Technika és IT

Felgyorsult fejlesztés, az új GroupWise félévente a felhasználók igényei alapján

A csoportmunka-megoldás legfrissebb kiadása olyan újdonságokat is tartalmaz, amelyeket a felhasználók javasoltak a Novell erre a célra létrehozott portálján keresztül. Az új változat a hagyományos webes és asztali kliensek mellett támogatja az Outlook és egyéb szabványok használatát is, ezáltal számos különféle eszközről használható.

Ticket to the Moon #2 - élesedik a verseny, már a második hivatalos indítási szerződés is megvan

Alig két hónappal a Google Lunar XPRIZE izraeli csapata után tegnap a Moon Express is bejelentette, hogy az XPRIZE Alapítvány által igazolt indítási szerződéssel rendelkezik. Az amerikai csapat MX-1E nevű holdszondájával egyszerre három indítást is tervez a Rocket Lab  Electron rakétájával a Hold felé.

 

Az eltüntethető elektronika a Xerox legújabb adatvédelmi fejlesztése

A napokban a Xerox kutatóvállalata, a PARC (Palo Alto Research Center) sikerrel demonstrálta új technológiáját, amelynek révén egy távolról küldött optikai, vagy rádiófrekvenciás jel segítségével bármilyen elektronikus eszköz - chip, szenzor stb. - eltüntethető, kiiktatható pár másodperc alatt.

Megérkezett a leggyorsabb HyperX pendrive

A HyperX®, a Kingston Technology Company Inc., memóriagyártó divíziója bemutatta a DRAM és SSD-meghajtókat is magába foglaló Savage termékcsalád legújabb tagját, a HyperX Savage pendrive-ot, amely a nagy sikerű DataTraveler® HyperX 3.0 utódja.

 

conTEXT konferencia a szöveg-analitikáról

2015. november 17-én a Budapest Music Centerben zajlott a szöveganalitika témakörét felölelő konferencia a Clementine Consulting gondozásában.

 

Az asztali kábelrengeteg vége

A Samsung legújabb innovációjának hála a telefontöltés soha nem volt még ilyen egyszerű és praktikus munka, vagy szórakozás közben.

Nem csak okos, szép is – bemutatkozik a Samsung Gear S2 okosóra.

Képzelj el egy társat, aki nem csak szép, intelligens, figyel az egészségedre, de minden pillanatban veled van, ráadásul, csak egy karnyújtásra.

 

Elérhető a MARGARÉTA megoldás legújabb verziója

A Noreg Információvédelmi Kft. elindította a MARGARÉTA kártyamenedzsment megoldásának legújabb, 3.0 verzióját. A MARGARÉTA V3.0 a Java EE platform legfrissebb, 7-es verziójára épül. Ez lehetővé teszi, hogy a MARGARÉTA a legújabb elérhető alkalmazásszerveken fusson. A platform frissítésével együtt a kezelőfelület is teljesen megújult, így sok százezer kártya esetén is gyors és gördülékeny, miközben a kapcsolódó lapok közötti navigáció is lényegesen hatékonyabb lett. A kliensoldali komponensek használata is jelentősen egyszerűsödött, átláthatóbbá és könnyebben kezelhetővé vált és immár tisztán 64 bites környezetben is használható minden komponens.

Think BIG! -- A Telekom versenyt ír ki Big Data alapú megoldásokra

A Magyar Telekom és a Kitchen Budapest pályázati felhívást tesz közzé a Big Data területen tevékenykedő szakemberek, kis- és nagyvállalatok számára. A pályázat célja olyan konkrét, megvalósítható ötletek és megoldások inspirálása, melyek telekommunikációs adatok Big Data módszerekkel történő kreatív felhasználását célozzák.

Nincs szükség többé tintapatronokra

Az új Epson L655 külső tintatartályos, négyfunkciós nyomtató kétoldalas nyomtatással és 11 000 oldalra elegendő tintával[1] A négyfunkciós L655 készülék problémamentes nyomtatást, új funkciókat és alapcsomagban 11000 fekete-fehér és ugyanennyi színes oldal kinyomtatására elegendő tintát1 kínál. A nyomtató beépített tintatartállyal gyors, megbízható, kétoldalas A4-es nyomtatást, illetve alacsony lapköltséget biztosít. A készülék használatával akár 90%-os megtakarítás is elérhető[2] a lézernyomtatókhoz képest.

 

Nyomtatott chipekkel veszi fel a harcot a hamisítás ellen a Xerox

A Xerox a termékhamisítások megakadályozása ellen fejlesztette ki a közelmúltban két új nyomtatott elektronikus címkéjét (ismertebb nevén nyomtatott memóriaegységet), amely képes adatokat gyűjteni és tárolni a termékek eredetiségről és állapotáról. Ezek a rendkívül biztonságos, 36 bites, újraírható memóriával rendelkező chipek alkalmasak arra, hogy 68 milliárdnyi adatpontot tároljanak. Ezeknek köszönhetően folyamatosan nyomon követhető, hogy az adott termék milyen úton jutott el az adott felhasználóhoz, illetve az is kideríthető, hogy az valóban eredeti-e.

Oracle OpenWorld 2015 Ultimate Cloud Experience: mindent a felhőről

Több tízezer résztvevő San Franciscóban és milliók online követik az öt nap eseményeit az innováció, az együttműködés, a felfedezés és a szórakoztatás jegyében. A technológia legnagyobb képviselői vitatják meg az üzleti élet és az Oracle integrált felhő platformjának jövőjét, illetve a biztonságos informatika új korszakát.A konferencia alatt több mint 45 új Oracle terméket és szolgáltatást mutatnak be 

DNS-hibajavítás: személyre szabott tumorterápiákat alapozhat meg magyar kutatók vizsgálata

A jelenlegi genomszekvenálási módszerek előtt rejtve marad a szokatlan bázisok eloszlási mintázata. Vértessy Beáta és munkatársai azt vizsgálják az MTA Természettudományi Kutatóközpontban és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen, hogyan lehetne feltárni ezeket a rejtett hibákat. Kutatásaik az idei kémiai Nobel-díj kapcsán kerülhetnek az érdeklődés középpontjába.

Megkezdődött a civilizáció keresése a bizarr fényű csillagnál

Rádióantennák fordultak a KIC 8462852 jelű csillag felé, hogy értelmes életre utaló jeleket fogjanak. Pár napja ugyanis felmerült, hogy a csillag teljesen szokatlan fényességváltozásait egy idegen civilizáció hatalmas építményei okozzák. Ettől teljesen függetlenül rendezik meg október 28-29-én a földön kívüli élet utáni kutatás nemzetközi konferenciáját az MTA Székházában.

#PLMPERSPEKTIVA szakmai nap

A graphIT Kft. idén hatalmas sikerrel zárta legnagyobb éves rendezvényét, a PLM Perspektíva 2015 szakmai napot. A rendezvény arculatának a középpontját a #PLMPERSPEKTIVA logóban is megtalálható a „hashtag" képezte, mely a különböző közösségi médiákban az egymáshoz kapcsolódó témák összegyűjtésére szolgál. Esetünkben minden, a CAD/CAM/PLM témakörökhöz kapcsolódó technológiát, hardvert, szerszámgépet, vezérlést, illetve Lean eszközt megpróbáltunk összegyűjteni.

Sulix kilépett a világba az ITU Telecom World kiállításon

A hazai fejlesztések sokkal jobban szerepeltek az idei Telecom World Kiállításon a Hungexpo területén, mint a külföldiek. Míg a külföldi kiállítók elsősorban a reprezentációt helyezték előtérbe. Addig nagyon sok hazai kisebb nagyobb vállalkozás inkább fejlesztéseiket vagy éppen termékeiket mutatta be.

 

A konténervirtualizációs technológiának köszönhetően gyorsabban és egyszerűbben virtualizálhatók az alkalmazások.

A SUSE bejelentette, hogy teljes körű támogatást nyújt a nyílt forráskódú Docker használatához. A legelterjedtebb konténervirtualizációs technológiának számító eszközt 2013-as indulása óta több mint 50 millióan töltötték le, a használatával konténerekbe helyezett alkalmazások száma pedig meghaladja a negyvenezret.

 

Gyorsak és energiahatékonyak a HyperX legújabb Savage DDR4 memóriái

A HyperX®, a Kingston Technology Company Inc., memóriagyártójának divíziója bemutatta a HyperX Savage DDR4 memóriát. A nagy sebességű, agresszív időzítésű memória rendkívül rövid válaszidejű, többfeladatos feldolgozást, és ezáltal gyorsabb rendszerteljesítményt biztosít. Ideális választás haladó szintű játékosok, otthoni számítógép-tuningolók és a professzionális felhasználók számára egyaránt.

 

Az elektronikus poggyászcímke még zökkenőmentesebbé teszi az utazást

A „Jövő utazási élménye" (FTE - Future Travel Experience) címmel Las Vegasban megrendezett légi közlekedési konferencián a Lufthansa és a Rimowa együtt elnyerte a legjobb poggyászkezelő megoldásnak járó díjat az új „Rimowa elektronikus címkével". Az évente megrendezett díjprogram az előremutató ötletekért és a légi utasok kényelmét javító kezdeményezésekért jutalmazza a vállalatokat. Az iparági szakértőkből álló zsűri a leginnovatívabb, legambiciózusabb és legsikeresebb kezdeményezéseket és szervezeteket díjazza.

 

Drift kamerát a zsebbe, irány a skatepark!

Kevés olyan szórakozás van, ami annyira ki tudja kapcsolni az agyunkat, mint a mozgás. Pláne, ha azt megfűszerezzük egy kis adrenalinnal! A görkorcsolyázás vagy gördeszkázás például önmagában is élménydús és szórakoztató sport, de ha nem csak egyszerűen suhannánk az utcákon, akkor irány a skatepark! Felmenni a legmagasabb akadály tetejére, és onnan legurulni! Kell hozzá egy kis bátorság, de éppen ez az izgalmas benne. Örökítsd meg Drift kameráddal az akciódús pillanatokat, nézd meg széles látószögben a csúszásaidat, és oszd meg élményeidet a barátaiddal!

 

Úttörő eredmények a grafén kutatásában

A rangos Nature Communications folyóiratban jelent meg a berlini Helmholtz Centrum fizikusai által jegyzett, kísérleti méréseket összegző publikáció, amely az ELTE Fizikai Intézet kutatóinak korábbi, elméleti sejtését igazolja.

Az ABB hangvezérelt, intelligens okosotthon-rendszert mutatott be

Az új free@home rendszer 60 funkciót vezérel és eseményvezérelt logika  alkalmazásával a folyamatok kombinálását is lehetővé teszi.

A Fujitsu legújabb rendszere megkönnyíti a privát felhő létrehozását

A Fujitsu frissen bevezetett, új „többfunkciós" platformja egyszerűsíti az OpenStack-alapú privát és nyilvános felhő létrehozását, és hozzásegíti a cégeket, hogy IT stratégiájuk részeként felkészüljenek a felhő-korszakra.

 

A SUSE elsőként támogatja az IBM új, SAP HANA platformhoz fejlesztett megoldását

A SUSE tovább erősíti piacvezető szerepét a vállalati Linux szállítók között,  lehetővé téve a szervezetek számára, hogy maximálisan kihasználják az IBM nemrég bemutatott Power Systems megoldásának SAP HANA platformhoz kifejlesztett kiadásainak előnyeit.

A Dell elsőként mutatta be Windows 10 IoT Enterprise rendszerrel is elérhető vékonyklienseit

A Dell a Microsoft Worldwide Partner Conference rendezvényen mutatta be a Windows 10 IoT Enterprise operációs rendszerre épülő Wyse vékonyklienseit, valamint a vWorkspace munkaállomás-virtualizációs szoftver frissítéseit. Az új megoldások minden eddiginél egyszerűbbé teszik az informatikai vezetők számára a virtuális munkaállomások megtervezését, telepítését és futtatását. Továbbá rugalmasságot biztosítanak azoknak a szervezeteknek, amelyek Microsoft Azure alapú virtuális asztali infrastruktúrák telepítését tervezik. Az új modellek kompromisszum nélkül kínálnak nagy teljesítményű, biztonságos végpontokat a nagy erőforrást igénylő szellemi munkát végzőknek.

 

A jövő intelligens közlekedési hálózatait fejleszti a Xerox

Az elmúlt években a Xerox kutatásai közt kiemelt szerepet kaptak a közlekedéssel összefüggő problémák feltárására és orvoslására irányuló vizsgálatok. A vállalat szakemberei folyamatosan azon dolgoznak, hogy a megoldásaikkal egyszerűbbé, gyorsabbá és kényelmesebbé tegyék az utazók életét. A közelmúltban több tovább fejlesztett újítást is bemutattak, amelyek a jövőben jelentős változásokat hozhatnak a városi forgalom szervezésében.

Okoskiegészítők, hogy jól bírd a fesztiválidőszakot!

1. Fitbit Charge HR		 2. Withings Activité POP		3. Jawbone UP31. Fitbit Charge HR 2. Withings Activité POP 3. Jawbone UP3

 Mindenkire ráfér egy kis lazítás, kikapcsolódás, amellyel újra lendületet vesz a következő hónapokra. Ám a nyári fesztiválok alatt nem árt, ha testünknek is megadjuk az esélyt a megújulásra. Gondolnád, hogy a fitnesz karkötőd segíthet napközben regenerálódni, hogy este újult erővel vethesd magad a bulizásba?

 

Puli rocks! A magyar rover sikeresen landolt a sziklagleccseren.

Az Osztrák Űrfórum (ÖWF) újabb Mars-analóg küldetésszimulációt hajt végre augusztus 3. és 15 között a tiroli Kauner-völgyben. Hétfőn az analóg űrhajósokkal együtt a Puli is sikeresen landolt a Kaunertal sziklagleccseren, és az első ellenőrzések után megkezdte teszt- és kutatási programját.

 

Hogy ne maradj le az élményekről – HP PhotoPass

A Hewlett-Packard fejlesztésének köszönhetően a Disneylandbe látogató családoknak egyáltalán nem kell foglalkozniuk emlékeik megörökítésével, egy csúcstechnológiás rendszer ezt automatikusan elvégzi helyettük. A park területén dolgozó több száz profi fotós által készített kép a HP kifejezetten a Disney számára fejlesztett PhotoPass® szolgáltatásán keresztül azonnal hozzáférhető, és megosztható a képeken szereplő látogatókkal. A HP fejlesztése nagyban hozzájárul a Disneyland közönségének minél önfeledtebb szórakozásához.

A színesebb és jövedelmezőbb nyomtatást szolgálja a Xerox új digitális nyomdagépe

Hogyan lehet az iparág legtermelékenyebbnek számító, színes digitális gépcsaládját még jobbá tenni? Adjunk hozzá ötödik szín opciót, emeljük meg a nyomtatásra fordítható időt és ajánljunk több sebességfokozatot. A Xerox új digitális nyomdagépe, az iGen®5 Press pedig pont ezeket tudja.

Tartalom átvétel