
A GTS-Datanet, Magyarország vezető alternatív távközlési szolgáltatója 2007-ben a piaci átlagot jóval meghaladó mértékben, 57 százalékkal növelte szélessávú ügyfelei számát, amely az év végére megközelítette az 50 ezret.
A GTS-Datanet, Magyarország vezető alternatív távközlési szolgáltatója 2007-ben a piaci átlagot jóval meghaladó mértékben, 57 százalékkal növelte szélessávú ügyfelei számát, amely az év végére megközelítette az 50 ezret.
„Ha lenne egy másik életem, orosz író szeretnék lenni" - zárta sajtótájékoztatóját Esterházy Péter 2008. február 20-án, a legnagyobb moszkvai könyváruházban, az egykori KGB székház árnyékában lévő BiblioGlobusban, hozzátéve, mennyire fontos számára, hogy orosz nyelven, az általa annyira nagyra tartott orosz klasszikus regényirodalom nyelvén is megjelent a Harmonia caelestis. A Moszkvai Magyar Kulturális, Tudományos és Tájékoztatási Központ szervezte...
150 négyzetméteres, még a korábbi éveknél is látványosabb standon mutatja be a szakmai és nagyközönségi érdeklődők számára Budapest turisztikai attrakcióit, 2008-as újdonságait a BTH Budapesti Turisztikai Szolgáltató Kht. az idei UTAZÁS Kiállításon február 28. és március 2. között.
Az Interoute, Európa új generációs hálózatának tulajdonosa, illetve a GO, Málta quad-play telekommunikációs szolgáltatója megegyeztek, így hamarosan elindulhat a Málta és Olaszország - valamint a kontinens többi része - közötti második tenger alatti kábel lefektetése, az Interoute hálózatán keresztül.
www.mav-start.hu A MÁV Start az alábbi közleményben ismerteti a vasutas sztrájk alatti közlekedés rendjét, a mentesítő buszokat, és azt, hogy más tömegközlekedési szolgáltatók hogyan fogadják el a vasúti jegyeket, bérleteket, utazási igazolványokat:
A Samsung Electronics, a világ vezető digitális fogyasztói cikkeket gyártó vállalata és az információs technológia vezető gyártója megkezdte a világ leggyorsabb DVD írójának tömeges kiszállítását. A WriteMasterTM SH-S223 egy olyan túlírási lehetőséget kínál, amely a lassabban írható korongokon is lehetővé teszi...
A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) immár nyolcadik alkalommal rendezte meg a hagyományos Alkuszbált 2008. február 24-én. A rendezvény fő célja, hogy a biztosítási piac szereplői éves rendszerességgel fehér asztal mellett is találkozzanak, ami elősegíti az érintettek közös céljainak megtalálását, világos megfogalmazását és képviseletét. Az évről évre egyre elismertebb rendezvényen az alkuszokon és a biztosítókon kívül...