Mélyinterjú
2 perc olvasás
– Tiborc úr, feltennék néhány kérdést. Hogy él mostanában?
– Ha szorongat a szegénység, a pokolt nem féljük – a mennyország sem jön oly szép színben a szemünk elébe.
– Azért el kell ismernie fejlődésünket. Sok mindent építünk, műemlékeket restaurálunk. Budai Vár, Városliget, szorgos munka folyik, szép épületek nőnek ki a földből.
– Cifra és márványos házak épülnek; és mi – csaknem megfagyunk kunyhónk sövényfalai közt.-
– A vidék is fejlődik. Gyönyörű vadászkastély épült Csongrád megyében.
– Szép földeinkből vadászni berkeket csinálnak, ahová nekünk belépni sem szabad.
– Lássa be Tiborc úr, nem csak kenyérrel él az ember.
– Ők monostort, templomot építenek. nekünk pedig nincs egy jó köntösünk, melyben magát az ember egy becses védszent előtt mutathatná meg a templomban.
– A legújabb hivatalos statisztika szerint csökken a munkanélküliség. Az állami alkalmazottak száma nyolc év alatt megduplázódott.
– Csorda számra tartják a gyűlevész szolgákat éppenséggel mintha minden hajszál egy őrzőt kivánna.
– Akkor más témára térnék át. Kiváló hulladék-gazdálkodásunk kivívta más országok elismerését.
– Nékünk kéményeinkről elpusztúlnak a gólyák, mivel magunk emésztjük el a hulladékot is.
– Nézze Tiborc úr, magának semmi sem jó. Ha valami panasza van, forduljon az illetékes hatósághoz. Majd megoldják a problémát.
– Hahogy panaszkodni akarunk, előbb meg kell tanulnunk írni; mert az illy szegény paraszt az úr elébe nem mehet be többé – úgy rendelte Béla király,
– Ha nem tudnak írni, fordulhatnak ügyvédhez.
– S ha tán utolsó fillérünkre egy törvénytudó felírja a panaszt, ki írja fel keserves könnyeinket, hogy jó királyunk megláthassa azt.
– Akkor mit javasol, mi a teendő?
– Ha tudnám. A természet a szegényt maga arra szánta, hogy szülessen, éljen, dolgozzon, éhezzen, sanyarogjon és – meghaljon.
– Talán fél Tiborc úr a betegségtől, esetleg ispotályba kerül, ahol a kórházi fertőzés miatt meghal?
– Nem, szerkesztő úr. Én nem félek. Én soha nem halok meg. Én egy szerep vagyok.
Láng Róbert
