2025.március.05. szerda.

oktatás-nevelés-pedagógia

potfelv_1000x333.jpg
Pénteken kiderül, hányan kezdik meg idén szeptemberben tanulmányaikat valamelyik felsőoktatási intézményben, hiszen kihirdetik a 2018-as pótfelvételi ponthatárokat. Azoknak sem kell azonban elkeseredniük, akiknek nem sikerült a felvételi: érdemes rugalmas időbeosztásban végezhető, a munkáltatók körében is népszerű OKJ-s képzést választaniuk. A felnőttképzéssel foglalkozó intézményekben általában ősszel indul a képzések többsége, így fontos, hogy minél gyorsabban megszülessen a döntés.
image3_20.jpg
Rendkívüli, ingyenes képzési lehetőséget kínál középiskolásoknak a United Way Magyarország „Vedd a kezedbe a jövődet!” programja. A mai igényeknek megfelelő, munkaerőpiacon keresett tudást ún. vállalkozói klubokban szerezhetik meg a jelentkező diákok úgy, hogy mentorok segítségével dolgoznak saját projektjeiken. A kis létszámú, hatékony csapatokat két témakör köré szervezik: „A jövő társadalmi innovátorai” és „OkosVilág – A dolgok internete”.
images_92.jpg
A kormány folyamatosan bővíti azon támogatások, lehetőségek körét, amelyek a fiatalok továbbtanulását, családalapítását, otthonteremtését, nyelvtanulását, elhelyezkedését segítik. A gazdaság dinamikus növekedésének, a béremeléseknek és a munkahelyteremtéseknek köszönhetően a magyar fiatalok előtt stabil és tervezhető jövőkép áll.   
index_177.jpg
Egy általánosiskolás-korú gyermek beiskolázása tudatos anyagi felkészülést igényel a magyar szülők részéről: az alapvető felszerelések beszerzése széles skálán, 10 ezertől 30 ezer forintig terjed, míg egy minőségi iskolatáska akár 15 ezer forintra is rúghat a REGIO JÁTÉK friss kutatása szerint. Az ingyen tankönyv tízből hat esetben valósul meg maradéktalanul, ellenkező esetben további 7-15 ezer forint kiadással lehet számolni.  
f1.jpg
Akár első, akár felsőbb osztályba készülnek a gyerekek szeptembertől, a tanév megkezdése előtt legelőször is az iskolaszerek beszerzésére van szükség. A legfontosabb ezek közül a jó iskolatáska kiválasztása: nem elég csak az a szempont, hogy a tanszerek beleférjenek, olyan kialakításút érdemes választani, ami vigyáz a gyerekek hátára, gerincére. A Tesco idén is széles iskolaszer választékkal várja a diákokat, amelyek között kicsik és nagyok is megtalálják a számukra ideálisat.
test_beszed_foto.jpeg
A testbeszéded erősen befolyásolja, hogy semleges, vonzó vagy éppen taszító benyomást keltesz kapcsolatépítés közben. Az emberek vizuálisan már a találkozás első néhány percében felmérnek. A továbbiakban Dr. Ivan Misner, a Business Network International® alapítója osztja meg tapasztalatait a testbeszéd és a networking összefüggéseiről.  
A Magyar Lovasterápia Szövetség idén nyáron is táborokat szervezett a MOL Új Európa Alapítvány támogatásával a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat fóti Lovasterápiás Központjának terápiás foglalkozásaira járó gyerekeknek.