eszterhai_k_cimlap.jpg„Én hiszem, hogy azok az emberek, akik egymásnak teremtettek, előbb-utóbb találkoznak…” – kezdődik az első fejezet. Eszterhai Katalin a ma embere, csupa hit, remény, szeretet és öröm. Életszeretete a korral nem fakul, „hanem újabb és újabb hajtásokat hoz”. Jelenleg 69 éves, boldogan él Kanadában a családjával. Úgy látszik, sokat olvas, mert gyönyörű magyar nyelven fogalmazza meg tartalmas gondolatait, és rengeteget idéz a világ- és a magyar irodalom gyöngyszemeiből. Az időskor belépőjén Senecával együtt jelenti ki: „akkor a legkellemesebb a gyümölcs is, amikor az idény a végére jár”.

Számára az univerzum a mérce, és mindig vegyük észre a szépséget. Költőket, írókat idéz, hogy bizonyítsa, a testben a lélek örökifjú marad, akár a vágy az örömre. A környékén lakó olasz családok például a hazájuknál zordabb körülmények ellenére is fügefát ültetnek a kertjükbe, mert ez jelenti az életet. Nem félnek. A szerző az öregséget kalandnak fogja fel, ha már ez az élet törvénye. A kor csak a bornál és a sajtnál érdekes – hallotta televíziós munkája közben, Székelyudvarhelyen – az embernél nem.

Korszakonként változik az öregség fogalma. Hippokratész 56, Dante 47 éves kortól nevezte meg a halál küszöbét. Nos, elég relatív dolog. „Aki jól bánik az élettel, elégedetten jut a végére” – állapította meg egy olasz barát. Persze kell hozzá az értelmet adó elfoglaltság. Az öregedés öncsalás, ha visszavárjuk a múlt örömeit. Fontosabb a szép emberi szó, mint a telefon, az internet vagy az általuk közvetített friss információ. Környezetünket a belső világunk alakítja. Csak tőlünk függ a lelki béke. Az öregség nem büntetés, ha igyekszünk olyan könnyedén élni, ahogy a madár dalol.

Ahhoz, hogy utunk csodálatos legyen, szükség van a belső, titkos erőre. Eszterhai Katalin láthatóan sokat okul a környezetétől. Több rokon, baráti házaspár példáján bizonyítja igazát. „Az időskor lehámozza rólunk a szépséget, az erőt, az üdeséget” – mondja idejekorán. Ugyanakkor nőnek a veszteségeink is.

A szerző bebizonyította, hogy még a vakságon is segít az élet iránti vágy. Ír elrontott életekről, az új környezethez hasonulni próbáló fiatalokról, 70-80 évesen is boldog emberekről. Persze, nem könnyű mindig azonos hőfokon égni, de főleg nem szabad zsarnokká válni. Az élethez szükséges valami eszelős szenvedély és munka. Idővel megjön hozzá a tudás is. Több idős házaspár válik szinte ikerpárrá, a Holdtól és a csillagoktól megtanulták gyűjteni a fényt. Bűn a szeretetlenség, amin szintén változtatni kell A múltba nézés leszűkíti a jövőt. Az élet pofonok és ölelések sorozata. Tudnunk kell, mire vagyunk még képesek. Az élmények alakítanak bennünket. Amíg nem késő, értékeljünk újra megszerzett kincseinket, a barátságot és a szeretetet.

A szerző minduntalan visszatér a tápláló gyerekkorhoz. Szívesen emlékszik dolgos anyjára, szeretett nevelőapjára, akivel együtt figyelték a Holdat. Fontos, hogy ne adjuk meg magunkat a betegségnek. „Mi lesz akkor, ha a világunk csak az udvarunkig tart?” Ne jussunk el oda, hogy az öregség sajnálkozás és nevetség tárgya legyen!

Eszterhai Katalin hálás azért, hogy sok ember bízta rá a titkait. „Még nem akarom magamat felmenteni az örömök alól.” Tegnap okosan meg akarta változtatni a világot, ma már bölcsként meg akarja változtatni önmagát – mondja egy keleti bölcs hangján. Talán ez a legokosabb tanács, amit a szép idézetekkel és képekkel teli könyvből megtanulhatunk.

Dobi Ildikó

 eszterhai_k_cimlap.jpg

Eszterhai Katalin

   Légy az élet csodálója: Éljünk úgy, ahogy a madár dalol

Pécs, Alexandra Könyvesház Kft., 2018

288 oldal

címlapfotó Lajtai György

illusztráció Kéméczy Dorotea

ISBN 978 963 447 142 4

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük