Hazudozó regényhősök

Háry János  

Márai Sándor Füves könyvében azt írja, hogy a hazug ember mindig gyorsan beszél, darálva és hadarva. Nagyon vigyáz, hogy a hazugság mellékes részletét a valószerűség minden árnyalatával feldíszítse. Aprólékosan leírja annak ruházatát, kivel nem találkozott, de azt hazudja róla, hogy éppen az imént látta. Kétségbeesetten hazudik, mint a jó tanuló, aki fújja a leckét. A hazug embernek nincs igazi képzelőereje; legtöbbször cél nélkül hazudik; nem tudja, hogy a legegyszerűbb valóság sokkal érdekesebb, mint minden, amit ő összehazudhat.

   Az íróknak másként forog az agyuk. Az egyszerűbb és érdekesebb valóság helyett hazudozó regényhősöket kreálnak. Itt van mindjárt Háry János, az obsitos vitéz. Aki hadseregeket vert széjjel, eljutott az Óperenciás tengeren is túlra, franciák rettegték nevét, a világ végénél is járt, ahol a lábát lelógatta a semmibe. Ám legnagyobb tette az volt, hogy  Napóleont fogságba ejtette. Menekültek a franciák, mint szélben a katáng, utánuk a magyarság. A menekülők között Háry felfedezte Napóleont, aki az életéért könyörgött. Amikor a kapitányához kísérte a francia császárt, hatlovas hintóval találkoztak. A hintóban Mária Lujza ült, aki férje szabadságáért felajánlotta, hogy hős Jánosunké lesz, míg világ a világ. Mindezt Garay János, Az obsitos című elbeszélő költeményéből tudhatjuk meg, amely aztán önálló életet kezdett élni és átszivárgott más műfajokba, például az operába.

   Vagy itt van teszem azt Münchhausen báró, aki szászországi nemesi családból származott, tizennyolc évesen Moszkvába került a braunschweigi fejedelem kíséretében. A törökök és a svédek elleni háborúkban kapitányi rangig emelkedett, de 1750-ben kegyvesztett urával együtt neki is távoznia kellett és hazatért hannoveri birtokára. Itt kezdődik igazi története. Vadászatok után esténként nemlétező eseményekkel szórakoztatta társaságát. Nagy elbeszélői tehetséggel adta elő a képzeletbeli kalandjait. Például beesett egy  mocsárba és parókája copfjánál fogva húzza ki magát az ingoványból. A keresztes hadjáratok idején észrevette, hogy hiába itatta lovát, az csak szomjas maradt és vedelte a vizet. Végül a háta mögé nézve meglátta, hogy szegény patást kettévágta a kapu védőrácsa. Az önállósult hátsó rész szétrúgott a törökök között, majd a kancáknak kezdett udvarolni. A báró növényi indával varrta össze lovát, aminek az az üdvös hatása lett, hogy az ágból lomb serdült, s ő árnyékban ülhetett a nyeregben. A történtek szerzője, Gottfried Bürger örülhet, hőse szállóigévé vált szinte az egész világon.

   Végül meg kell említenem kedvencemet, Eric Knight novellás kötetének főszereplőjét. Sam Small pocakos, kissé együgyű, a híres angol józan ésszel bőven megáldott, érző szívű, középkorú Yorkshire-i kisembert. Aki faluja és megyéje nemzedékről nemzedékre szálló erényeit, a bátorságot, az igazságszeretetet, a türelmes kitartást testesíti meg. A legkülönösebb dolgok esnek meg vele: hol felfedezi, hogy tud repülni, amivel fölforgatja egész New Yorkot; hol teste meghasad  és megverekszik testté lett jobbik énjével, mert felesége nem óhajt bigámiában élni. Szukája képes csinos lánnyá változni felesége legnagyobb megrökönyödésére; máskor puszta kézzel fogságba ejt két fegyveres német kémet.

   Kezeljük óvatosan az innen-onnan hallott történeteket. Lehet, hogy hazudozó regényhősök késői utódaival van dolgunk.

Láng Róbert