhelyzet okán – korlátozni kellett az egyszerre beengedhető érdeklődők számát és ebből adódóan a bejáratnál komoly csoportosulás alakult ki. Odabent pedig a rendezők több alkalommal is felkérték igen udvariasan a nézelődőket, hogy gondoljanak a még várakozókra. Erre...
Mi lesz a járvány után? Megkönnyebbülés, megnő az utazási kedv. A tehetősebbek Horvátországba, Spanyolországba, Észak-Olaszországba, Görögországba igyekeznek. Akik nem a trendit követik, azoknak felhívnám a figyelmét egy közelebbi csodálatos városra, Krakkóra. Egykor Lengyelország fővárosa volt, ahol az uralkodókat megkoronázták. Számtalan érdekesség, gótikus, reneszánsz és barokk templomok, kolostorok, épületek, szobrok, múzeumok és Wavel, a dombon magasodó királyi vár, megannyi érdekes élmény. Krakkó, pontosabban Krakkó történelmi központja volt az első európai...
Fennállásának hetvenedik évfordulóját ünnepli az idén a Baross Imre Artistaképző Intézet. A jubileumi tanévet látványos műsorral nyitották meg a Fővárosi Nagycirkuszban. A porondon – vagy ahogy ők mondják – a manézsban bemutatkozási lehetőséget kaptak az egészen fiatalok és felléptek az idősebbek, a tanulmányaikat idén befejező növendékek is. Rendhagyó ez a tanévnyitó, mert amikor a szervezését elkezdtük, még nem gondoltunk arra, hogy ezen a napon a járványnak már a második...