2025.június.20. péntek.
jaevad.jpg
Négy nagyszínpadi, egy stúdió- és egy beavató színházi bemutatóval készül következő évadában a József Attila Színház. Az előadásokat Csiszár Imre, Hargitai Iván, Quintus Konrád, Szente Vajk, Telihay Péter és Verebes István rendezi. A József Attila Színház a korábbi évekhez hasonlóan a 2018/2019-as évadban is igyekszik előadásaival estéről-estére olyan élményt adni nézőinek, amelyet magukkal vihetnek és felidézhetnek egy-egy színház nélkül töltött estén.  
szintev.jpg
Színlátási zavaraival az érintettek többsége nincs tisztában. Az emberi szem körülbelül 160 színárnyalat megkülönböztetésére képes, az emberiség 4%-a azonban valamilyen mértékben felcseréli vagy nem látja ezeket az árnyalatokat. A színlátás zavarai lehetnek örököltek vagy szemészeti betegségek útján szerzettek, az érintettek nagy része viszont nem is tud arról, hogy színtévesztő. Dr. Molnár Szilvia, a Czeizel Intézet szemész szakorvosának segítségével utánajárhatunk ennek a különleges jelenségnek.  
zspik.jpg
„Kulturális csemegék a szabadban” – ez a mottója a Zsolnay Pikniknek, amelyen a zenei és gasztronómiai csemegék egyaránt fontos szerephez jutnak május 18–20. között, a Zsolnay Kulturális Negyedben. A fűben heverészés és a jobbnál jobb programok mellett a fesztiválon debütál a ZsÖK „Örkény a vonalban” című új kezdeményezése is.  
unnamed_38.png
55 évnél idősebb felhasználók készülék-használata Azt évek óta tudjuk és dokumentáljuk, hogy a fiatalok életük jelentős részét online töltik, de természetesen nem ők az egyedüliek. Az idősebb (55 évnél idősebb) felhasználók is egyre többen vannak jelen digitális platformokon, és ezzel párhuzamosan a családtagjaik amiatt aggódnak, hogy nem elég körültekintőek az informatikai biztonság kapcsán. Ugyanakkor az emberek egyharmada nem tesz semmit, hogy megvédjék idősebb rokonaikat az online veszélyektől, így potenciálisan...
587l.jpg
A támogatott mezőgazdasági biztosítások díjbevétele idén 10 milliárd forint körül várható, ami megegyezik a tavalyi mértékkel – ad előrejelzést a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ). Tekintettel arra, hogy a támogatási keret idén is 4 milliárd forint, a gazdálkodók a biztosítási módozattól függően 2018-ban is 30, illetve 40 százalék körüli mértékű visszatérítésre számíthatnak.  
sudoe.jpg
Május 18-ig lehet szavazni a közönségdíjasra. Lezárult az Év Védőnője díj jelölési határideje: az előző évekhez hasonlóan idén is többszáz ajánlás érkezett. Hamarosan kiderül, kik kapják a szakmai zsűri által odaítélt elismeréseket az öt kategóriában. Csakhogy az izgalmaknak koránt sincs vége, hiszen a közönségdíjra érdemes védőnőre május 18-ig még lehet szavazni!  
iamyank.jpg
Iam Yank Kapolcs, Taliándörögd és Vigántpetend épületei minden nyáron tíz napra átalakulnak és az udvarok, templomok, közösségi terek megtelnek koncertekkel, színházzal, irodalommal, tánccal. Idén több mint 1500 program várja a látogatókat 28 program helyszínen és 40 kisebb helyszínen július 20. és 29. között a 28. Művészetek Völgye alkalmából. A hazai kedvencek mellett olyan nemzetközi előadók is fellépnek majd, mint az Asian Dub Foundation, a DePhazz, a Triggerfinger vagy Rebecca...
eszterhai_k_cimlap.jpg
„Én hiszem, hogy azok az emberek, akik egymásnak teremtettek, előbb-utóbb találkoznak…” – kezdődik az első fejezet. Eszterhai Katalin a ma embere, csupa hit, remény, szeretet és öröm. Életszeretete a korral nem fakul, „hanem újabb és újabb hajtásokat hoz”. Jelenleg 69 éves, boldogan él Kanadában a családjával. Úgy látszik, sokat olvas, mert gyönyörű magyar nyelven fogalmazza meg tartalmas gondolatait, és rengeteget idéz a világ- és a magyar irodalom gyöngyszemeiből. Az...