2025.július.08. kedd.

A fenti címmel szervezett konferenciát a Magyar Turizmus Zrt. szakmai támogatásával a Heti Válasz kedden, a Művészetek Palotájában. A Balaton reneszánszára többek között az elmúlt évek fejlesztései, a szakemberek szemléletváltozása, a média pozitív hozzáállása teremtett lehetőséget - hangsúlyozta nyitó előadásában Suchman Tamás, a Balatoni Fejlesztési Tanács (BTF) elnöke.

 

 Miközben rövidtávon minden uniós tagállam célzott szociális intézkedésekkel könnyíthet a magas olaj- és élelmiszerárak által legjobban sújtott társadalmi rétegek helyzetén, addig az Európai Bizottság feladata lesz, hogy az állam- és kormányfőktől kapott instrukciók alapján legkésőbb az októberi csúcsig egy hosszabb távra szóló átfogó intézkedési tervet terjesszen elő.

Mennyien maradunk?Mennyien maradunk? 

Az EU27-ek péntek (2008. június 20.) hajnalba nyúló megbeszélésükön egyelőre nem szabtak határidőt az ír kormány számára, hogy javaslatot terjesszen elő az írországi népszavazás után előállt patthelyzetből való elmozdulásra - derült ki Janez Jansa szlovén kormányfő, soros elnök szavaiból a csúcs első napját lezáró sajtótájékoztatón.

 http://www.betegszoba.hu/http://www.betegszoba.hu/

Megnyílt Magyarország első online rendelője, a Betegszoba.hu. A gyógyulást és a megelőzést egészen újfajta szemléletből megközelítő betegszoba.hu közösségi portál az orvosiszótár.hu akvizícióját követően immár szakmai hátteret is kap, melynek köszönhetően az irányított tudás- és tapasztalat-megosztás orvosi felügyelettel zajlik az oldalon.  

 

 

http://www.platespin.comhttp://www.platespin.com Ha valaki felüti az informatikai híreket az interneten vagy akár a nyomtatott világban, akkor nem egyre másra a különböző platformok összekapcsolásáról hall. Ebben nem kis szerepet kap két tényező. Az egyik, hogy maga az internet valóban olyan közös platformmá vált, ami immár önálló informatikai élettel bír, és beköltözött a mindennapokba. A...