2024.április.19. péntek.

EUROASTRA – az Internet Magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

Erzsébet-díj

2 perc olvasás

speter konyvek

Igen, ez a díj is létezett. 1988-1995 között 57-en kapták meg,, elsősorban élvonalbeli színészek. Köztük volt például Cserhalmi György, Darvas Iván, Eszenyi Enikő, Kulka János, Mensáros László, Sztankay István, Tolnay Klári, Tordy Géza és Zenthe Ferenc.

A díj alapítója Spéter Erzsébet, de ki is volt ő, akinek a neve lassan feledésbe merül?1915-ben született Nagyváradon Kecskeméti Erzsébet néven. A csinos fiatal lány 1936-ban egy román herceg felesége lett. (Akkor Románia királyság volt, I. Mihály uralkodott.) Négy évvel később Észak-Erdély visszacsatolásakor Spéter Erzsébet elvált és Budapestre költözött. A világháború után cukrászdában, majd az IBUSZ-nál dolgozott, a magyaron, románon kívül franciául, angolul is beszélt. 1956-ban emigrált, kisebb kitérők után Miamiban telepedett le. 50-évesen férjhez ment Henry Speter amerikai milliomoshoz, húsz évi házasság után megözvegyült, hatalmas vagyont örökölt.

Visszatért Magyarországra. Az első hír róla 1987 decemberében jelent meg, amikor egy televíziós műsorban felajánlotta, hogy vagyonából 20.000 dollárt ad a Nemzeti Színház építésének javára. (Akkoriban mi, egyszerű állampolgárok néhány száz forinttal támogattuk a nemes célt.) Nem sokkal ez után jelentette be, hogy magyarországi művészek támogatására létrehozza az Erzsébet-díjat.

Sokan csodálták, de irigyelték is. Durva támadás érte szókimondásáért, furcsa öltözködéséért, a díjátadás műsorának tartalmáért. Azt sem tetszett a hivataloknak, hogy a díj felét forintban, felét dollárban adták át kitüntetetteknek, a forint csak 2001-ben lett konvertibilis. Nézeteltérésbe keveredett a bankkal is, amely kezelte alapítványa vagyonát. Ennek kamata volt a díj fedezete.

Díjalapító honfitársunknak elege lett, talán nem értette pontosan, mi baja az őt támadóknak, vagy a banknak? Hét év után 1995-ben megszüntette az Erzsébet-díjat. Azt hittük ez után visszatér az Egyesült Államokba, de nem, hazánkban maradt. 2007-ben hunyt el. Két kívánsága volt, hamvait szórják a Dunába és a felépített Nemzeti Színház büféjét nevezzék el Erzsébet-büfének. Egyik sem teljesült.

EZ IS ÉRDEKELHETI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1973-2023 WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. Powered by WebshopCompany Ltd.