Imperium America Unus

A világ megcsippelése 12 egyszerű lépésben avagy hol a határ (etikában, jogban stb)

Függetlenül attól, hogy a VeriChip rendszer népszerűsítési kampánya mögött az Antikrisztus hatalomra jutását segítő sötét erők vagy haszonleső kapitalisták húzódnak, netán mindkettő, a cél egy és ugyanaz: hozzászoktatni az embereket a chiphasználathoz, és elfogadtatni velük a tervezett új rendszert. Ez egy jól bevált reklámstratégia. Minél többet hallanak róla, minél több termékkel kapcsolatban reklámozzák, annál megnyerőbbnek tűnik, míg végül a legtöbben elhiszik, hogy elengedhetetlenül szükséges az élethez. - Joseph Candel

Beültethető chipek személyi igazolvány helyett az USA-ban… és a távvezérlehető gyilkos chip

Rendkívül előrelátó módon, New Jersey négy nappal a Sandy vihar létrejötte előtt egy 5 éves szerződést jelentett be a hajléktalanná vált viharkárosultak RFID chippel történő nyomon követésére, ami megkönnyítené a hatóságoknak az evakuáltak azonosítását és megfigyelését és a vészhelyzetben használt eszközök követését.

„Az Occupy-nak igaza volt” – a változás jelei a pénzvilágban

Néhány nappal ezelőtt Andrew Haldane, az angol központi bank (Bank of England) vezető beosztású tisztségviselője egy, az Occupy mozgalomhoz kötődő londoni eseményen elmondott beszédében a következőképpen fogalmazott: „Az Occupy sikeres erőfeszítéseket tett a globális pénzügyi rendszer problémáinak közismertté tételére, egyetlen egyszerű oknál fogva: igazuk van."

 

Az USA-ban is perelik a bankokat...

A néhány hónapja kirobbant LIBOR-csalási botrány után, 2012. október 25-én New Yorkban adták be az USA történelmének a legnagyobb keresetét a bankárok szervezett bűnözési és pénzmosási tevékenysége ellen a joghatósághoz. A csalást a legmagasabb kormánypozíciókban lévők, és a bankárok követték el önérdekből. Az összeg, ami a bankok, amerikai partnereik, és vegyesvállalatok elleni keresetben szerepel, és amely összeget láthatóan nem a legügyesebben próbáltak tisztára mosni, 43.000 milliárd dollár. Nem írtam el! 43 billió dollár, vagy leírva betűkkel, negyvenháromezer milliárd dollár. A pert, a Spire Law Group, LLP ügyvédi iroda kezdeményezte, melyről a CNBC az iroda által kiadott sajtóközleményt megjelentetve számolt be. Másnap a CNBC vezérigazgatójának két gyermekét meggyilkolták. A lakástulajdonosok szerte az országban tömegesen nyújtottak be keresetet, a 2012. április 23-óta hatályos Spire törvényre hivatkozva. Perelhető minden nagyobb banki állománykezelő, és leányvállalataik, de nyomozás folyik a Kajmán-szigetek, a Man-sziget, Luxembourg és Malajzia vonatkozásában is.

 

Szerzői jogi és információs fasizmus, avagy a Nagy Testvér újabb őtletei

Az Egyesült Nemzetek Szervezete Drog- és Bűnözés Elleni Irodája (UNODC) azt szeretné, hogy ha egységes nemzetközi szabványok vonatkoznának a távközlési adattárolásra, az internetszolgáltatókra és a WLAN-regisztrációs kötelezettségre.

Ken Doyle: A tévé mint stratégiai fegyver

"Úgy gondolom, a legtöbb józanul gondolkodó embertársam egyetért azzal, hogy a fizikai hatások mellett a legtöbb tévéprogram (hangsúlyozom a program szót, amely utal az információ passzív befogadójára is) jelenleg úgy van megtervezve, amely teljesen ellentétes egy maradandó társadalom követelményeivel, hiszen énközpontú szociális világképet és értékrendszert közvetít.

Bill Clinton volt amerikai elnök nyitóbeszédével indul a 2012-es Dell World

A Texas állambeli Austinban évente, 2012. december 11. és 13. között második alkalommal megrendezendő Dell World eseményen különböző méretű vállalatok fő informatikai döntéshozói találkoznak, hogy megismerjék és megvitassák, hogyan javíthatják üzleti eredményességüket technológiai megoldások és fejlesztések segítségével..Az eseményen Bill Clinton, a William J. Clinton alapítvány létrehozója, az Egyesült Államok 42. elnöke mond nyitóbeszédet. A nyitóbeszédet Michael Dell, a Dell vezérigazgatója és igazgatótanácsának elnöke konferálja fel. 

Az Egyesült Államokban csúcstechnológiás üzleti analitikai megoldásokkal fejlesztik az egészségügyi rendszert

Az egészségügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos egyre növekvő kiadások finanszírozása valamint ellenőrzése nem csak hazánknak jelent komoly feladatot, a világ legtöbb országát kihívások elé állítja. Az Amerikai Egyesült Államokban, ahol az OECD tagországok közül GDP arányosan, illetve egy főre vetítve is a legmagasabb az egészségügyi kiadás mértéke1 , kiemelten kezelik a félig állami félig magánfinanszírozású rendszer hatékonyságának növelését. A lakosság egészségének javítása, illetve a megfizethetőbb, magasabb minőségű ellátás biztosítása olyan probléma, amely megoldásában egyre nagyobb szerepet játszanak az üzleti életben már bizonyított adatelemző megoldások.

Az amerikai püspökök imádkoznak a denveri tömeggyilkosság áldozataiért

Egy 24 éves fiatal 2012. július 19-én éjjel tüzet nyitott a Batman című film bemutatójára összegyűlt nézőkre az amerikai város egyik mozijában. 12-en meghaltak, több mint 50-en megsebesültek. Az ország főpásztorai imádkoznak ez érintettekért, mindent megtesznek támogatásukért.

Erőszakos keresztényüldözés is fenyegethet a nyugati világban

Az Osservatorio della Libertà Religiosa elnöke szerint az egyesült államokbeli diszkriminatív törvénykezés akár a keresztények elleni erőszakos cselekményekhez is vezethet Amerikában és Európában.

Brüsszel az USA segítségét kéri a kiberbűnözés leküzdéséhez

Az Európai Unió (EU) szorosabb együttműködést kíván kialakítani az amerikai belbiztonsági minisztériummal és a Szövetségi Nyomozó Irodával (FBI), hogy segítsék kiküszöbölni a számítógépes bűnözés elleni küzdelem hiányosságait - közölte összeállításában az EUobserver című brüsszeli hírportál.

 

Hillary Clinton szerint a vízkészletekért folytatott harc konfliktusokhoz vezethet

A szűkös vízkészletekért világszerte folytatott versengés a terrorveszély növekedéséhez, konfliktusokhoz  és politikai instabilitáshoz vezethet a következő évtizedekben - jelentette ki csütörtökön Washingtonban Hillary Clinton amerikai külügyminiszter.

Az FBI igazgatója a kibertámadások veszélyére figyelmeztet

Robert Mueller, a Szövetségi Nyomozó (FBI) igazgatója figyelmeztetett, hogy a kibertámadások rövidesen az egyik legnagyobb fenyegetést jelentik Amerika biztonságára, a fenyegetettségük szintje a terrorizmusét is meghaladhatja.

Hét amerikai tagállam perli be Obamát a vallásszabadság megsértése miatt

Hét szövetségi állam, egy iskola, két nő, egy jótékonysági szervezet és egy katolikus biztosító is beperelte Barack Obama amerikai elnököt a vallásszabadságot sértő biztosítási törvény miatt - írja a CNA.

A terrorizmus végének mítosza

Számos múlt heti esemény arról tanúskodik, hogy a terrorizmus változhat, de nem szűnik meg - állapítja meg legutóbbi hírlevelében közölt elemzésében a Stratfor intézet.

Hivatalosan vádat emeltek a WikiLeaksnek államtitkokat kiadó amerikai katona ellen

Hivatalosan vádat emeltek csütörtökön Bradley Manning amerikai közlegény ellen a marylandi Fort Meade-ben, amiért az a katonai ügyészség szerint segítette az ellenséget, valamint több mint 700 ezer titkos iratot szolgáltatott ki a WikiLeaks kiszivárogtató portálnak.

Életfogytiglanra ítélhetik a WilkiLeaksnek titkos iratokat kiszolgáltató amerikai katonát

Életfogytiglani szabadságvesztésre ítélhetik Bradley Manning amerikai közlegényt, akit hadbíróság elé állítanak, mert azzal vádolják, hogy több százezer titkos iratot szolgáltatott ki a WikiLeaks kiszivárogtató weboldalnak - közölték szombaton amerikai napilapok az amerikai hadsereg közleményére hivatkozva.

Better Buildings Challenge az USA-ban az energiatakarékos üzemekért

A Schneider Electric bejelentette részvételét a Fehér Ház Better Buildings Challenge elnevezésű épületfejlesztési kezdeményezésében. A vállalat elköteleződéssel vállalta, hogy 40 különböző üzemében, összesen 9 millió négyzetméternyi alapterületen 25%-kal csökkenti energiafelhasználását. A Fehér Ház által februárban meghirdetett épületfejlesztési program arra biztatja a vezérigazgatókat, egyetemi rektorokat és állami, valamint helyi vezetőket, hogy energiatakarékossággal biztosítsanak álláslehetőségeket az amerikai munkaerőpiac számára.

 

Az amerikai fegyvertartók több jogot akarnak - "Ha még egy lépést tesz, lelövöm"

Alan Simons két évvel ezelőtt épp a családjával biciklizett egy vasárnap délelőtt az Észak-Carolinai Asheville-ben, amikor egy terepjáró váratlanul lelassított mellette, és vezetője elkezdte szidalmazni azért, hogy főútvonalon kerékpározik. Simons, aki mögött ott ült négyéves fia, megállt. A sofőr, Charles Diez asheville-i tűzoltó úgyszintén. Amikor Simons közelebb akart menni a kocsihoz, egy rászögezett puska csövével találta szembe magát. "Ha még egy lépést tesz, lelövöm - mondta Simons szerint Diez. - Megölöm."

 

Határozatlan időre felfüggesztette a kongresszus az internetes kalózkodás elleni törvényalkotást

Határozatlan időre felfüggesztette a kongresszus az internetes kalózkodás elleni törvénytervezetek, a SOPA és a PIPA kidolgozását az amerikai kongresszus, miután online szolgáltatók ezrei és a felhasználók milliói tiltakoztak ellenük.

Visszakozott az internetes kalózkodás elleni amerikai törvénytervezetek három beterjesztője a tiltakozás hatására

Visszakozott szerdán az internetes kalózkodás elleni amerikai törvénytervezetek három republikánus társbeterjesztője, miután a készülő jogszabályok ellen tiltakozva a Wikipedia és több ezer más online szolgáltató felfüggesztette tevékenységét.

Tízmilliókat érinthet az internetes kalózkodás elleni amerikai törvénytervezet miatti tiltakozás

A Wikipedia angol nyelvű oldalainak lekacsolásával, a Google pedig az amerikai honlapján közzéteendő vitaindítvánnyal készül szerdán tiltakozni a kongresszus által kidolgozott, az internetes kalózkodás elleni fellépést, illetve az intellektuális tulajdon védelmét célzó két törvénytervezet ellen; az akció világszerte több tízmillió felhasználót érinthet.

Titkos börtönök hálózata az Egyesült Államokban - Bepillantás egy rejtett világba

Az egész világ ismeri a Kuba szigetén, az Egyesült Államok guantánamói támaszpontján kialakított börtönt, amelyben terroristákat és velük kapcsolatban álló személyeket tartanak fogva ítélet, bármilyen bírósági eljárás nélkül. A hírhedt táboron kívül azonban létezik egy egész börtönhálózat, amely kíváncsi tekintetek elől rejtve az Egyesült Államok területén működik, és amelyben jóval több terrorizmusért elítélt embert tartanak fogva, mint a sok vitát kiváltó guantánamói börtönben. A megelőzésre és büntetésre irányuló agresszív bűnvádi stratégia sok olyan embert foszt meg a szabadságától, akit az amerikai nyomozók veszélyesnek tartanak. A foglyok hosszú büntetéseket töltenek le, gyakran szigorított, zömében muszlimok fogva tartására szánt intézményekben, a börtönőrök által megfigyelten. Világuk sivár, nélkülözésekkel teli.

Az amerikai nagykövetség helyreigazítást kért az ATV-től

Eleni Tsakopoulos Kounalakis az USA budapesti nagyköveteEleni Tsakopoulos Kounalakis az USA budapesti nagykövete

Az Egyesült Államok budapesti nagykövetsége helyreigazítást kért az ATV-től, mert félrefordították Eleni Tsakopoulos Kounalakis nagykövet szavait - tájékoztatta a diplomáciai képviselet hétfőn az MTI-t. A televízió visszautasította, hogy félrefordította volna a nagykövet szavait, egyúttal közölte, nem érkezett hozzájuk sajtó-helyreigazítási kérelem az amerikai külképviselettől.

Amerikai nagykövet az ATV-nek elmondta: aggodalmainknak csak egy szűk körét adtuk elő

Eleni Tsakopoulos Kounalakis az USA budapesti nagyköveteEleni Tsakopoulos Kounalakis az USA budapesti nagykövete

Az Egyesült Államok csak egy szűk körét adta elő a Magyarországgal kapcsolatos aggodalmainak - mondta Eleni Tsakopoulos Kounalakis amerikai nagykövet az ATV-nek adott, szombaton sugárzott interjúban.

A Magyar Telekom egyezséget kötött az amerikai hatóságokkal

A Magyar Telekom végleges egyezséget kötött az Amerikai Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériumával (DOJ) és az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyeletével (SEC) a társasággal kapcsolatos vizsgálatainak egyezség útján történő lezárásáról - közölte a Magyar Telekom a BÉT honlapján csütörtökön.

A Herczog gyűjtemény pere folytatódik - valószínű felülvizsgálattal

Az Egyesült Államok Columbia Szövetségi Kerületi Körzeti Bírósága legújabb döntésében helyt adott Magyarország közbenső fellebbezési indítványának. A bíróság döntése helyt ad a joghatósági végzés közvetlen felülvizsgálatára irányuló magyar kérelemnek, és igazolja, hogy a Herzog-ügy amerikai bíróság előtti tárgyalhatóságával kapcsolatos véleménykülönbség valós indokokon alapul.

Növekszik az amerikai-magyar diákcsere program volumene

A Nemzetközi Oktatási Intézet által idén kiadott Open Doors jelentés a nemzetközi felsőoktatási mobilitás területén pozitív trendekre világít rá 2010/11-ben, melyek a következőket mutatják:

 

2020-ig valószínűsíthető az USA vezető szerepe a globális tőkepiacokon

Az ázsiai gazdaság erősödése ellenére a világ cégvezetőinek többsége szerint 2020-ig az amerikai dollár marad a világ legfontosabb fizetőeszköze, amelyet az euró, illetve a jüan követ. A globális gazdaság vezető szereplői - a fejlődő piacokra jellemző erős bizonytalanság ellenére is - optimisták az üzleti kilátásokkal kapcsolatban. A világ vállalatvezetőinek egybehangzó véleménye szerint a cégek finanszírozási igénye a világon mindenütt növekedni vagy stagnálni fog a következő két-három évben, ám a többség emelkedésre számít a finanszírozás költségében - derül ki abból a globális kutatásból, amelyet a világszerte 39 irodában mintegy 5000 jogászt foglalkoztató Allen & Overy végzett el.

 

AZ NHH VOLT ELNÖKE DR. ROZGONYI KRISZTINA EGY VILÁGBANKOS PROJEKT IGAZGATÓJA

Dr. Rozgonyi Krisztinát, a Nemzeti Hírközlési Hatóság volt elnökét, a PRK Partners nemzetközi ügyvédi iroda partnerét nevezték ki a Világbank Kelet-Európai és Közép-Ázsai Infokommunikációs és Technológiai fejlesztési projektjének igazgatójává. A projekt célja, hogy a térség szabályozó hatóságai és egyéb kormányzati, szakértői és tudományos intézményei felkészülhessenek az új infokommunikációs technológia teremtette kihívásokra.

 

Tartalom átvétel