Amikor minden nehézzé válik

Színházról, pontosabban egy színműről írni hónapokkal egy darab bemutatkozása után, és évszázadokkal annak történelemmé válása előtt, nehéz. Nehéz, mert addigra sokan megnézik, és alkotnak róla véleményt. De azért is nehéz, mert ezen idő alatt sokan írhatnak róla okos dolgokat. Vagy nagy félreértéseket, belemagyarázásokat, korszakos kritikát, és bulvárszintű mondatokat. Mi marad ilyenkor? Legfeljebb a szubjektív benyomások számbavétele, a pillanat varázsának emlegetése.

Színházról, pontosabban egy színműről írni hónapokkal egy darab bemutatkozása után, és évszázadokkal annak történelemmé válása előtt, nehéz. Nehéz, mert addigra sokan megnézik, és alkotnak róla véleményt. De azért is nehéz, mert ezen idő alatt sokan írhatnak róla okos dolgokat. Vagy nagy félreértéseket, belemagyarázásokat, korszakos kritikát, és bulvárszintű mondatokat. Mi marad ilyenkor? Legfeljebb a szubjektív benyomások számbavétele, a pillanat varázsának emlegetése.

Ez utóbbi különben korántsem ördögtől való, mert a színház maga a közprédává tett szubjektum, és jellemzően a pillanat műfaja. A darab ott és akkor igaz, és a legritkább esetben sikerül kétszer egyformán. Sok esetben jobb is nem a bemutató napján megnézve, mert egy jó színdarab jó színészek „kezében" olyan, mint a jó bor. Folyamatosan érik, míg túl nem öregszik, meg nem unja a közönség és a színész egyaránt. A Bárka színpadán még műsoron levő „Nehéz" című Háy János -mű még bizonyosan nem jutott el eddig, a túlérésig jutott fázisig.

Ebben alighanem a darab aktualitásának is nagy szerepe van. Napi aktualitását a különböző irányból a kocsmában érkező, és ott szellemi végállomásra jutó emberek száma indokolja, melyek között a lecsúszott értelmiségi sem ritka. Már azok, akik már nem tudják, vagy nem akarják megfinanszírozni a szobák, szeparék magányában végrehajtott magányos agysorvasztást. Az igazi talajvesztettek, akik mögött sosem volt megértő családi háttér. Gyermekkorukban azért, mert a szülők csak azt tudták, többet akarnak a gyereknek, ha addig él is. A saját családjukban, részben ennek következtében is a biztos háttér megteremtésének embert felőrlő hatásaként. Mert ami egy kis faluban ritkaság, és kiemelkedés, a fővárosban nem biztos, hogy alanyi jogú dicsőség. A háttér megteremtése aránytalanul nagy erőbedobást igényelhet, és jönnek a szellemi vagy emberi pótcselekvések. Kinek a munkamánia, kinek az ital. S mert mindkettő pótcselekvés, végső soron szembeállít kollegával, baráttal, családdal egyaránt.

A Háy műve alapján színpadra került darab az utóbbit, a megcsúszott, talajt vesztett, italba forduló személyiséget mutatja be. Alapvetően a főszereplő folyamatos leépülésének stációit jelezve. Ahogy minden szétesik a valamikori egyetemi tanár életében. Visszakényszerülve oda, ahonnan elindult. Ám, szemben a bevezetésben felolvasott bibliai esettel, ennek a tékozló fiúnak nincs valós visszatérési lehetősége. A szeretettelen otthonból indulva és oda visszatérve aligha kétséges, hogy erről a pontról már nincs valós visszatérés. Önerőből ekkor már csak az önkivégzés marad. Miközben ezernyi kérdés tülekedhet elő, hogy vajon ilyenkor ténylegesen ki a kivégző. Mert bár a zárójelenetekben, mintegy visszajátszásként, felsorakozik a tényleges kivégző csapat, a szerepek korántsem egyértelműek. A darabban sem, de a valós életképekben sem. Az alkoholizmus ritkán varázsütésre bekövetkező jelenség ugyanis, és ilyenkor a főnökké előlépett egykori barát, a feleség emberi, érzelmi szerepe is kérdéses lehet. Nyilván nem a végkifejletben, hanem a kezdeteknél. Mert az, aki szó nélkül hagyja, hogy élete párja alól szó nélkül ússzon ki a talaj, vajon joggal játssza-e el a bíró szerepét. Miközben természetesen tudjuk, az egyén felelősségéből ez mit sem von le.

A Mucsi Zoltán megformálta lapattant ex-tanár életképei nyomán felmerülő részkérdések, és félve megadható válaszok sora jelzi, hogy a színész alakformálása hiteles. Egy jól rendezett darab erőteljes karakterének képében nyújtva azt, amit színész és ember egy ilyen szerepben nyújthat. Olyan alakítást nyújtva, mely a nem is túl kényelmes székekbe is odaszegezi az embert. S olyan élményesőt megvalósítva, melyben sokan magukra, ismerőseikre ismerhetnek. Ennek is köszönhető, hogy a darab nagyon ott van, és üt. Nem is kicsit. Talán éppen a mindennapi megélhetősége miatt, de a kiemelkedő színészi teljesítmény miatt. S1 kár belemagyarázni mindenféle pszichológiai tünet-együttest, mint az a neten olvasható kritikák közül például a 7óra7 esetében megtörténik (http://7ora7.hu/programok/nehez/nezopont ). Nem azért, kár, mert nem lehet vagy nem lehet igaz, hanem azért, mert nem érdemes. Látni kell, és nem megmagyarázni. A megéléséről pedig gondoskodik kicsiben a Bárka színészi közössége. Nagyban pedig a mindennapok. Mert a mindennapokat, kérdéseivel és drámáival, mindenképpen jobban visszaadja, mint az általam jó ideje látott, s eredetileg talán szintén kortünetbemutatásra szánt Asztalizene esetében, melyből csak a túljátszott szerepek, és az alulértékelt közönségszerep érzete maradt meg tartósabban. A „Nehéz", esetemben, azt klasszisokkal verte.

Simay Endre István

http://www.barka.hu/2010/09/hay-janos-nehez.html