2024.április.27. szombat.

EUROASTRA – az Internet Magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

TITKOS ÍRÁS I-II. 1956-1990: Állambiztonsági szolgálat és irodalmi élet — Szőnyei Tamás könyvéről

16 perc olvasás
<!--[if gte mso 9]><xml> Normal 0 21 false false false MicrosoftInternetExplorer4 </xml><![endif]--> <p><strong><span class="inline inline-left"><a href="/node/84078"><img class="image image-preview" src="/files/images/titkos_iras_1-2.JPG" border="0" width="468" height="659" /></a></span>A szerző </strong>Szőnyei Tamás újságíró, a rendszerváltás után a Magyar Narancs munkatársa, 1983-84-ben Galántai György szamizdatjában, az <em>Artpool Letter</em>ben jelentek meg írásai. Korábbi könyve, a <em>Nyilvántartottak </em>a popzenei világ megfigyelt szereplőiről szólt. Ötévi szorgos levéltári kutatásairól szóló jelen kötete 2012-ben jelent meg, és a 2013-as Könyvfesztiválon Artisjus-díjjal jutalmazták. </p> <p> 

titkos iras 1 2A szerző Szőnyei Tamás újságíró, a rendszerváltás után a Magyar Narancs munkatársa, 1983-84-ben Galántai György szamizdatjában, az Artpool Letterben jelentek meg írásai. Korábbi könyve, a Nyilvántartottak a popzenei világ megfigyelt szereplőiről szólt. Ötévi szorgos levéltári kutatásairól szóló jelen kötete 2012-ben jelent meg, és a 2013-as Könyvfesztiválon Artisjus-díjjal jutalmazták.

 

titkos iras 1 2A szerző Szőnyei Tamás újságíró, a rendszerváltás után a Magyar Narancs munkatársa, 1983-84-ben Galántai György szamizdatjában, az Artpool Letterben jelentek meg írásai. Korábbi könyve, a Nyilvántartottak a popzenei világ megfigyelt szereplőiről szólt. Ötévi szorgos levéltári kutatásairól szóló jelen kötete 2012-ben jelent meg, és a 2013-as Könyvfesztiválon Artisjus-díjjal jutalmazták.

 

Az I. kötet a „fortélyos félelem" világába vezet vissza, amikor a hatalom mindenkit rettegésben tartott – a besúgókat is, hiába érezték magukat biztonságban. A hatalom számára a leggyanúsabb csoport az írótársadalom volt. A szerző három évtized irodalomtörténeti eseményeit rögzíti, de nem értékeli, csak utal Illyés Gyula költeményére, az Egy mondat a zsarnokságról című művére: „hol zsarnokság van, mindenki szem a láncban… hol megfigyelés van, ott senki sem láthatatlan." Illyés egyébként élete végéig oly gyanús volt, hogy még az 1983-as temetéséről is készült besúgói jelentés!

 

Szőnyei 1946-90-ig, a hidegháború és a vasfüggöny korszakának áttekintése előtt fiktív, de szórakoztató „ügynöki jelentéseket" mutat be Karinthy Frigyesről, Ady Endréről vagy Móricz Zsigmondról, csupán azért, hogy felkeltse a figyelmet a Horthy-korszak besúgó hálózatára, illetve azokra a csírákra, amelyek a szocializmus éveiben teljesedtek ki igazán, sőt, 1956 után megizmosodtak. A szerző nem az Országos Levéltárban, hiszen ott semmit sem talált volna, hanem az Állambiztonsági Szolgálatok Történelmi Levéltárában kutatott. Egyes jelentéseket (mágnesszalagokat) ott sem talált meg, mert például a Kenedi Jánossal kapcsolatos anyagokat 2060-ig titkosították.

 

A szerző emlékeztetőnek és előzménynek szánja az 56-os időkhöz az alábbi dátumokat:

   1946 októberében alakult meg az ÁVO Péter Gábor irányításával az Andrássy út 60-ban (2002-től Terror Háza). 46 decemberében 200 ezer társával együtt (három év után) hazatérhetett a szovjet hadifogságból Örkény István.

   1947-ben emigrált Faludy György. Magyarország elutasította a Marshall-segélyt. 1948-ban megalapították a Kossuth-díjat. Az első irodalmi díjazottak: Déry Tibor, Erdei Ferenc, Füst Milán, Illyés Gyula, Lukács György, Nagy Lajos, Sík Sándor és posztumusz József Attila voltak.

   1948-ban Rajk László belügyminiszter rendőri felügyelettel bevezette a kötelező beszolgáltatást, az üzemek államosítását, és a 8. szám megjelenése után betiltották az Újhold című irodalmi lapot. Szintén ebben az évben alakult meg a sokáig domináns MDP (Magyar Dolgozók Pártja); törvény született az iskolák államosításáról és a termelőszövetkezetekről. Decemberben életfogytiglanra ítélték Mindszenty József bíboros hercegprímást.

   1949-ben utoljára osztották ki a Baumgartner-díjakat, Moszkvában megalakult a KGST; betiltották a Magyarok és a Válasz című lapokat; Jugoszláviában megindultak a koncepciós perek; megalakult az NSZK; koholt vádak alapján kivégezték Rajk Lászlót; feloszlatták a NÉKOSZt, a szerzetesrendeket; új címert kapott az ország; Illés Béla főszerkesztésével indult az Irodalmi Újság.

   1950-ben útjára indították az I. Ötéves Tervet; kikiáltották a Népköztársaságot; bevezették a Sztahanovista-mozgalmat; a vallási ünnepekből nemzeti ünnepeket kreáltak; december 21-én megünnepelték Sztálin születésnapját.

   1951-ben megalakult a DISZ, a kommunista ifjúsági szövetség; felállították a recski munkatábort; elkezdődtek a kitelepítések, eközben titokban a Szabad Európa Rádiót hallgattuk.

   1952-ben került sor a házak, ingatlanok államosítására; Rákosi 60. születésnapjára az írók (köztük Eörsi István, aki ezért József Attila-díjban részesült – tudjuk Eörsi 2001-es vallomásából) dicsőítő éneket zengtek

   1953-ban, Sztálin halálakor megszüntették a zsidó orvos-pereket, a budapestiek közül sokan kiszabadultak a börtönből. Szolzsenyicin Kazahsztánba került, ott írta meg az Ivan Gyenyiszovics egy napja című kisregényét (magyarul csak 1963-ban jelent meg a Nagyvilág lapjain). Sztálin büntetőtáboraiban 28 millió ember raboskodott (1917 óta). A keletnémetek felkeltek a rendszer ellen. Nagy Imre miniszterelnök lett, amnesztiát hirdetett. Szabó Pál vette át az Irodalmi Újság szerkesztését. Kassák Lajost kizárták a pártból. Csoóri Sándor Röpirat című dolgozatát aláírta Kuczka Péter, Sarkadi Imre, Örkény István.

   1954-ban Péter Gábort, ÁVH vezetőjét életfogytiglanra ítélték. Megjelent Ilja Ehrenburg: Olvadás című könyve; Kádár Jánost kiengedték a börtönből; megalakult a Hazafias Népfront.

   1955-ben Moszkva bírálatára leváltották Nagy Imre miniszterelnököt. A Petőfi Körbe tömörült értelmiségiek mozgolódtak; Ausztria semleges ország lett. Hazatért Lengyel József író. A hatóságok megakadályozták Nagy László köteteinek megjelenését; levették a műsorról Németh László Galilei című darabját; Bartók Béla Csodálatos mandarin című operájának előadásait korlátozták; az írók eljutottak a tiltakozásig, köztük Lányi Sarolta írónő, aki szintén Sztálin gulágjáról tért haza.

   1956-ban bemutatták a Körhinta című filmet (Sarkadi Imre – Fábri Zoltán). Hruscsov feltárta Sztálin bűneit az SZKP XX. kongresszusán. Sarkadi Imre elindította az Életképek című lapot; Zelk Zoltán követelte a párthatározatok visszavonását. Poznanban zavargások törtek ki; letartóztatták Farkas Mihályt; Gomulka lett a LEMP főtitkára. Október 20-án a Katona József Színház ismét elővette Németh László Galiei drámáját. Október 23-án a diákok kivonultak az utcára; Nagy Imrét visszahelyezték a miniszterelnöki székbe. Október 30-án vérengzések törtek ki a Köztársaság téren. Nagy Imre november elsején felmondta a Varsói Szerződést. Megjelentek a forradalmi újságok; Féja Géza megindította az Új Magyarország című lapot. November 7-én Kádár a szovjet tankokkal visszatért Budapestre, megszakította a kapcsolatot Nagy Imrével; közben az oroszok rommá lőtték a várost. Kádárék december elsején statáriális bíróságokat állítottak fel.

    1957 januárjában 180 ezer magyar emigrált; 14 ezer főt bebörtönöztek; az ENSZ nem oldotta meg a magyar kérdést. Londonban Ignotus Pál elnökletével megalakult a Magyar Írók Szövetsége és az emigráns Irodalmi Újság.

 

A hosszú bevezető után kezdődnek a jelentések sorai.

   1958-ban „protokoll íróknak" számítottak: Illés Béla, Goda Gábor, Rideg Sándor, Barabás Tibor. Gergely Sándor már beteg, Bölöni György túl koros, Urbán Ernő részeges, Máté György és Benjámin László elmagányosodott. Tamási Lajost kirekesztették az irodalmi életből. Frakciózás veszélye miatt figyelték Imre Katalint, Berkesi Andrást, Gáll Istvánt, Juhász Tibort.

   Később, 1961-ben Karinthy Ferencet a rendszerhez lojálisnak ismerték el; Juhász Ferenc társaságát semlegesnek találták Illés Endrével, Vas Istvánnal, Kellér Andorral, Nagy Lászlóval és Kormos Istvánnal; Devecseri Gábor, Somlyó György és Karinthy Ferenc pedig barátok lettek. A Lukács György-tanítványokat kezdték nem kedvelni. Heller Ágnest revizionistának, Lutter Tibort polgárinak, Hermann Istvánt megbízhatatlannak nyilvánították, mert bármikor szövetségre lépnének a narodnyikokkal (népiesekkel) és a polgáriakkal. Bírálatot kapott a Magvető és a Szépirodalmi Kiadó, mert kritikátlanul megjelentette Babits, Kosztolányi, Bródy Sándor írásait.

   1959-ben Illyést és Németh Lászlót magához rendelte Kádár és Ortutay Gyula. Illyés azzal védekezett, hogy akkor írta az Egy mondat a zsarnokságról című elhíresült költeményét, amikor Kádár Rákosi börtönében ült. Ettől kezdve az írótársadalom minden rétegének alaposabban a körmére néztek.

 

Az olvasónak itt eszébe juthat Friedrich Dürrenmatt novellája, A megbízás, avagy a megfigyelők megfigyelőjének megfigyeléséről (Európa Kiadó, 1989. 101 oldal), ami az író szerint egy meg nem nevezett észak-afrikai országban játszódik, de akkoriban mindenki tudni vélte, hogy Ceausescu Romániájának titkosszolgálatáról volt szó.

 

Az ügynökök ügynökeit a szocialista rendszer védelmére hozták létre. Az ügynökök egymást is ellenőrizték, az ügyek egy-egy tartótiszt kezében összpontosultak, aki a megfigyelt személyekre több ügynököt is ráállíthatott, majd összegezte a jelentéseiket, mielőtt a felsőbb szervhez eljuttatta. Az ügynökszerzés módozatai az egyszerű zsarolástól a pénzelésig és a vélt terhelő adatok súlyától a börtönből szabadultak megfélemlítéséig terjedtek. Sok függött a jelentést adó képzettségétől, memóriájától, személyiségétől és íráskészségétől, meg attól, akar-e ártani a megfigyelt személynek. A jelentések felhasználói ezzel általában tisztában voltak. Akadtak grafomániás informátorok és megvolt „az államvédelmi szókincs" is, ami még a két világháború között alakult ki – tanúsítják az íróperek.

 

Mai olvasóként abban a szerencsés/szerencsétlen helyzetben voltam a 60-80-as években, hogy besúgót és besúgottat ismerhettem, tehát számomra nagy meglepetéseket tartalmaz Szőnyei Tamás könyve. A szorgalmas kutató pontosan leírta, kik a megfigyelt személyek, kik a megfigyelők és mi a fedőnevük. Számunkra ez már történelem, hiszen a megfigyelők és a megfigyeltem zöme nem él. Nyugodjanak békében! Nem háborgatom a poraikat.

 

Csupán kiemelnék néhány érdekességet. Lukács György filozófust hazahozták Romániából,  nem zárták börtönbe, de nem publikálhatott. Nyugdíjazták az „öntörvényű öreget". Nevetséges módon „politikai banditizmussal" vádolták. Megfigyelője a „Kelemen Anna" fedőnevű gépírónője, Kerényi Mária volt, aki barátként naponta bejáratos volt a lakásába. 1958-ban a nemzetközi tekintélyű tudós, Lukács igyekezett elérni, hogy Déry Tibor Nobel-díjat kapjon, ám helyette Borisz Paszternákot tüntették ki.

    Sokan tudtuk Köpeczi Béláról ügynök voltát akkor is, amikor az MTA főtitkára volt, ezért tőlünk kiérdemelte a „Köpeti" nevet.

   A könyv részletesen beszámol a vidéki irodalmi központokról: Pécs,.Szeged, Debrecen, Győr és folyóirataikról. 1959-ben a népi kultúra ápolása is gyanússá vált, mint Kádár kijelentette: „a népi írói mozgalom politikai mozgalomként ítélendő meg", ugyanakkor a párt fontosnak tartotta a jó kapcsolatot velük. A tokaji és a balatonfüredi írótáborokba több megfigyelőt helyeztek el, akik valóban írók vagy irodalomtörténészek voltak.

    Akadt olyan, aki hagyta magát beszervezni, de megbeszélte a megfigyeltekkel, hogy mit jelentsen róluk. Németh Lászlónak például jó szándékú besúgó jutott. Aczél és Ortutay szívesen költöztetett Pestre vidéki írókat, hogy „közel" legyenek. Azután nagy öregjeik lassan kihaltak: Tamási Áron 66-ban, Sinka István és Kodolányi János 69-ben, Veres Péter és Szabó Pál 1970-ben hunyt el. Püski Sándor Amerikába távozott. Borbándi Gyula németül írt könyvet Münchenben A magyar népi mozgalomról. Külön megfigyelés alatt állt Lipták Gábor balatonfüredi villája a 60-as években, mint a népi írók gyülekezőhelye. Rendszeres vendégként fordult elő ott Passuth László is, aki 1961-től Nyugatra is utazhatott.

   Kisebb fajta tüntetésnek számított 1959-től, hogy Jancsó Adrienn és Török Erzsébet estjein a csángó balladák előadásainak óriási tömeg tapsolt. 1960-ban Déryt kiengedték a börtönből, de Bibót nem. Illyés Kegyenc című drámáját még öt évig „pihentették", azaz nem mutatták be.

  Gyanúsként kezelték 1962-től Tornai József ún. „Belvárosi csoportjának" tagjait, mint Csoóri Sándor, Gyurkó László, Hernádi Gyula, Gulyás János, Konrád György, Marsall László, Horgas Béla, Orbán Ottó, Sík Csaba, akik jó kapcsolatot ápoltak a híres tüdőgyógyásszal, Levendel Lászlóval, Fodor Andrással, Szabó Sándorral, akik nem ellenségek, de elégedetlenek voltak a kultúrpolitikával. Levendeléknél tiltott gyümölcsnek számító modern zenei esteket tartottak (Stockhausen), Budakeszin, a szanatóriumban pedig (Korányi-kör) kiállítást rendeztek modern festők műveiből: Dési Huber István, Derkovits Gyula, Anna Margit, Vajda Lajos, Bálint Endre, Vajda Júlia, Gyarmathy Tihamér, Korniss Dezső stb. képeiből. Az Írószövetségen kívül álló írókat szintén gondosan figyelték. Egyeseket nacionalistáknak, másokat kozmopolitáknak vagy vallásosnak sorolták be. Pomogáts Bélát sikerült beszervezni, miközben őt is figyelték, de 1960-ban mégis internálták. Dornbach Alajost csupán egy hét beszervezés után kidobták a szervezetből.

   A titkosszolgálat a 60-as évek elejétől olyan modern technikával rendelkezett, mint a golyóstollba épített rádióadó. Papírhiányra való hivatkozással lehetett visszautasítani a könyvkiadást, ezért sok író küzdött anyagi gondokkal. 1966-tól kissé javult a helyzet, de Mészöly Miklós még sokáig nem jelenhetett meg.

   Az 1960-As évekből érdekes történetek következnek itt a színházi- és a filméletről. Gyanús alaknak mondták Ungvári Tamást, nem marxistának Füst Milánt; Görgey Gábor sem juthatott szóhoz.

   A külföldön élőket, az irodalmi emigrációt igyekeztek szétzilálni, „barátokat" küldtek rájuk – már tudjuk, kiket. A magyar intézetekben zömmel besúgók dolgoztak, akik mindent tudtak az emigránsokról. Az a szólás járta: „minden külügyes belügyes, de nem minden belügyes külügyes", valamint: „Párizsra vigyázó szeme(te)k". Külön csoportot képeztek a jezsuiták, akik jártukban-keltükben külföldről is szépen jelentettek. Kassák Lajost 83 évesen, 1959-ben a saját párizsi kiállítására sem engedték ki – nemzetközi botrány kerekedett belőle. A 80. születésnapján saját költségén rendezhetett kiállítást a Fényes Adolf Teremben.

   Faludy György 1988-ban jöhetett haza először. Örömmel dedikálta a Püski által korábban kiadott Villon-kötetét, amit addig is csak illegálisan lehetett megszerezni. Az új szeleket érezve 1989-ben hazatelepült, visszakapta magyar állampolgárságát is.

 

A Titkos írás I. kötete 1109 oldaláról még nagyon sok különös és tanulságos történetet olvashatunk elhunyt vagy ma is élő írókról, költőkről, színészekről, színigazgatókról, lapszerkesztőkről, pontosan megtudjuk, kit lehetett sikerrel beszervezni és kit nem, kik voltak a leginkább gyanúsítottak. Olyanok is akadtak köztük, akiket börtönbe csuktak, vagy megöltek a besúgók jelentései alapján.

 

A Titkos írás II. kötete kézhezvétele után a Tisztelt Olvasó megint készüljön arra, hogy továbbra sem olvasmányos regényt, hanem tényanyagoktól zsúfolt, valóságos krimit tart a kezében, ráadásul a súlyos köteteket nem lesz képes hanyatt fekve olvasgatni. Súlyos olvasmány azoknak is, akik szintén ismerhették a besúgókat és a besúgottakat. Számukra gyomorforgató részletek következnek.

 

Szőnyei Tamás fantasztikusan aprólékos kutatómunkát végzett, igazolja a sok lábjegyzet, a pontos életrajzi adatok tömege és az utalások rendszere. Könyve nem könnyű feladat az olvasónak sem, mert sok a fedőnév és igazi név keveredhet, stílusa az aprólékosságnak megfelelően nem mondható gördülékenynek. Az utókor hozzáértőinek viszont nagy segítség lehet egy-egy fejezet. Becsületes tényfeltáró munka, nem irodalmi mű, habár az irodalom szereplőiről szól.

 

A második, az előzőnél is terjedelmesebb könyv Balaskó Jenő versével kezdődik, amivel az underground 1964-es megalakulása köthető össze. A hatalom türelmetlenebbé vált, az írókat rendre börtönökbe zárta, hajtóvadászatot indított az illegális kéziratok ellen is. A BRFK tisztjei kíváncsiak voltak a házilag sokszorosított és terjesztett munkákra. „Baráti" találkozókra hívták meg bérelt lakásokba a költőket. Természetesen figyelték Pilinszkyt és az egyetemistákat. 1969-től a Fiatal Művészek Klubja vált lassanként rendszerellenessé: Horgas Béla és barátai, Utassy József, Haraszti Miklós, Dalos György, Nagy Gáspár (az Új embernél), Turcsány Péter és mások.

 

1974-ben Haraszti Miklós „megfizeti" a Darabbért, zárkába került Konrád György és Szelényi Iván. A szerző sorra veszi a vidéki városok helyzetét a 70-80-as évekből, közellenség lett Moldova György és Végh Antal. Természetesen a lakitelki találkozókról számtalan besúgó, azaz „tégla" számolt be. 1974-től Magyarországon teret kapott Páskándi Géza, Sütő András, Kányádi Sándor és Köteles Pál. Az írók a változásért dolgoztak, köztük cigányok, urbánusok, népiek. Őket a hatalom egyszerűen irredentistáknak nevezte.

 

1986-tól már nagyon mozgolódott a világ két temetés ürügyén: Bibó Istánnál és Illyés Gyulánál. Felléptek a chartások, létrehoztak rövid életű folyóiratokat: Fölöspéldány, Lélegzet, Beszélő. Innen eljutunk a rendszerváltás irodalmához, amelyből a besúgók még egy darabig megéltek. Az ún. szabad sajtó azonban már nem Szőnyei Tamás könyvébe illik, pedig arról is volna mit mesélni.

 

1956-ot előkészítette az Irodalmi Újság és a Petőfi Kör. 56 után a hatalom nem engedhette, hogy megismétlődjék, ezért keresett az írók baráti köreiben, szerkesztőségekben, kutatóintézetekben, egyetemi tanszékeken, rádiókban megfelelő besúgókat. Az Állambiztonsági Szolgálat óriási apparátussal dolgozott a kultúra minden rétegében, hogy kordában tartsa az alkotókat.

 

Szőnyei Tamás a második kötetet is bőven felszerelte lábjegyzetekkel és ilyen fejezettel, mint: Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában folytatott kutatás során felmerült és/vagy megismert dossziék – az 1041-től a 1047. oldalakig, az elolvasott irodalmi hivatkozások tömege az 1051. oldaltól az 1062-ig, azután a névmutató, amiből minden kiderül a 1065. oldaltól a 1132. oldalig tart. Egy borzalmas kor rémes emlékeit foglalta könyvébe, bár ma már „puha diktatúrának" nevezzük.

 

Kutatása hiánypótló mű lesz a következő nemzedékek számára is.

Az első kötet 1109 oldal, a második 1132. Noran Könyvesház, 1992.

 titkos iras 1

Szőnyei Tamás
Titkos írás 1-2. – Állambiztonsági szolgálat és irodalmi élet 1956-1990
Noran Könyvesház, 2012
2248 oldal

ISBN: 9789632830551

 

DOBI ILDIKÓ

EZ IS ÉRDEKELHETI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1973-2023 WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. Powered by WebshopCompany Ltd.