Az USA-ban az információ szabadság törvény értelmében került nyilvánosságra az Igazságügy Minisztérium lehallgatásokkal foglakozó jelentése. Természetesen a nyilvános verziót – mely letölthető a cikk végéről – alaposan cenzúrázott.

 

Az USA-ban az információ szabadság törvény értelmében került nyilvánosságra az Igazságügy Minisztérium lehallgatásokkal foglakozó jelentése. Természetesen a nyilvános verziót – mely letölthető a cikk végéről – alaposan cenzúrázott.

Ennek ellenére érdekes az anyag. Belőle ugyanis számot kapunk arról, hogy mennyi is valójában a magánélet ára. Azaz az egyes – sokszor magukat a szabadság bajnokainak nevező – internetes szolgáltatók mennyiért adják az egy-egy emberre vonatkozó dokumentációt a hatóságoknak. Mint tudjuk Anglia és Franciaország valamint Ausztrália mellett az USA a világ egyik leglehallgatottabb, legagyonellenőrzöttebb országa.

           

Akkor nézzük az árakat:

 Google 25 USD/személy

Yahoo   27 USD/személy

Microsoft 0 azaz nulla dollás/személy.

A DEA által publikált Igazságügyi minisztériumi jelentés alapján a hatóság 13 millió dollárnál valamivel többet fog év végéig kifizetni a szolgáltatóknak, így ez jobb bolt a Yahoo és a Google számára mint a fizető e mail szolgáltatások.

Redmond számára ez ITT nem üzlet, kérdés miből van a hatóságoktól több bevételük. Vélhetően szoftverekből, mert több olyan hatóságok által digitális házkutatásra használható programcsomagot kínálnak – például a Microsoft digital forensic programcsomag.

Természetesen teljesen törvényesen, és természetesen a bűnözés veszélyére való hivatkozással szépen lassan elolvad a magánélet legapróbb titka is az Interneten. Miközben adatvédelmi konferenciákkal és törvényekkel szúrják kia felhasználói birkaállomány szemét. Ami tragédia a magánélet felszámolása most már nem csak a terrorizmusra való hivatkozással, hanem a szerzői jogvesztők által kikényszerített egyre újabb jogcímeken folyik. Az Európai Unió hozzá nem értő delegáltjai és a nagyon is hozzáértő lobbystái azon munkálkodnak hogy az EU-is hasonlóképpen viselkedjen. Sokszor felülírva az ésszerű nemzeti szabályozásokat.

 A cikk végéről letölthető a jelentés nyilvános verziója: EPO0616.pdf

Valamint Christopher Soghoian az Indiana Egyetem Kiberbiztonsági központjának munkatársa által készített A megfigyelés állama című prezentációja, amely nagyon áttekinthető formában rendszerezve tartalmazza angol nyelven a hivatkozott adatokat. Olvasásuk előtt idegcsillapító fogyasztása javasolt.

http://www.theregister.co.uk/2010/11/18/microsoft_does_not_charge_for_government_surveillance/

http://is.gd/hn7vS

http://net.educause.edu/ir/library/pdf/EPO0616.pdf

http://www.slideshare.net/csoghoian/analysis-of-wiretap-stats

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük