2025.május.10. szombat.
 

2010. augusztus 29-én fejeződött be a 88. Operafesztivál, ami az itáliai nyár legnagyobb és legvonzóbb kulturális eseménye. A világ legnagyobb operaszínpada 48 alkalommal látott vendégül öt olyan nagy népszerűségnek örvendő operát, mint a Turandot, az Aida, a Carmen, a Pillangókisasszony és A trubadúr; mind az ötöt Franco Zeffirelli rendezésében.

 

 

Az egyik jelentkezőt az édesapja  bűnözői múltja, esetleges jelene  miatt nem vették fel a rendészeti szakközépiskolába. A másikat azért minősítették alkalmatlannak, mert 15 évesen ügyészi megrovásban részesült. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa az esetek kivizsgálása után az országos rendőr főkapitánytól kért megoldást a jogsértő eljárásokkal szemben.

 

Idén Katy Perry és Lady Gaga egyaránt öt-öt jelöléssel büszkélkedhetnek, de Rihanna sincs nagyon lemaradva kolléganőitől három jelölésével, a férfi előadók közül pedig Eminem tarolhat, ugyanis négy kategóriában is jelölték. Az MTV EMA Legjobb Magyar Előadónak járó díjára jelölt öt magyar zenekar névsora is hivatalossá vált. Közülük egy valaki indulhat a Best European Act címért.

 Három gimnazista lány fogadásból megpróbált ellopni néhány bizsut egy budapesti belvárosi boltból. Amikor a biztonsági őr észrevette őket, állításuk szerint megbánták tettüket, és visszaadták az ékszereket. A rendőrök az új szabálysértési törvényre hivatkozva előállították a tizenöt éves lányokat az illetékes rendőrkapitányságra, és mintegy másfél napig fogva tartották őket.    

 

Faludy Gyögy, hazánk világjáró költője 100 éves lenne. Ennek kapcsán valószínűleg azok is részt vesznek egy-egy műsoron, megemlékezésen, akik életében alig hallottak Faludy Györgyről, vagy csak a botránylapok híreinek szintjén ismerték. De talán nem vesznek részt, mert személyes viszonyulásuk azt diktálja számukra. Mert Faludy György alighanem azon személyiségek egyike, akikhez nem igazán lehet nem viszonyulni.

http://hungarian.hungary.usembassy.gov/http://hungarian.hungary.usembassy.gov/ 2010. szeptember 25-én, szombaton a budapesti Amerikai Nagykövetség és a Habitat for Humanity önkéntesei a miskolci Szimbiózis Alapítvány autista otthonának felújításában vettek részt. A felújítás azért vált szükségessé, mert a júniusi esőzések elmosták a Szimbiózis épületét, amely súlyosan megrongálódott.    

  Behmer: Két fantasztikus rovarBehmer: Két fantasztikus rovar

A bécsi Secession művészegyesület Gustav Klimt nevével fémjelzett korai szakaszának kiemelkedő alkotásaiból nyílt kiállítást a Szépművészeti Múzeumban, Nuda Veritas - Gustav Klimt és a bécsi szecesszió kezdetei 1895 - 1905 Rajzok és metszetek címmel.