2024.április.19. péntek.

EUROASTRA – az Internet Magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

Üzemben tartási díj

3 perc olvasás

1991_tvnyugta_preview.jpgBizony, ilyen is volt Magyarországon. De kezdjük az elején. 1957-ben megindult a Magyar Televízió műsoradása a Széchenyi-hegyi 1 kW-os (!) adóról. Nagyjából Budapesttől 60 kilométeres körzetben lehetett fogni, fekete-fehérben, heti két nap, zenei és irodalmi műsorokkal. Parabola, vagy szobaantenna kellett hozzá, a kép minőségét nem minősítem.

   Később a mecseki adóállomás is működni kezdett, valamivel jobb lett az adás, örülhetett az a néző, akinek Videoton-Tavasz, vagy Orion készüléke volt, a tévékészülék státusz szimbólumnak számított. (Egy érdekes adat az Internetről: 1960. június 30-án 78.681 darab tévé működött az országban.) Az első színes helyszíni közvetítés tíz évvel később, az 1970-es április 4-i katonai díszszemle volt. A készülékek száma ekkorra már elérte az egymillió-hétszázezret, zömét a hazai gyárak adták. Ugyanebben az évben kezdődött meg a hazai színes készülékek gyártása is. A műsorok is egyre színesebben lettek, különösen amikor a műholdas adások is megkezdődtek.

   1998-ban az akkor éppen aktuális kormány gondolt egy merészet és bevezette a televíziós készülékek üzemben tartási díját, havi 736 forintot. Ez ma nagyjából 5000 forintot jelentene. Óriási felháborodás követte az intézkedést, sokan a polgári engedetlenség útjára lépve nem fizették a havidíjat, pedig akkor még azt sem tudtuk, mi fán terem a polgári engedetlenség. Hiába magyarázták, hogy a befolyó összeg negyven százaléka a Magyar Televíziót, 28 százaléka a Magyar Rádiót, 24 pedig a Duna Tv-t illeti meg. (A maradék rész eltűnt a médiakuratóriumok tengerében.)

   De hogy kellene a díjat beszedni, és egyáltalán, honnan tudható, kinek van televíziója és kinek nincs? Ezt a bonyolult kérdést az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) furfangos munkatársai oldották meg. Az éves személyi jövedelemadó bevallásban fel kellett tüntetni az adóalany tévé készülékét. Így regisztrálták az üzemben tartási díjra (adóra?) kötelezetteket. Ha pedig valaki tévé készüléket vásárolt, az üzletben elkérték a személyi igazolványát, nyilvántartásba vették és jelentették az APEH.nek.

   A felháborodás még nagyobb lett. Kérem, a készülékem elromlott, ellopták, nem használom, miért fizessek? A válasz: lakbért, távfűtést, kötelező gépjármű biztosítást, gépjármű adót akkor is kell fizetni, ha nem lakik a lakásban, nem használja az autóját. Azt is mondták a „károsultak”, hogy inkább annak kellene ingyen tévét adni akinek nincs.

   2002-ben megszüntették a bevallást, az üzemben tartási díjat. Igaz, akkor már működött az egyre szaporodó kereskedelmi csatorna és elterjedt a kábeltévé is. Amire elő kellett fizetni. Aki előfizetett az nézhette. A tiltakozás megszűnt.

   Mit is írtak régen a kocsmák belsejének falára? „Ha nincs pénzed, igyál vizet! Itt az az úr, aki fizet.”

Láng Róbert

EZ IS ÉRDEKELHETI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1973-2023 WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. Powered by WebshopCompany Ltd.