panofix_bunda.jpgPanofix bunda

A szőrmebunda lassan kimegy a divatból. Az állatvédők tevékenysége, a szinte tökéletes műszőrmék megjelenése egyaránt szűkíti a piacot. De a legfontosabb az a társadalmi jelenség, hogy a bunda ma már nem státusz szimbólum. Hajdanán az volt. Egy róka, nyest, coboly, medve, szkunszk bunda az előkelőség, jólét, társadalmi rang illúzióját adta. A nercbunda talán még ma is, bár Rolls-Royce nélkül nem tölti be ezt a funkciót. A szűcsmesterség elit foglalkozásnak számított, a szűcsök nemcsak a bundák varrásához, de a szőrme kikészítéséhez is értettek.

   Élt száz évvel ezelőtt Kézdivásárhelyen egy tehetséges, szorgalmas, okos, jó üzleti érzékkel rendelkező székely szűcsmester, bizonyos Benkő Árpád. A szűcsök báránybőrből subát, takarót, kesztyűt, sapkát készítettek, még kacagányt is. Alapanyag volt bőven, Erdélyben nagyon sokan éltek juhtenyésztésből. Szóval ez a szűcsmester elgondolta, milyen jó lenne báránybőrből bundát készíteni. Hogy azok is hordhassanak bundát, akiknek szerényebb jövedelmük van. De a szőr színe miatt nem lehetett. Ki viselt volna szürkés-sárgás-fehér bundát? Festeni viszont nem lehetett, a bárányszőr hamar bepiszkolódott és nem bírta a tisztítást, ami egy bundánál elengedhetetlen követelmény.

   Benkő mester egy kémikus barátja segítségével kikísérletezett tölgyfagubacsból és más anyagokból olyan festék kombinációt, amely szép, a barna különböző árnyalataira festhető és színtartóan állja a vegyi tisztítást  Készített egy ilyen bundát, gyönyörű lehetett. Panofixnek nevezte el. Vagy a Pannonia, vagy a panoráma szóból, a fix pedig a bunda és színe tartósságára utalt. És viszonylag olcsón adta. Nem győzte háromélű szűcstűvel összevarrni a kiszabott báránybőr darabokat. Majd jött az első világháború és Trianon.

   Sok román jóbarátja, jószomszédja, vásárlója volt, mégis úgy döntött, Budapesten próbál szerencsét. Bőröndbe csomagolta féltett szerszámait, szabókéseket, szűcsollót, steierollót, tűszorítókat, gyűszűket, törökvasat, szélesplajbászt, kaszakövet a szerszámok élezéséhez, rózsavágót.

    Kibérelt egy lakást az Erzsébetváros egyik utcácskájában, összeeszkábált kecskelábas műhelyasztalt, szűcsszéket és először egyedül, majd néhány segítővel, később még egy szabásszal kezdte gyártani a panofix bundát. Szűcsvarrógépet vett részletre, majd még kettőt, ezeket már készpénzre. A munka megindult, nem győzték a bundákat gyártani és a jó hírű belvárosi szűcsüzletekbe szállítani.

   Az ipari konkurencia felfigyelt a jól menő üzletre, először a bőrgyárak kezdtek panofixet gyártani, egyik cég később szabadalmat is kapott rá. Ekkorra Benkő Árpád már gazdag ember lett, szőlőbirtokkal és borászattal Szántód-Köröshegyen, kétszintes villával Balatonberényban, Fiat 508-Balilla autóval. Azért kisebb szériákban még készítettek panofix bundákat, szebb fazonban, mint a gyárak. A székely ember nem szívesen megy nyugdíjba. Benkő Árpád 1957-ben bekövetezett elhunytáig dolgozott.

(Köszönöm a család leszármazottainak, hogy megosztották velem a történetet és hozzájárultak megírásához.)

Láng Róbert

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük