
Idén a minimálbér 69 000 forintról 71 500 forintra növelésével több béren kívüli juttatás adómentes értékhatára megváltozott. A béren kívüli juttatások értékhatárainak emelkedésével a cégek magasabb összeggel motiválhatják dolgozóikat, úgy, hogy bérköltségeiknek akár 50 százalékát is megtakaríthatják. Az új évvel...

A gázellátási probléma még inkább rámutat arra, hogy közös európai energiapolitikára és az európai országokat összekötő infrastruktúrára van szükség. José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke is támogatja a közép-kelet-európai országokat összekötő NETS mielőbbi megvalósítását.
Évről évre, lassan már minden télen lejátszódik az ismert színdarab: orosz-ukrán gázvita, majd pedig egy darabig nem, vagy alig jön gáz a vezetékből. Ilyenkor remek alkalom kínálkozik az illetékes miniszternek arra, hogy a mesterségesen felborzolt kedélyeket lehűtse és megnyugtasson: a válság kezelve lesz, a kormány a helyén, a tározók tele vannak, akár 70 napra is elég a gáz.


A Nokia 2009 január 7-én bejelentette, hogy a már október óta várt Nokia 5800 XpressMusic készülék mostantól Magyarországon is kapható. A Nokia XpressMusic sorozatának legújabb tagja, a Nokia 5800 XpressMusic elérhető árú, érintőképernyős felhasználói felülettel rendelkező zenekészüléket kínál a tömegpiacnak.
Samsung BD-P4600Az felhasználóbarát digitális élmények következő hulláma, azaz a továbbfejlesztett interaktivitás, az intelligens kezelőfelületek, és a legújabb környezetbarát technológia állnak a Samsung CES-en tartott sajtótájékoztatójának és termékbemutatójának középpontjában. www.samsung.com/icespress.
http://www.fgsz.hu/index.php Az ország földgázfogyasztása a keddi napon 68 Mm3 volt. A tegnap (2009. január 6-án) este 20.30-kor elrendelt, I. kategóriás fogyasztáskorlátozás hatására, mely részben már a tegnapi fogyasztásra is hatással volt, a mai napra prognosztizált fogyasztás 64 Mm3.
