Amennyiben hosszú idõn keresztül sikertelenül próbáljuk eladni a lakásunkat, az okot legtöbbször a túl magasan meghatározott árban, illetve az ingatlanügynök nem megfelelõ munkájában véljük felfedezni. Kevésbé tudatosul bennünk az, hogy tulajdonosként milyen meghatározó szerepünk van abban, hogy lakásunkat felkészítsük a potenciális vevõk fogadására.
Most kaptuk kézhez Orbán Viktornak a Fidesz elnökének Tusnádfürdõn immár minden esztendõben hagyományosan megrendezett - immár a XVIII.- Bálványosi Szabadegyetemen 2007 július 21-én elmondott beszédének szószerinti leiratát, melyre a Tõkés Lászlóval közösen tartott fórumon került sor a szabadegyetem Nagy Szinpadán
Gyurcsány Ferenc hétfõn -2007-07-23-án átadta a Pentele Hidat, melyet 53,6 milliárd forintos költséggel építettek fel. Kóka Jánossal közösen avatták fel ezt a beruházást, Pentele híd a Vegyépszer Zrt. és a Hídépítõ Zrt. által létrehozott DunaÚj-Híd Konzorcium fõvállalkozásában, mintegy két és fél év alatt készült.
