2024.március.29. péntek.

EUROASTRA – az Internet Magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

Cymbidium, a Himalája királynője — Őszi Orchidea és Bromélia Kiállítás és Vásár 2017. november 9-12- ig a Vajdahunyadvárban

3 perc olvasás
th_800_500_2017-oszi-plakat.jpgA Magyar Orchidea Társaság november 9. és 12. között ismét megrendezi nagysikerű őszi Orchidea és Bromélia Kiállítását a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban. A négy napos kiállítás során a több száz virágzó, sokszínű, illatos orchidea mellett a Cymbidium nemzetséggel ismerkedhetnek meg közelebbről is a látogatók. Bemutatjuk távoli leszármazottait, a színes, nagyvirágú Cynbidium hibrideket, valamint sok – már lakásban is tartható és virágoztatható – kistermetű, csüngő virágzatú új nemesítéseket is.

Erről az orchidea nemzetségről maradt fenn két ezer évvel azelőttről az első írásos forrás, mely bizonyítja, hogy már akkor is ismerték, és termesztették a Távol-Keleten. A Cymbidiumok (magyar nevükön: csónakorchideák) nem csak cserepes virágként, hanem vágott virágként is népszerűek voltak már az ókorban. A hosszú virágszárak a sok nagy, színes és illatos virággal a vázákban is sokáig nyíltak, és nagy díszítő értékük miatt kedveltek voltak.
 
Hírnevüket bizonyítja egy középkori monda:
 
A japán császár felesége hosszú idő óta meddőséggel küzdött. Egy napon a kertész néhány szál Cymbidium ensifoliumot tett a vázába, amely a császári pár hálószobájában állt. A császárné megcsodálta e szép növényt és mélyen beszippantotta finom illatát. Ettől a meddősége megszűnt, és 13 egészséges gyermeknek adott életet az évek során. Ez csak egy szép legenda, de az írásos források tanúskodnak arról, hogy a Cymbidiumot, mint gyógynövényt, már a középkorban is használták különféle betegségek gyógyítására.
 
Mint általában minden orchideafaj, – így a Cymbidiumok is – az elmúlt korokban a nemesség, a gazdagság és a szépség megtestesítői is voltak.
 
A magyar növény-kedvelő közönség először vágott virágként, átlátszó dobozkákban találkozhatott velük, a ’80-as évek során, majd később megjelentek a virágpiacokon maguk a növények is hosszú leveleikkel, és még hosszabb virágszáraikkal. Kezdeti népszerűségüket beárnyékolta az a tulajdonságuk, hogy télen hűvös, világos helyet kedvelnek, amit a lakásokban többnyire nem lehet biztosítani számukra, így a virágzás a legtöbb esetben elmaradt. A nemesítők több évtizedes munkája eredményeként létrejöttek olyan új hibridek, amelyek hasonlóan szépek, illatosak és színesek, mint elődeik, de tartásuk lényegesen könnyebb. A különlegességek kedvelői az új, de máris népszerű és közkedvelt hibridek mellett találkozhatnak az Ázsiában őshonos, virágzó Cymbidium fajokkal is, melyeket itthon, a virágüzletek kínálatában ritkán lehet látni.
 
A kiállítás négy napja alatt szakmai segítségnyújtással, előadásokkal várja a látogatókat a Magyar Orchidea Társaság.
Biztosak vagyunk benne, hogy az európai és tengeren-túli orchidea-kertészetek bőséges vásári kínálatának senki sem fog tudni majd ellenállni, és mindenki orchideával fog a kiállítás megtekintése után haza térni.
 
Időpont: 2017. november 9-10-11-12.
Helyszín: Vajdahunyadvár, Városliget, Magyar Mezőgazdasági Múzeum
Nyitva tartás: minden nap 10 és 18 óra között
Vasárnap: 10-17 óráig.

EZ IS ÉRDEKELHETI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1973-2023 WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. Powered by WebshopCompany Ltd.