A Magyar Szocialista Párt és a Szabad Demokraták Szövetsége- a Magyar Liberális Párt szakpolitikusai áttekintették a kormányprogramot, a konvergencia-programot, a kormányzás eddigi eredményeit és a közösen elhatározott reformok folytatásával kapcsolatos teendõket.
Az utazóközönség érdekeit figyelembe véve a Magyar Vasúti Hivatal a MÁV Start Zrt vasúti személyszállítási tevékenységére vonatkozó mûködési engedélyezési eljárását soron kívül, a jogszabályban rögzített hatvan nap helyett nyolc nap alatt elvégezte, és a MÁV Start Zrt mûködési engedély iránti kérelmé
Megalakult a magyar EU-elnökséget elõkészítõ bizottság, melynek feladata a 2011-es feladatok meghatározása és összehangolása. A kormány a soros elnökség ellátásához szükséges 1200-1300 álláshelyet nagyrészt a közigazgatásból szeretné betölteni. A brüsszeli állandó képviselet létszáma 20-50 százalékkal is megnövekedhet.

2007. június 28-ától a nagyközönség számára is elérhetõ az uniós szaknyelvi fordítást segítõ internetes adatbázis. Az Európai interaktív terminológia, röviden IATE (Inter-Active Terminology for Europe) egyetlen internetes oldalon keresztül elérhetõvé teszi valamennyi uniós szerv terminológiai adatbázisát, mintegy 8,7 millió kifejezést tartalmaz, és az EU mind a 23 hivatalos nyelvére kiterjed.

A cégvezetõk 87 százaléka rosszul méri fel az IT-kockázatokat, állítja egy Economist Intelligence Unit tanulmány Az SAP által támogatott Economist Intelligence Unit (EIU) jelentése szerint a vállalatok jobban tartanak informatikai rendszereik összeomlásától, mint terrortámadásoktól, természeti katasztrófáktól, pénzügyi, vagy jogi nehézségektõl. Ennek ellenére a többség nem kezeli megfelelõen az IT-infrastruktúrájukat fenyegetõ kockázatokat.