Páger Antal 1942-ben Életem első harmadában a szórakozást illetően a mozi vezette a listát. Rekordszámú magyar film készült a múlt század harmincas éveiben, a tucatművek mellett igen sok, igényes művészi alkotás is született. A családok többségében természetes volt, hogy minden új magyar filmet megnéztek, ez is a hétköznapi kultúra részéhez tartozott.
embermesék
I. Edward király – A Legfelsőbb Bíróság ülését megnyitom. Vádlott, álljon fel! Neve, foglalkozása?
Karácsony közeledtével célszerű felfrissíteni az ünnephez kapcsolódó tudományos babonákat. Aki nem hisz az effélékben, megnyugodhat, ezek a babonák akkor is hatnak, ha nem hisz bennük az ember. De menjünk sorjában
Izgalmas krimit láthattunk tegnap a tévében „Személycsere” címmel, Peter Falk alias Columbo főszereplésével. A gyanúsítottat vizslatva rámutat egy nagy dobozra. Mi van benne? – kérdezi. Madzsong, hangzik a válasz. Nem tudtam mi fán terem, utánanéztem. Kínai dominónak is hívják, logikai táblajáték. A császári dinasztiák idején kizárólag csak az uralkodó udvarában játszhatták. Azután az egész országban elterjedt, majd Európában és az Egyesült Államokban is népszerű lett. A madzsong négyszemélyes...
Száztíz éve született Ferencsik János, az Operaház főzeneigazgatója, a Magyar Állami Hangversenyzenekar vezetője, a legnagyobb magyar karmesterek egyike.
Lakásunktól kétszáz méternyire, Budapest II. kerületében, a Keleti Károly utca 39. szám alatt található a Krisztus Király templom. Nem nagy építmény, a környékbeliek kápolnának is hívják, története annál híresebb. (A Google Earth-ben bejárható.)
A Via Appia, ma Hosszú utat tett meg az emberiség a címben szereplő szállóige kialakulásáig. A neolit kori (kőkorszak) társadalmak a közvetlen szükségleten felül már fölösleget is termeltek. Lehetségessé vált a cserekereskedelem, amelynek technikai előfeltétele volt a megfelelő szállítóeszköz. Erre az időszakra esik a közlekedés első forradalma, a kerék feltalálása. Ezzel párhuzamosan kialakult az állatok felszerszámozása is, így az ember saját izomerején kívül az állatokat is hasznosíthatta a teher...
Midőn az Úristen a bűnbeesés után kiűzte az első emberpárt a Paradicsomból, büntetéseket is mért Évára (ezzel most ne foglalkozzunk) és Ádámra. Attól fogva az Édentől keletre, arca verejtékével kellett művelnie a földet, megkeresnie a kenyerét. Búcsút inthetett az örök életnek, fájdalom, kudarc, szenvedés és halál várt rá. Meg a borotválkozás.
A Magyar Nemzet Története I-X.-ig, 1895-1898. Szerző: Szilágyi Sándor szerk. – Vaszary Kolos, Frőhlich Róbert, Kuzsinszky Bálint, Marczali Henrik, Pór Antal, Schönherr Gyula, Fraknói Vilmos, Acsády Ignácz, Angyal Dávid, Dézsi Lajos, Ballagi Géza, Márki Sándor Sógorom az Országos Széchényi Könyvtárban dolgozik restaurátorként. A Moholy-Nagy Képzőművészeti Egyetemen végzett design-szakon, imádja a munkáját. El nem tudod képzelni – mondja – milyen módszerekkel dolgoznak az intellektuális tolvajok. Hiába kameráztuk be az...
A második világháború idején (1941-1945) kiskamasz voltam. Rendszeresen olvastam az Esti Kurírt, láttam mi történik körülöttem, eltettem újságkivágásokat, naplót is vezetgettem, különben is „háborús évek duplán számítanak.” (A bölcs mondás Királyhegyi Pál, Első kétszáz évem c. könyvéből idézve.) Summa summarum, jól emlékszem a történtekre, nincs szükségem a periodikusan változó történelem könyvekre. De nem a háború eseményeiről, az áldozatokról, rombolásról, éhezésről írnék. Kiragadok egyetlen, a háborúra jellemző dolgot, az elsötétítést.
Faszenes vasaló Az elegáns férfi szinonimája. Igen, a jó megjelenés elengedhetetlen kelléke a vasalt ing és blúz, öltöny és kosztüm. A megvalósítás eszköze a vasaló, de régi korokban megtette a vastégla is.