Ballér EndreBallér Endre

Ballér Endre kevesebb, mint egy éve halt meg. A fiamat tanította, és ő, az érthetően nagy korkülönbség ellenére mindig nagy tisztelettel emlegette a Tanár urat. Így, nagybetűvel. Érthető tehát, hogy ősszel, amikor a saját tanári tanulmányaim során az órarendben feltűnt Ballér Endre neve, nagy várakozással néztem az órák elébe.

A várakozás maradt, ami volt. Egy darabig várakozás, majd a bizonyosság, hogy személyes véleményt nem fogok tudni alkotni a Corvinus Egyetem emeritus professzoráról. 2007. októberében a hazai tanügy utóbbi idejének meghatározó alakja meghívást kapott egy lényegesen magasabb színtű oktatási fórumra. Mely meghívásnak nem tudott ellenállni, s amely meghívás, különböző időpontokban, különböző pozíciókra, de mindannyiunkra vár. Ballér tanár úr akkor eltávozott.

Így számomra a személyes találkozás helyett, maradtak művei és az írott, elmondott emlékek. Ezek alapján munkássága olyan, aminek ismerete nélkül alighanem szegényebb lesz annak ismerettára, aki a hazai nevelésüggyel, illetve a nevelés ügyével, a tantervelmélettel általában is foglalkozik. Érthető tehát, ha az az akadémiai bizottság, az MTA Pedagógiai Bizottsága, illetve az egyetem, ahol tanított emléküléssel adózott Ballér Endre emlékének május 16-án. Megemlékezve arról, akinek nevét és az "emlékülés" szót a Google-ba írva jelenleg még csak azok a találatok jönnek elő, melyek a korábbi kollegák megemlékezésein tartott előadásait hivatkozzák.

http://www.oki.hu/oldal.php?tipus=cikk&kod=2007-12-im-Bathory-Baller

http://www.oki.hu/oldal.php?tipus=cikk&kod=tantervelmelet-baller

Ballér Endre: A NAT értékelése – kézirat

http://epa.oszk.hu/00000/00011/00077/pdf/tan-konf2003-12.pdf

Simay Endre István