Nem sokan tudnak latinul, a címet tehát le kell fordítani: „az oltárért és a tűzhelyért". Cicerónak ez a mondása volt a Dessewffy család egyik ágának jelmondata. A család 800 éves jubileuma alkalmából tudományos emlékülést tartottak a Hadtörténeti Intézetben.

 

 Nem sokan tudnak latinul, a címet tehát le kell fordítani: „az oltárért és a tűzhelyért". Cicerónak ez a mondása volt a Dessewffy család egyik ágának jelmondata. A család 800 éves jubileuma alkalmából tudományos emlékülést tartottak a Hadtörténeti Intézetben.

 A Magyar Örökség Díjas Hadtörténeti Intézet és Múzeum főigazgató-helyettese, dr. Markó György ezredes a megjelenteket köszöntve elmondta: a Dessewffy család a magyar történelem egyik legrégebbi szereplője. Szlavóniai eredetűek és a török terjeszkedése miatt költöztek át és telepedtek le Magyarország észak-keleti részében. A konferencia célja egyrészt, hogy tisztelegjen a közülük származó, kiemelkedő egyéniségek előtt, másrészt pedig, hogy a történelmi családok összefogásával segítse újabb kori közéleti aktivitásukat.

 Kevesen tudják, hogy talán éppen itt a közelben mászta meg Buda várának falait Dessewffy István hadnagy 1686-ban a várnak a törököktől való visszafoglalásakor – hívta fel a figyelmet a család egyik ma élő tagja, Dessewffy László. Valóban, a legtöbben mindössze csak egy nevet tudnának említeni, az Aradon kivégzett Dessewffy Arisztid honvédtábornokét, pedig a család 800 éves történetében igen sokan voltak, akik kiemelkedő tetteket hajtottak végre. A jubileumot is azért most ünnepelték, mert a bizonyíthatóan legrégebbi tag 1210-ben született. Ő már részt vett a Muhi csatában a tatárok ellen.

 Dr. Ságvári Endre hadtörténész a családnak a XVIII. században játszott katonai szerepéről szólt. Az eddig egységes család ugyanis ekkor kettévált, tarcsai és tarkői ágra. Dessewffy János és Dessewffy Ferenc utódai között szép számmal találunk katonákat. Az eredetileg Dessewffy-nek született, később a Szirmaiak által örökbe fogadott Szirmai Tamás alapította a 37. gyalogezredet és magas tisztségeket töltött be. A Dessewffy-ek többsége vagy huszár- vagy gyalogezredben szolgált. Dessewffy Henrik vértesként szerzett bárói címet. A tarkői Dessewffy-ek Thököly hívei lettek, ennek később meg is érezték a következményeit. A birtokok visszaszerzésére a katonáskodás látszott a legjobb módnak. Dessewffy István kassai főkapitányságig vitte. Fiai közül Ferenc kuruc főstrázsamester lett, ez akkor magas rang volt. Három másik testvére a császári oldalon harcolt. István, aki részt vett Buda visszafoglalásában, 1723-ban vezérőrnagy, később a 3. huszárezred tulajdonosa, 1733-ban pedig már altábornagy. Jótékony tevékenysége jelentős volt. Imre, a harmadik testvér 1689-ben hadnagy, 1729-ben ezredes, 1735-ben vezérőrnagy. A negyedik fiú, Miklós nem futott be katonai karriert, a fiai annál inkább. A kuruc Ferencnek is három fia volt, egyik közülük ezredes, a másik, József, altábornagy, ő 1754-ben grófi címet is kapott. Számos további leszármazó is mind katona lett, több generáción keresztül. Néhányan a pályát Franciaországban folytatták.

 Dr. Katona Tamás történész csak Dessewffy Arisztidről beszélt. Nem mintha katonaként nem lett volna fontos, mégis inkább emberi tulajdonságait domborította ki. A vértanú tábornok ugyanis igen rokonszenves egyéniség volt. Nem volt könnyű élete. Előbb tüzérnek áll, később huszártiszt lett belőle, ez a kettősség viszont majd hasznos lesz számára. Századosként kilép a hadseregből és megnősül. Mind az öt gyermeke csecsemőkorban hal meg, feleségét is korán elveszti. A szabadságharc kitörésekor – mint a többi kilépett tiszt – jelentkezik a hadseregbe, nemzetőr zászlóalj-parancsnok lesz. Gyorsan emelkedik a ranglétrán, ezredesi, hadosztály-parancsnoki, tábornoki kinevezést kap. Másodszor is megnősül, 1849. július 5-én és az esküvőről, azonnal a csapataihoz tér vissza. A feleségét már csak a börtönben látja viszont. Több csatában kitűnik személyes bátorságával. A bukás után a török határról fordul vissza a fogságba. Aradon főbe lövik. Holttestét kilopják a rokonok, kettévágva, kis faládákban szállítják az özvegyhez.

 Az 1848-49-es szabadságharcban a család különféle ágának 18 tagja szolgált. A talán méltatlanul háttérbe szorult Dessewffy Dénesről dr. Hermann Róbert hadtörténész mondta el, hogy a katonai pályára 18 évesen lépett és 1848 augusztusában még hadnagy a Nádor-huszároknál, Csehországban. Részt vett a prágai forradalom leverésében. A délvidéki harcok kezdetekor egyre erősebbé vált ezredében az elégedetlenség, haza akartak térni. Október 4-én, Sréter Lajos őrnagy vezetésével el is indult egy huszárcsapat. Kalandos útjukat a „Nyolcvan huszár" című film is megörökíti. Ravaszkodva, harcolva értek magyar területre és Sopron környékén szolgálták a forradalmat. Dessewffy százados lesz Guyon hadosztályában, Branyiszkónál meg is sebesül, így kimarad a Tavaszi hadjárat jelentősebb ütközeteiből. Később, 1849 júniusában Csornánál ismét megsebesül, de tovább harcol. A szabadságharc végéig lábadozik, a fegyverletétel után bujdosott, később Svájcba szökött. Sokáig nem jött vissza Magyarországra, részt vett a Szabadságharc feltámasztására szőtt tervekben.

 A címben használt Cicero idézettel Komiszár Dénes történész kezdte a család Szabolcs vármegyei történetéről szóló előadását. Gróf Dessewffy (I.) Sámuel Mária Teréziától kapott grófságot 1775-ben. Ez a sor vele kezdődik. A család Nyíregyháza történetében mérföldkőnek számító szerepet játszott. A gyakorlatban mutatták be – még 1848 előtt – a jobbágyfelszabadítás előnyeit. Bőséges adományokkal támogatták a szabolcsi közélet fejlődését. A család egyik ága Kazinczy baráti köréhez tartozott, tudós tagjai voltak. Élénken vettek részt a közügyek minden ágában, közülük több akadémikus, MTA elnök is kikerült. Az 1900-as évek elején gróf Dessewffy (II.) Aurél volt az utolsó országbíró. A világháború után, Magyarország legnagyobb közjogi méltóságaként, nem vállalta az ország felkínált vezetését, Horthy hatalmát is ideiglenesnek tekintette. Ekkor, ezért kezdődött a család hanyatlása, háttérbe szorítása. Sokan emigráltak, Dél-Amerikába költöztek. Idehaza, bashalmi kastélyuk jelenleg riasztó állapotban van. A II. Világháború alatt a román megszállók kifosztották. Jó hír, hogy a család hagyományainak ápolását a megyében a közelmúltban ismét feltámasztották.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük