A Gundel Művészeti Díjat  Láng György,  a Gundel Étterem tulajdonosa alapította az ezredforduló tavaszán.  Az első díjátadásra 2001 májusának első hétfőjén került sor, majd ezután minden évben 2004-ig a Gundel Étterem kertjében, májusban adták át eleinte 10, majd 14 kategóriában a különböző művészeti ágak legjobbjainak.

A Gundel Művészeti Díjat  Láng György,  a Gundel Étterem tulajdonosa alapította az ezredforduló tavaszán.  Az első díjátadásra 2001 májusának első hétfőjén került sor, majd ezután minden évben 2004-ig a Gundel Étterem kertjében, májusban adták át eleinte 10, majd 14 kategóriában a különböző művészeti ágak legjobbjainak.

2005-ben a Gundel és a Budapesti Operabál Kft.  újjászervezte a kuratóriumot és magát a díjátadást is, az új kuratórium felállása:

András Ferenc, aki a magyar filmpremiereket figyeli,

Gerdesits Ferenc, a könnyűzene szakértője,

Kállay Bori, operett és musical jelölője,

Kárpáti Tamás, képzőművészet képviselője,

Korcsmáros György, a színészeket, színésznőket, színházi rendezőket javasolja,

Molnár Gabriella, a „Sztár lett" kategória kiválasztója,

Matyi Dezső, az irodalom kategória felelőse,

Pongor Ildikó, a tánc kategória nominálója,

Retkes Attila, a komolyzene szakértője.

A színházi évadban ez a kis társaság rendszeresen összejön a Gundel étteremben,  ahol az elmúlt időszak fővárosi, valamint vidéki művészeti eseményeiről, premierjeiről, sztárjairól beszélgetnek.

2007-ben átalakult a díjátadás módja.  Az eddig megszokott „Oscar" ceremónia helyett, egy kellemes teadélután alkalmával ünneplik a nomináltakat, majd a titkos szavazást követően május végén kerül sor a díjátadásra.

Erre,  a  május 19-én  lezajlott ünnepi Gundel vacsorára már csak a nyertesek voltak hivatalosak.

A végeredmény, mint minden évben, idén is egy szubjektív, polgári baráti társaságnak a magyar kulturális eseményekről kialakított véleményét jelenti.

Mivel idén két új kategória született, a szobrászoknak és az operaénekeseknek kitüntetett figyelemben volt részük.

Az idei nomináltak közül a kuratórium választott, tette le voksát a nagyszerűk közül a legjobbak mellett.

A díjazottak tehát 2008-ban:

1. Könnyűzene: Ludditák

    A könnyűzene kategória üdvöskéi,  a két szókimondó hölgy egészen rendhagyó formációnak számít.

2. Színész: Hegedűs D. Géza

    (Moliere-Parti Nagy Lajos: Úrhatnám polgár – Jourdain úr, Víg Színház)

     Hegedűs D. Géza nem először kap jelölést,  tavaly az Ünnepben volt egészen fantasztikus, de játéka az  

     Úrhatnám polgárban   az előzőt is túlszárnyalja.

3. Színésznő: Parti Nóra

    (Zuhanórepülés című film,  Csilla)

    Parti Nóra neve már korábban is szerepelt az elmúlt évek Gundel-díjas megbeszélései során…

4. Grafika és festőművészet: Vinczellér Imre

            A Budapesten és Kalocsán élő művész most kapott és korábbi elismerései is azt a felfogást díjazzák, amellyel az embert, az emberi élet általános jellemzőit kívánja megjeleníteni zaklatott korunkban.

Adalékok portréjához:

A művész Borsos Miklósban talált igazi mesterére, tanulmányúton járt Párizsban, diplomája után Ausztráliában megismerkedett az őslakos aboriginek kulturájával, William Turner festészetét tanulmányozta Angliában, az 1986-os Liszt-évfordulón kiállítással tisztelgett a nagy zeneszerző Kalocsához fűződő emlékei előtt.

Néhány jeles évszám életművéből:
1989 – A Soproni Tavaszi Napokon Borsos Miklóssal és Barcsay Jenővel szerepel önálló kiállításon.
1990/1991 – Londonban az Olympia "Art '90" nemzetközi kiállításon (a Koller Galéria szervezésében) szerepel Melocco Miklóssal, Szász Endrével, Kass Jánossal és másokkal.

2003 :

-"Mesterecsetek" Kiállítás – Athén, Melina Mercuri Múzeum
– Marseille-M.C.A. Nemzetközi Kortárs Művészeti Kiállításon elnyeri a „2. Grand Prix"-díjat.

2004
– Cannes-M.C.A. Nemzetközi Kortárs Művészeti Kiállításon szerepel, ahol „Grande Medaille d'Or"-t kap.
– „Concerto" (Bartók) című nagyméretű munkájával szerepel a párizsi (Société National des Beaux Arts) Szalonon a Carrousel du Louvre-ban.

Néhány a díjak közül:

Marseille-M.C.A. Nemzetközi kiállításon -2. Grand Prix – 2003
Cannes -M.C.A. Nemzetközi kiállításon – Grande Medaille d' Or – 2004
Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztje – 2004

Művei olyan közgyűjteményekben szerepelnek, mint a

Cziffra György Királyi Kápolna, Senlis (France)
Kecskeméti Városi Képtár
Kalocsai Városi Képtár
Magyar Nemzeti Galéria, Budapest

Köztéri művei:

Koncert előtt (1993) – Hotel Gellért, Budapest
Hévízi pannó (1994) – Hévíz, Thermal Hotel
Sárvári pannó (1995) – Sárvár, Thermal Hotel
Aves (1996) – Bükkfürdő, Thermel Hotel
Kalocsa milleniuma (2000) – Polgármesteri Hivatal, Kalocsa
Margitszigeti pannó (2001) – Thermal Hotel Margitsziget, Budapest

(Az idézett irodalom forrásai:  Prokopp Mária:   V. I. kiállítása, Művészet, 1986/7,  

                                               Szinyei Merse Anna:   V. I. művészetéről, Forrás, 1988/8
                                               Szegő György:   V. I. Katalógus, 1992
                                               Kortárs Magyar Művészeti Lexikon, Enciklopédia Kiadó, 2001)

 

5. Szobrász: Farkas Ádám

    Mottó:

    „A dolgok igazi értékét az jelenti ami azokon belül van."

    www.artendre.hu/html/farkasa/index.html

   Wikipédia:

   1964-68 Magyar Képzőművészeti Főiskola, szobrász szak, Mikus Sándor osztály.

   1968-69 Écoles des Beaux-Arts, Párizs, szabad hallgató.

   1985-90 között országgyűlési pótképviselő.

   1990-től a Magyar Képzőművészeti Egyetem tanára.

   1992-tól a szobrász tanszék vezetője, egyetemi tanár.

   2002-től a Magyar Képzőművészeti Egyetem rektora.

A szentendrei Grafikai Műhely alapító tagja és első elnöke,  a szentendrei Art'éria Galériának alapítói közé tartozik. A Szimpozionok és Alkotótelepek Társaságának egyik vezetője, az AIAP (UNESCO) magyar nemzeti bizottságának irányítója. A Szentendre Művészetéért Alapítvány (MűvészetMalom) kuratóriumának elnöke. A brit királyi szobrásztársaság tagja (FRBS).

    Néhány díjai közül:

    Az I. Nemzetközi Rajztriennálé díja, Nürnberg (1979)

    VIII. Országos Kisplasztikai B.  III. díj,  (1979)

    Munkácsy-díj (1983)

    érdemes művész; (1989)

    XI. Országos Éremművészeti Kisplasztikai B., I. díj, Pécs (1989)

    XIII. Országos Kisplasztikai B., Pécs, a MKISZ díja. (1993)

    Bővebben:   http://hu.wikipedia.org/wiki/Farkas_Ádám_(szobrász)

6. Színházi rendező: Mácsai Pál

    (Moliere-Parti Nagy Lajos:  Úrhatnám polgár, Víg Színház)

    Színházi rendező kategóriában Békés András elnök a színház „apostolait"  kívánta jelölni, így került szóba

    Pintér Béla (Árva Csillag) és Mundruczó Kornél (Frankenstein-terv) neve is, de a kuratórium többi tagja   

    ragaszkodott  a közönség körében és a szakma köreiben is nagyra tartott Mácsai Pálhoz, aki „megőrizte amatőr 

    korrektségét profi korszakában is".  Szerethető előadás! A művész egyszerű szava díjátvételkor;  „díjat kapni jó".

7. Operaénekes: Wiedemann Bernadett

    (Igor Stravinszky, Mavra)

8. Musical-operett: Kalocsai Zsuzsa

    (Offenbach: Párizsi élet, Gondremark báróné- Operett Színház)

    Kállay Bori mondta méltatásul; Kalocsai Zsuzsa nélkül bajban lenne az operett…Jó énekes, jó táncos, most, a

    musical-divat korában jó helyre került ez a díj. 

    A kitüntetett művésznő felcsendült, zengett az idei Gundel-díj átadásának résztvevői előtt is…

9. Komolyzene: Héja Domonkos

    karmester, az Óbudai Danubia Szimfonikus Zenekar zeneigazgatója. Az egész zenekart szerette volna maga

    mögött tudni a díjátadáskor is…

10. Film- és Tv rendező: Bollók Csaba

      (Iszka utazása)

       A méltatás: 

       http://www.magyar.film.hu/object.4301f9a3-77e9-4e82-b967-8b27aacefe26.ivy

11. Tánc: Oláh Zoltán

      (Elfújta a szél, Ashley, Magyar Állami Operaház)

       A kuratórium a tánc kategóriánál sem felejtette el a vidékieket. Így került a voks az Operaház egyik vezető   

       magántáncosa, Oláh Zoltán mellé. 

       Pongor Ildikó (betegsége miatt levélben) így méltatta;  a klasszikus balett műfajában ő képviseli a legmagasabb

       szintet.  2001-es diplomázása után, 7 év alatt 17 főszerepet táncolt, New Yorktól Japánig ,megállta a helyét.

       Méltó utóda Róna Viktornak és többi nagy táncosunknak.

12. Irodalom: Munkácsi Miklós

                      Holtak Kalendáriuma

      Munkácsi Miklósról az utóbbi években kevesebbet lehetett hallani. Holtak kalendáriuma című kötete 

      olvasmányos, izgalmas, szórakoztató és egyben elgondolkoztató.

      32 évesen írta első könyvét, sokan a magyar lektűr királyának is nevezik.

      Önmagáról szóló anekdotája;  könyvkereskedésben Munkácsy Mihállyal keverte össze az ifjú eladó, aki zavarba

      jött, minek is ír valaki, ha festő, különösen ha már száz éve halott…

      A Holtak Kalendáriuma nem könnyű olvasmány, de elgondolkodtató.

13. Művészeti menedzser: Dr. Baán László

      A művészeti menedzsereket is jutalmazza a kuratórium fáradhatatlan és egyre fontosabb munkájukért.     

      Dr. Baán László a Szépművészeti Múzeumért tesz sokat.

14. "Sztár lett":  Szávay Ági

       A Nők Lapja szerkesztősége által javasolt ifjú csillagocskák („sztár lett" kategória) közül választották.

Életmű díjasok:   Bárdy György színművész, 

                             Óvári Lajos gyártásvezető,

                             Szakonyi Károly író.

        Az életmű-díj odaítélésének kérdésében teljes volt az összhang, így Óvári Lajos, nagyszerű, ámde eleddig nem eléggé megjutalmazott gyártásvezető, Szakonyi Károly számos remekmű írója és Bárdy György színművész kapta idén májusban az elismerést.

Óvári Lajosról méltatásakor mondta András Ferenc kuratórium-elnök;  ő a magyar filmszakma fix pontja, az 1. számú produkciós iroda az övé volt már '56-ban.  Keze alatt, a nagy filmrendezőkkel való munka során,  gyártásvezető-nemzedékek nőttek fel…

Bárdy Györgyről;  még nem Kossuth díjas, még nem a Nemzet Színésze,  legyen hát ez a kárpótlás. A színművész válasza;  erőt ad ez a kitüntetés, hogy tovább szolgálja a magyar kultúrát.

Szakonyi Károly már 30 éve van a szakmában, klasszikussá lett,  „Adáshibá"-jával  olyat alkotott, amit az egész világon döbbenten néztek, arról az egész, ránk erőltetett átokról szól, amit a televízió jelent.  Az alkotó válasza; írtam azér' mást is…, összeszedem magam, hátha még valami sikerül…

Gratulálunk!

Harmat Lajos

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük