Közvéleménykutatás - statisztika

Magyarország, ismerlek? Nemzetközi felmérés az emberek tájékozottságáról

Az Ipsos 14 országban, köztük hazánkban végzett felmérést azzal a szándékkal, hogy feltárja az emberek tájékozottságát néhány, nemzetközi érdeklődésre számot tartó szociológiai tényről. A magyar lakosság a tájékozottsági rangsorban nem szerepelt túlságosan jól, a 10. pozíciót foglaljuk el. A svédek ismerik leginkább saját társadalmukat, de a németek és a japánok tájékozottsága is figyelemreméltó. Legkevésbé az olaszok és az amerikaiak vannak tisztában az országukra vonatkozó tényekkel. A magyarok a legutóbbi parlamenti választáson való részvétel és a munkanélküliség mértékében tévednek a legnagyobbat - az előbbit a ténylegesnél sokkal kisebbnek (47 százalékosnak), az utóbbit a hivatalosnál jóval magasabbnak (39 százalékosnak) gondolják.

A Gemius lett a hivatalos közönségmérő Belgiumban és Luxemburgban is.

Belgiumban, az internet penetráció becslések szerint 75 százalék, Luxemburgban pedig a lakosság több mint 80 százaléka használja az internetet napi szinten. (Eurostat adat, 2013. december) Mostanra a sorrendben ők a 35. és a 36. ország, ahol a Gemius végzi az internetes közönségmérést. A szerződés 2014 áprilisban lépett életbe és két évig tart, hosszabbítási opcióval.  A Centre d'Information sur les Médias (CIM) - a helyi érdekképviselet - pályázati eljárás nélkül választotta ki az új mérési partnert.

 

Kompromisszumra készek vagyunk.

Együttműködésünk az amerikaiakéhoz hasonlatos, de ha kell, állunk a konfliktusok elébe. Az amerikai konfliktuskezelési stratégiákat összefoglaló tanulmány után Magyarországon is felmérték az ilyen irányú attitűdöket.

 

Változatlan erőviszonyok februárban

A Századvég legfrissebb, február végi pártpreferencia-kutatásának tanúsága szerint egy hónappal az országgyűlési választások előtt a kormányzó pártok továbbra is stabilan őrzik pozíciójukat, és jelentős az előnyük az ellenzéki pártokkal szemben.

A család és a barátok teszik boldoggá a magyarokat

Szeptemberben indult útnak az a nagyszabású országos teszt, ami az emberek boldogságszintjét hivatott felmérni. A felmérés átfogó eredményei a márciusi Alvás Világnapja alkalmával kerülnek nyilvánosságra, addig is pár érdekesség az előzetes kiértékelésből, hogy láthassuk, mennyire, és mitől tudjuk jól érezni magunkat!

 

Mégsem mindegyikőjük cipője illik rá ugyanarra a kaptafára

Vajon miként gondolkodnak a fiatalok a férfi-női szerepekről, a munka és magánélet egyensúlyának kivitelezhetőségéről? Alátámasztják-e saját korábbi tapasztalataik nézeteiket? E kérdéseket járta körbe az Ipsos országos reprezentatív kutatása, amely során 550 15-25 éves fiatalt kérdeztek meg.

Boldogok és boldogtalanok

A gazdasági helyzetnek van hatása az emberek mindennapi hangulatára, de nem csak ettől függ, hogyan érzik magukat. Világszerte csupán 37 százalék minősíti országa gazdaságát jónak, az életüket harmonikusnak, felhőtlennek értékelő polgárok aránya viszont ennél jóval magasabb, 75 százalék. Magyarországon is hasonló tendenciát érzékelünk: 12 százalék elégedett a gazdasággal s 53 százalék tartja boldognak magát. Ezzel az eredménnyel hazánk a 24 országot felölelő boldogságrangsor utolsó helyére szorult - ezek a legfontosabb megállapításai annak a közvélemény-kutatásnak, amelyet az Ipsos a tavalyi év végén készített 24 országban 18 ezer fő megkérdezésével.

 

„…állni látszék az idő”

Az Ipsos 24 országban végzett folyamatos felmérése azt mutatja, hogy az emberek gazdasági közhangulata az egy évvel korábbival azonos, most is 37 százaléknyian minősítik hazájuk eredményeit jónak. Nem csak az utóbbi esztendőben látszik a közérzet állandósága, hanem már 2010 eleje óta.

Lengyel-magyar sörfelmérés -- Több sört fogyasztanak a kevésbé képzettek

Lengyel és magyar résztvevőkkel készült az a felmérés, amely egyebek mellett a sörfogyasztási és -vásárlási szokásokat elemezte. Kiderült többek között, hogy a sör nem feltétlenül a szegények itala, viszont jót tesz a forgalomnak, ha az ember nem magasan képzett, legalábbis Magyarországon.

Több mint szomszéd – mozaikok a horvát népi kultúrából

Több mint szomszéd - mozaikok a horvát népi kultúrából című 2013. szeptember közepén nyílt kiállítását a Néprajzi Múzeum, Horvátország 2013. évi európai uniós belépése alkalmából rendezi. Horvátország Magyarország számára nem csak az egyik szomszédos államot jelenti, hisz hosszú időre összekötötte őket a történelem - függetlenül attól, hogy néhány eseményre közös nemzeti büszkeséggel tekintünk, mások értelmezése viszont jelentősen különbözik a két országban.

 

Júniusban 3,1 százalékkal növekedett a nettó reálbér

Forrás:KSHForrás:KSHA KSH legfrissebb statisztikái alapján továbbra is érvényesül a reálbérek emelkedésének év eleje óta tartó pozitív trendje. 2013. január-júniusban a nemzetgazdaságban mért bruttó átlag­ke­re­setek 3,4, a nettó átlagkeresetek 4,8 százalékkal ha­ladták meg az egy évvel ko­rábbit - áll a KSH mai Gyorstájékoztatójában. Az év első hat hónapjában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 228 160 forint volt a nemzetgazdaságban. A versenyszférában átlagosan bruttó 239 441 forintot, a közszférában - közfoglalkoztatottak nélkül számolva - 219 070 forintot kerestek a munkavállalók, míg a közfoglalkoztatásban résztvevők átlagkeresete 77 700 forint volt.

Mennyit kávéznak manapság a fiatalok?

A fiatalok egynegyede naponta iszik valamilyen kávét, egyharmaduk pedig rendszeres kávéfogyasztónak nevezhető (legalább 2-3 naponta fogyaszt kávét). Az élénkítő nedűt rendszeresen választó fiatalok nagy többsége (58%) 16-18 éves kora között szokott rá a kávézásra, további 23 százalékuk pedig már 15 évesen vagy azelőtt kezdte - egyik legnépszerűbb élelmiszerünkről, a kávéról és az ahhoz fűződő szokásokról, véleményekről kérdezte az Ipsos a 15-25 éves korosztályt. Összesen 550 ifjú embert interjúvoltak meg országos, reprezentatív mintán.

2 év múlva kötelező lesz a szelektív hulladékgyűjtés

Bár a 18-64 évesek több mint kétharmada szerint fontos, hogy minimalizáljuk a papírfelhasználást, 70 százalékuk nyomtat otthon vagy az irodában. A KutatóCentrum madarak és fák napja alkalmából készített felméréséből az is kiderül, hogy bár 2 év múlva már mindenki számára kötelező lesz a szelektív hulladékgyűjtés, erre egyelőre leginkább az 55 év felettiek és a felsőfokú végzettségűek figyelnek oda.

 

A magyarországi Zsidó Világkongresszus a világsajtóban –fő a félretájékoztatás Magyarország rovására….

Orbán Viktor Zsidó Világkongresszuson elmondott beszédét ért kritikákról 42 cikk számolt be a világsajtóban, ezek közül 18 darab (43 százalék) német lapokban jelent meg. Ezzel szemben a Ronald Lauder záróbeszédében elhangzó bocsánatkérést összesen 7 médium ismertette, melyek mindegyik internetes megjelenés volt. Míg a bírálatokról 18 németországi beszámoló született, addig a bocsánatkérés 1 német portálon jelent meg.

 

A többség kormányt váltana, mégis biztosan vezet a Fidesz

Az elmúlt hónapban nem történt látványos változás a lakosság pártpreferenciáiban, ám a korábbi időszakot is figyelembe véve mostanra egyértelművé váltak a Fidesz erősödését jelző trendek

Nőtt Orbán Viktor előnye Bajnai Gordonnal szemben

A Századvég 2013 áprilisában készített közvélemény-kutatásának tanúsága szerint Orbán Viktor február óta jelentősen növelni tudta támogatóinak számát, míg Bajnai Gordon támogatottsága csökkenő tendenciát mutat.

Mérnöki pályára küldené gyermekét a magyar szülők többsége

Minden ötödik magyar szülő a mérnöki pályát választaná gyermeke számára. A HP Ink Advantage régiós felmérése szerint a magyarok a tradicionális szakmák mellett kreatív pályán és vállalkozóként is szívesen látnák utódaikat.

 

A millenniumi nemzedék alapjaiban új módszerekkel dolgozik

A millenniumi avagy digitális bennszülött nemzedék napjainkban lép be a dolgozó népességbe. Az Ericsson ConsumerLab kutatási jelentése azt vizsgálja, milyen új képességeket és igényeket hoz ez az új generáció a munkahelyre. A millenniumi nemzedék tagjai a munkaidő alatt előszeretettel használják személyes telefonjaikat és egyéb mobileszközeiket illetve munkahelyi számítógépükön is folytatnak személyes kommunikációt

 

A biztosító szakemberét tartják a leginkább hitelesnek az ügyfelek

A biztosító társaságok munkatársait tartják a biztosítással rendelkezők a leghitelesebb forrásnak, a megkérdezettek 29 százaléka „nagyon hitelesnek" minősítette ezt a kört - derül ki a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) és a Gfk közelmúltban végzett, reprezentatív felméréséből.

Jobban bízunk a férfi vezetőkben

Magyarországon a vállalatvezetők 97 százaléka férfi, a munkavállalók többsége mégsem gondolja, hogy a munkahelyén több női vezetőre lenne szükség. Még a nők háromnegyede sem akar egy másik nő irányítása alatt dolgozni a Randstad 2013 tavaszi felmérése szerint.

 

Autólopások elkerülésére csak a szerencséjében bízik a magyar autós

Hiába nőtt jelentősen tavaly az autólopások száma, az autósok 54 százaléka nem tart attól, hogy ellopják a járművét - derül ki a Genertel legutóbbi felméréséből. Igen kevesen használnak komolyabb lopásgátló berendezést, az autók jelentős része pedig - különösen a fővárosban - nem védett helyen parkol éjszakánként. Ennek ellenére a megkérdezettek 77 százaléka semmilyen biztosítási védelemmel nem rendelkezik lopás esetére. A többség nem is tudja, hogy lopás elleni casco már évi néhány ezer forintért is elérhető.

 

Idén beköszönthet a tabletkorszak

2013 második negyedévének elejére 300 ezer tablettulajdonost prognosztizál a KutatóCentrum. A Tablet Reportból az is kiderül, hogy a tábla PC tulajdonosok eszközüket leggyakrabban e-mail olvasására, hírfogyasztásra, illetve információkeresésre használják.

Eltökéltségen és kapcsolatokon múlik a karrier

A fiatalok nagyobbik fele (53%-a) tudatosan, előre tekintve tervezi az életét, de számottevő részük (47%-uk) spontán módon alakítja azt, inkább a jelenre, mint a jövőre figyel. A tizen- és huszonévesek fele nagymértékben törekszik arra, hogy karriert építsen, s további egyharmaduk is közepes erőfeszítéseket tesz egy sikeres pályafutás felépítése érdekében.

A magyar lakosság az oroszokról -- Két felmérés (2006, 2012) eredményei

Az ELTE Ruszisztikai Központ által megrendelt első TÁRKI Zrt. által végzett kutatás az un. OMNIBUSZ-vizsgálat keretében, 1033 fős, reprezentatív mintán készült, amely nemi, életkori, iskolai végzettségi és település-típusú metszetekben az országos arányokat követte. A megkérdezésre 2006.

Fiatalok a kormány mögött

Az autómárkák ismertségét tekintve minden ötödik fiatalnak a BMW jut először eszébe. A legnépszerűbb márkának tízből hatan az Opelt tartják a Suzuki mellett. A megkérdezettek kevesebb, mint fele válaszolta, hogy szüleinek van autója, közülük a legtöbben Opellel, Suzukival és Forddal rendelkeznek. A fiatalok nagy része, amint eléri a korhatárt, megszerzi a jogosítványt: a jogosítvánnyal rendelkező 15-25 évesek több mint fele 17-18 évesen szerezte meg a vezetői engedélyt.

Különös szilveszter?

A világ polgárainak 91 százaléka tervez valamilyen elfoglaltságot szilveszter estére, míg 9 százaléknyian átalusszák az év utolsó óráit. A legtöbben, 39 százaléknyian társaságban, barátokkal, családtagjaikkal közös partit szerveznek, de viszonylag sokan, 33 százaléknyian szűk körben, otthon töltik a szilveszter éjszakát. A magyarok nagy többsége, 92 százaléka is aktívan ünnepli az újesztendő beköszöntét, de 8 százalék már éjfél előtt nyugovóra tér majd. Ránk az átlagosnál jellemzőbb az újév otthoni megünneplése, 42 százalék nem megy társasági összejövetelre. Ugyanakkor viszonylag sok - 39 százaléknyi - magyar bulizik másokkal együtt december utolsó óráiban - ezek a legfontosabb eredményei annak felmérésnek, amelyet az Ipsos készített 23 országban 18500 fő megkérdezésével. A kutatás részletes táblázatai a mellékelt PPT/PDF pretzentációban letölthetőek!

Vásárlás előtt a válaszadók 69%-át befolyásolják az online ismertetők.

Milyen játék jó egy négyéves gyerek számára? Szereted az autódat? Fontolgatom, hogy veszek egy olyan modellt. Milyen bőrápolót javasolsz?" Döntéshelyzetek előtt szokásunk megkérdezni a barátaink véleményét. 69%-unk pedig az online tájékoztatókat is végigböngészi, mielőtt vásárlásra adja a fejét, akár nagy értékű árucikkről, akár apróságról legyen szó.

 

Papírkorszaki magyar vállalatok -- Felmérés a vállalatok dokumentumkezelési gyakorlatáról

A magyar közép- és nagyvállalatok mindössze egynegyede használ dokumentumkezelő rendszert, a beérkező dokumentumokat jellemzően még papír iktatókönyvben tartják nyilván, míg az iratok cégen belüli megosztását elsősorban fénymásolással és szkenneléssel oldják meg - derült ki a DMSONE és a GKIeNET közös kutatásából. A dokumentumok kezeléséből adódó leggyakoribb probléma az iratok elvesztése, mely a vállalatok közel egyötödénél fordult már elő.

 

Társunk a technológia

Ha ébren vagy, nagy valószínűséggel online is. A technológia a nap felében társunk. A 24 órából közel 10-et a „kéz a kézben" töltünk vele.

A cégek húsz százaléka tervezi megváltozott munkaképességűek alkalmazását

Nem a fizikai akadályok, hanem a munkáltatók és a munkavállalók fejében élő mentális gátak akadályozzák a megváltozott munkaképességűek szélesebb körben történő foglalkoztatását. Ez az egyik legfontosabb megállapítása annak a most zárult kutatásnak, amelyet a Rehabjob megbízásából végzett a BellResearch. Ahhoz, hogy a megváltozott munkaképességűek ne csak alig 10%-a dolgozzon a verseny- és a közszférában, többek között odafigyelésre, a kommunikációs akadályok áthidalására, mindkét fél felkészítésére és nagyobb nyitottságra lenne szükség.

 

Tartalom átvétel