Arccal a fiskális politika felé!
6 perc olvasás
Az elmúlt három hónapban számos vezető központi bank hangsúlyozta, hogy a monetáris politika csupán átmeneti megoldást hoz, amely mellett egyéb lépések is szükségesek. Ezen felül – és ezt sok elemző igazi fordulatnak tartja – valamennyi nemzetközi szervezet (köztük a Nemzetközi Valutaalap és a G20 is) a közpénzek nagyobb ütemű költését javasolja, hogy a gazdasági növekedés ismét elérje a válság előtti időszak szintjét.
Az elmúlt három hónapban számos vezető központi bank hangsúlyozta, hogy a monetáris politika csupán átmeneti megoldást hoz, amely mellett egyéb lépések is szükségesek. Ezen felül – és ezt sok elemző igazi fordulatnak tartja – valamennyi nemzetközi szervezet (köztük a Nemzetközi Valutaalap és a G20 is) a közpénzek nagyobb ütemű költését javasolja, hogy a gazdasági növekedés ismét elérje a válság előtti időszak szintjét.
A körülmények egyébként különösen kedvezőek ehhez. Az egyik legfontosabb tényező a pénzügyi piacokon elérhető, rekord alacsonyságú hitelkamat-szint. A nemzetközi hitelfeltételek talán még sosem voltak ennyire lazák, a nemzetközi államkötvények átlaghozama (ha valamennyi lejáratot beleszámoljuk) pedig 0,9 százalék körül mozog, ami bőven alatta marad a 2,3 százalékos tízéves átlagnak.
A fiskális élénkítés frontján az ázsiai országok járnak az élen. Kínában az év eleje óta az állami tulajdonú társaságok befektetései 24 százalékkal bővültek, fontos területekre engedik be a magánbefektetőket, és jelentős infrastrukturális befektetéseket is végrehajtanak vidéki régiókban. Amennyiben sikerrel végigviszik ezeket a lépéseket, úgy nagymértékben támogathatják a gazdaság egészét is.
Hiábavaló lenne hasonló eredményeke várni az augusztusban Japánban elfogadott, körülbelül 28 billió jen értékű élénkítő csomagtól. A csomag hatására valószínűleg átmenetileg megugrik majd az ipari termelés, azonban ennek hatása gyors ütemben el is kopik majd a háztartások és a vállalatok deflációs várakozásai miatt. A gazdasági szereplők deflációs beállítottságát nem könnyű megváltoztatni, eddig még minden erre vonatkozó próbálkozás kudarcba fulladt. Hasonló volt a helyzet az USA-ban a 30-as években -akkor a háború hozott változást.
Európában a defláció nem központi kérdés. A rendkívül gyenge inflációs nyomás ellenére sem a háztartások, sem a vállalatok viselkedése nem változott meg a hosszabb ideje tartó alacsony inflációs környezetben. Ilyen helyzetben a fiskális politika eszközei még hatékonyak lehetnek.
2015 áprilisában elindult a Juncker-terv, amely azóta is halad előre, és az Európai Stratégiai Beruházási Alap befektetési bizottsága által jóváhagyott, három évre szóló 60 milliárd eurós keretből már 20,4 milliárd eurónyi projekt indult el (ennek körülbelül negyedét kisvállalkozások és start-up vállalkozások finanszírozására fordították). A program azonban nem váltotta be a növekedés terén eredetileg hozzáfűzött reményeket.
A folyamat felgyorsítása érdekében az EU tagországainak több mint egyharmada a közelmúltban már megindította, vagy éppen az elkövetkező hetekben tervezi megindítani a fiskális élénkítő programokat (ilyen például az Egyesült Királyság és Magyarország). Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy jelenleg csupán három ország rendelkezik kellően stabil alappal a programok köszpénzből való finanszírozásához: Németország, Svédország ás Ausztria.
Azok a referendumok, melyek az elkövetkező hónapokban Olaszországban, Spanyolországban, Ausztriában, és 2017 áprilisában Franciaországban zajlanak majd, elkerülhetetlenül erősíteni fogják a populizmust, és gyengíteni fogják a megszorítások esélyét – újabb lökést adva a köszpénzek költésének.
A fiskális politika bővülése egyértelműen a 3 százalékos deficitszabály végét jelenti. Ahogy a mondás tartja: „Az adott szó csak azt kötelezi, aki hisz benne". Valószínű, hogy 2016-ban és 2017-ben mind Olaszország, mind pedig Spanyolország és Portugália elmarad majd a meghirdetett deficitcsökkentési céloktól. Franciaország esetében, ha megnézzük a komolyabb jobb- és baloldali elnökjelöltek gazdasági programját, akkor szinte biztosra vehető, hogy a 2000-es évek elején tapasztaltakhoz hasonlóan az elnökválasztás most is a 3 százalékos hiányküszöb átlépését fogja hozni. Az Unión belül jelenleg nincs összehangolt fiskális politika – mindenki csinálja, ahogy tudja.
A közpénzek gazdaságélénkítési célú költésével kapcsolatos vitából látványosan kimaradt az Amerikai Egyesült Államok. Az amerikai gazdaság elismerésre méltó teljesítménye miatt jelenleg nincs előtérben a fiskális élénkítés kérdése. Ennek ellenére feltételezhető, hogy amennyiben Hillary Clinton győz, úgy nem fog habozni a fiskális gyeplő lazításán, amennyiben a gazdasági növekedés lassulásának jelei mutatkoznának. Nehezebb azonban megjósolni azt, hogy mit lépne Donald Trump. Az ő gazdasági programja meglehetősen érdekes elemeket tartalmaz: ilyen például a vállalati nyereségadó 15 százalékra történő csökkentése, vagy az olyan – kifejezetten veszélyes – javaslatok, mint a fennálló kereskedelmi megállapodások felmondása és az importot terhelő vámok jelentős mértékű megemelése.
A közpénzek gazdaságélénkítési célú költése önmagában se nem rossz, se nem jó. De semmi esetre sem csodaszer – ez Japán esetében egyértelműen kiderült. A fiskális politika hatékonysága nagymértékben függ a gazdaság aktuális állapotától és a végrehajtás módjától. Jó hír, hogy végre a kormányok is belépnek a játékba, így a monetáris politikának nem kell a fiskális politikát helyettesítenie, ahogy az 2008 óta történik.
Christopher Dembik
Christopher a párizsi Sciences Po intézetben, valamint a Lengyel Tudományos Akadémia Közgazdasági Intézetében szerzett diplomát, ezt követően Izraelben, a francia nagykövetség gazdasági missziójában dolgozott elemzőként az új technológiák területén. 2014-ben csatlakozott a franciaországi Saxo Banque-hoz, és tagja a Foundation Concorde elnevezésű gazdasági agytrösztnek is. Rendszeresen szerepel Franciaországban és a nemzetközi médiában a makrogazdasági folyamatokról és a jegybankok politikáiról írt elemzéseivel, állandó szereplője több gazdasági TV-műsornak is.
