Kultúra

Soha nem hallott művek a Concerto Budapest előadásában

A 2016/17-es évad keretén belül elindul a Concerto Budapest új sorozata Premier néven, amely egy-egy koncert után 22:00 órai kezdéssel mutat be eddig soha nem hallott műveket. A kötetlen társasági eseménysorozatban a legnevesebb kortárs zeneszerzőink ősbemutatói szólalnak meg.

 

Révay András: Jazz és big band

Bár messze még a május, három - nagyszerűnek ígérkező - koncertről tartottak előzetes tájékoztatást a Budapest Jazz Clubban. A húsz éve elhunyt amerikai műsorvezető, Willis Conover emlékére rendez „Milliók hangja" címmel három, egész estét betöltő műsort Szörényi Levente és a Budapest Jazz Orchestra.

December 6-án, kedden ismét ellátogat a Mikulás a Miskolci Nemzeti Színházba

A tavalyi év nagysikerű rendezvénye után a Vodafone idén is több száz gyermeket, így a Miskolci Gyermekváros kis lakóit, illetve az Éltes Mátyás Egységes Gyógypedagógiai és Módszertani Intézmény tanulóit, valamint a miskolci nagycsaládok gyermekeit látja vendégül a teátrumban.

 

Zenés mesedarab bemutató a Pinceszínházban

Varázslat, fondorlat és a barátság mindent legyőző ereje egy színpadon! A produkciót Felhőfi-Kiss László rendezi Molnár Csaba, Juhász Réka, Formán Bálint, Szegvári Júlia és Némedi Árpád szereplésével.

 

Art deco a pusztán: Sajó István (1896–1961) és műve

Art Deco a pusztán címmel Sajó István, a hazai modern építészet egyik úttörője munkásságát bemutató kiállítás nyílik december 8-án a MODEM-ben. A hagyományos dokumentumok és fotók mellett interaktív, digitális elemekkel is találkozhat a közönség. A tárlat egyik érdekessége Sajó dolgozószobája, amit az általa tervezett art deco bútorokkal és tárgyakkal rendeznek be.

 

Utóképek – Andrzej Wajda retrospektív az Uránia Nemzeti Filmszínházban

Utóképek címmel indít vetítéssorozatot Andrzej Wajda emlékére december 5-étől az Uránia Nemzeti Filmszínház. A Lengyel Intézettel együttműködésben megvalósuló, áprilisig tartó vetítéssorozaton nyolc Wajda-nagyjátékfilm és néhány rövidfilm kerül műsorra.

 

Együtt szárnyal rúdtáncos és zenész a Müpában

Bognár SzilviaBognár SzilviaDecember 7-én a „szárnyas" Bábel-est előadóitól kapunk lendületet az év hátralévő napjaihoz. A Müpa összművészeti sorozata ezúttal is különböző műfajok képviselőit invitálta egy színpadra, hogy külön-külön és együtt is olyat alkossanak, ami szárnyakat ad a Fesztivál Színház közönségének.

Zenei legendák randevúja a Müpában

Randy BreckerRandy BreckerDecember 8-án lép fel a Müpában a világhírű amerikai jazztrombitás, Randy Brecker, aki ezúttal a Halper/Hendrix Experiment vendégeként Jimi Hendrix számaiból varázsol különleges jazz-rock fúziót.

 

Bezöldült a Cimbaliband

Recycle - a Cimbaliband új lemeze dec. 7-én jelenik meg. Itt az ideje zöldre váltani! Ez az új jelmondata a Cimbaliband zenekar új lemezének, mely a Recycle vagyis az újrahasznosítás címet viseli, borítóján az eddig megszokott behajtani tilos cimbalom helyett most a zöld nyilas újrahasznosítás ábra díszeleg a már jól ismert vezérhangszerrel a középpontban.

 

A Belvárosi Plébániatemplom orgonájának története

dr. Kereszty Gábor felvételedr. Kereszty Gábor felvételeA több mint kétezer év történelmét magában foglaló Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templom legújabb régészeti feltárása még folyamatban van. Fantasztikus ókori, középkori és reneszánsz emlékek kerültek elő. Ezek bemutatása a nagyközönség számára 2016 év végére elérhető lesz. Budapest legrégebbi, Szent István király által alapított egyházközsége külön turisztikai irodát nyitott kincseinek bemutatására. A helyszínen már kaphatók a különböző idegen nyelvű kiadványok a látványosságokról. December közepétől pedig az altemplom római és középkori falai is megtekinthetők.

Parti-Nagy Lajos: A Bandy-lányok - zenés játék

A Játékszínben mutatja be a Miskolci Nemzeti Színház december 2-án Parti-Nagy Lajos zenés játékát, A Bandy-lányokat. Sophie és Angéla, a valaha fényes karriert remélő lánybanda Hollandiában élő, harmadik tagját várják, aki azonban soha nem érkezik meg.

 

2016. december 2-3-án Ünnepváró rendezvénysorozat a Hagyományok Háza szervezésében

A megszokottól eltérően ugyan, de idén is lehet az Ünnepre készülni a Hagyományok Házával. A Budai Vigadó felújítása miatt ezúttal a kézműves-vásárt a Magyar Népi Iparművészeti Múzeumban tartják, december 3-án pedig egész napos ünnepi forgataggal várják a Fonóba az aprókat, családjaikat és természetesen a vigadni vágyó nagyokat is.

 

Vig-nap a BJC-ben

Rendhagyó napra készül Tommy Vig, az itthon az egykoron csodagyerekként számon tartott, majd kivándorlása után Amerikában is rendkívüli sikereket elérő, a mai napig nagy elismertségnek örvendő jazzdobos. December 3-án este minden róla, az életéről, a művészetéről szól majd a Budapest Jazz Clubban.

 

Vadonatúj játszóhely nyílt a belváros szívében

A Mozsár Kávézó emeletén megnyílt Mozsár Műhely nem más, mint a klasszikus színház újragondolva. Modern teátrum Budapest szívében egy kis csavarral, ahol független alkotók oszthatják meg a világgal, amit fontosnak tartanak.

 

Leonidas Kavakos Budapesten

Leonidas KavakosLeonidas KavakosA Budapesti Fesztiválzenekar legközelebb december 2-án, 3-án, 4-én és 5-én koncertezik a Zeneakadémián. Az estek karmestere Fischer Iván, szólistája pedig a görög hegedűvirtuóz, Leonidas Kavakos lesz.

 

Elkészültek a győri Diótörő jelmeztervei

Több ezer méternyi textil és díszítő szalag felhasználásával összesen több mint kétszáz jelmezt kell legyártania hat varrodának, hogy idén karácsonykor a Győri Balett művészei életre tudják kelteni ifj. Harangozó Gyula koreográfiáját.

 

Decemberben is MÁV Szimfonikusok

Adventi gálahangversennyel búcsúztatja az óévet a MÁV Szimfonikus Zenekar december 15-én, a Zeneakadémián. Emellett természetesen folytatódnak családi programjaik, kamarazenei koncertjeik, valamint az Unokák és nagyszülők hangversenyei sorozat.

 

Georges Feydeau: A hülyéje - bohózat

Újabb nagyszínpadi bemutatóra készül a Miskolci Nemzeti Színház, ezúttal egy francia bohózat, A hülyéje kerül színre, amely Feydeau egyik legjobban sikerült darabja. A szellemes replikák és pergő bonyodalmak működtette előadást garantáltan végigneveti a néző, közben azonban elgondolkodik azon is, hogy min is nevetünk tulajdonképpen.

 

Karácsonyi élmények a Müpával/ban

Látványos újcirkuszi előadások, gyermekműsorok és könnyűzenei koncertek a Müpa Sátorban, karácsonyi dallamokat megszólaltató hatalmas, interaktív zenedoboz, azaz a Müpa Hangjáték ünnepi különkiadása, egy 400 négyzetméteres, valódi jégpálya és a Hello Wood világító design-karácsonyfája - a Müpa idén is különleges programokkal és meglepetésekkel készül az ünnepekre. A Müpa Kultúr Kültér december 4-től várja a kíváncsi látogatókat!

2016. december 2. - 2017. március 5. ENTER

Lakat Andrea Enter című performanszábólLakat Andrea Enter című performanszából2016. december 1-én nyílik az ENTER - a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) művészeti hallgatóinak kiállítása a Műcsarnok#BOX-ban. A tárlatot Szegő György művészeti igazgató, Műcsarnok és Dr. Túry György, dékán, METU köszöntője után Nagy T. Katalin művészettörténész nyitja meg. A megnyitót Lakat Andrea Enter című performansza követi Vágó Anikó közreműködésével.

 

Újcirkusz testközelből

A kritikát, a szakmát és a közönséget egyaránt elbűvölve hódította meg az újcirkusz hazáját, Montrealt a Recirquel. A szakmai közönség ovációval, a helyi lapok pedig ötcsillagos kritikával fogadták a Cirkusz az Éjszakában észak-amerikai premierjét. A Müpa új, 360 fokos videójával pedig az is részese lehet az újcirkusz-élménynek, aki még nem látta élőben a társulatot.

 

A Pszichonauták nyerte a 14. Anilogue Nemzetközi Filmfesztivál fődíját

Spanyol film, a Pszichonauták - Az elveszett gyerekek című alkotás kapta az Anilogue Nemzetközi Animációs Filmfesztivál fődíját, míg A levágott kezű lány című francia filmnek különdíjat ítélt oda a zsűri.

 

CONTEMPO ART AUCTIONS I. ÁRVERÉS • GRAFIKA, FOTÓ, KONCEPT • MŰVEK A XX. SZÁZAD MÁSODIK FELÉBŐL

Koncz András - A Rózsa Presszó terasza, 1976, akril,szita,karton, 42x58cmKoncz András - A Rózsa Presszó terasza, 1976, akril,szita,karton, 42x58cmA Contempo Art Auctions 2016. december 4-én 17 órakor tartja első kortárs művészeti árverését a Loffice-ban. Az aukció katalógusa a contempoauctions.com oldalon érhető el, az alkotások megtekinthetőek az árverés előtti kiállításon.

Almodóvar kedvenc flamenco énekesnője Budapesten

Estrella Morente Fotó:(C)Hans SpeekenbrinkEstrella Morente Fotó:(C)Hans SpeekenbrinkIgazi flamenco családból származik Estrella Morente, akinek édesapja mellett testvérei, sőt unokatestvérei is a műfaj ismert és elismert művelői. December 9-én húgával és öccsével érkezik a Müpába, hogy megmutassa a hangversenyterem közönségének, milyen is az igazi andalúz életérzés.

Hívlak: magyar nyelvű dallal jelentkezik ANDRΞW

Magyar nyelvű dalt készített ANDRΞW, vagyis Karsai J. András. A Hívlak című szerzeményben az énekes-dalszerző-színész-pantomimművész mélyről feltörő érzelmeket, a magány és az elveszettség érzését dolgozza fel. Negyedik dalát mutatja be a közönségnek a fiatal művész. Három angol nyelvű popsláger után ezúttal magyarul énekel a Hívlak című szerzeményben.

 

3. Magyar Filmhét - 2. Magyar Filmdíj

A Magyar Filmakadémia Egyesület, a Magyar Nemzeti Filmalap és az NMHH Médiatanácsa támogatásával 2017. február 27. és március 5. között rendezi meg a 3. Magyar Filmhetet és azt követően a 2. Magyar Filmdíj ünnepélyes díjátadóját.

 

Diótörő és Egérkirály a Békéscsabai Jókai Színházban

E.T.A. Hoffmann meséje igazi karácsonyi csemege, Csajkovszkij balettje több mint száz éve meghatározza az operaházak adventi repertoárját világszerte. A Szurdi-Szomor-Valla: Diótörő és Egérkirály című családi musicalt Békéscsabán a Nádasdy-díjas Szomor György zenéjére és rendezésében láthatja a közönség.

 

Moszkva-Petuski a Thália Színház Arizona Stúdiójában

Venyegyikt Jerofejev Moszkva-Petuski című kisregényét Vári Erzsébet fordításának felhasználásával színpadra alkalmazta és rendezte Tamási Zoltán.

 

Richard Goode zongoraestje a Zeneakadémián

November 26-án, szombaton este Richard Goode zongorajátéka lesz hallható a Zeneakadémia Nagytermében az „MVM Koncertek - A Zongora"-sorozat keretében.

 

Építs te is közösségi közlekedési eszközt építőkockából

A főváros közösségi közlekedési járműveinek építőkockából való megépítésére hirdetett pályázatot a Budapesti Közlekedési Központ. A versenyben életkor szerint két kategóriában lehet indulni, az alkotásokról készített fotókat december 5-éig várja a közlekedésszervező társaság.

 

Tartalom átvétel