Dr. Hautzinger Gyula: Téli túra a Korda Filmparkban, Etyeken
6 perc olvasásKisunokámmal, Lillával szombaton egy hete kulturális túrára indultunk a Budapesttől alig félórai autókázásra lévő Etyekre, a boráról is híres község határában lévő domb tetején lévő nagy területen elhelyezkedő, több hatalmas filmstúdiót is magába foglaló, Korda Sándor magyar származású filmrendező nevét viselő filmparkba.
Kisunokámmal, Lillával szombaton egy hete kulturális túrára indultunk a Budapesttől alig félórai autókázásra lévő Etyekre, a boráról is híres község határában lévő domb tetején lévő nagy területen elhelyezkedő, több hatalmas filmstúdiót is magába foglaló, Korda Sándor magyar származású filmrendező nevét viselő filmparkba.
Maga a kirándulás nem is túrával, hanem inkább tortúrával kezdődött. A főbejárathoz érkezve, a kapus továbbot intett, a külső kerítés mellett lévő, az előző napok hóesése után alig letakarított úgynevezett látogatói parkírozó felé. Onnan, a dombtetőn fújó viharos szélben, rövid séta után értük el, a konténer pénztárt, majd onnan további kétszáz méter után a látogatói csoport gyülekezőhelyéül szolgáló shopnak nevezett, büfé előterét. Húszas éveiben járó – egyébként, mint bebizonyosodott kiválóan felkészült – túravezetőnk, svéd módon nemes egyszerűséggel felajánlotta a tegeződés lehetőségét, az erősen vegyes korösszetételű tizenöt-húszfős alkalmi társaságnak, amelyet mi kicsit megilletődve elfogadtunk.
A látogatás szervezését illetően kicsit furán, először a külső díszletek látogatására indultunk. Ez azt jelentette, hogy miután nagy nehezen a havas-csúszós terepen éppen megérkeztünk, máris indulhattunk vissza a nemigen letakarított terepen arra, ahonnan éppen megérkeztünk.
Maguk a díszletek nagyszerű élményt nyújtanak. Először a nálunk is népszerű, Borgiák filmsorozatának monumentális díszleteit néztük meg, közben alaposan vigyázva, nehogy kezünket-lábunkat törjük. Vezetőnk megállás nélkül mondta a díszletekkel és a bennük – nyilván jó időjárási viszonyok között – folyó fim készítés kulisszatitkait.
Bennem csak bujkált a kisördög és megkérdeztem, mi az oka az ilyen mostoha körülmények közötti beléptetésnek, és a nem kevés pénzért vásárolt túra útvonalának ilyen elfogadhatatlan állapotáért? Nos, a válasz egyértelmű volt. A túrákat szervező vállalkozás nem része a filmparknak. Így tehát semmi csodálkozni való sincsen, hogy a stúdiók tulajdonosa nem fordít különösebb figyelmet az amúgy is téli forgatási holtidőben lévő terület kellő hó-, és csúszásmentesítésre. A stúdió bejárást szervező cégnek pedig láthatóan kisebb gondja is nagyobb annál, hogy különösebben költsön a nehezen megdolgozott profitjából. A kérdés csak annyi, ki vállalna felelősséget, ha ne adja az ég, valaki elesve a csontjait törné?
A középkori római díszletek után a jó, három-négyszáz méterre lévő New-yorki díszletekhez mentünk-csúszkáltunk át, menetközben az egyik hatalmas stúdió oldalában elhaladva a színészek-filmkészítők számára telepített lakókocsik mellett.
Itt, a minden kényelemmel felszerelt „kemping” kocsikban pihennek a filmkészítésben érintettek. Kivétel, ha nem Budapest valamelyik jobb szállodájában, vagy éppen bérelt luxusvillában, ahogy azt az akkor még együtt lévő Angelina Joli – Brad Pitt népes családjával tette. Ja, kérem a lakókocsi azért jó, mert az azt választó megtakarítja a felvételek előtti-utáni Budapestre kocsikázást.
Érdekesek ezek a díszletek. Megnézve őket elölről, a krónikásnak azért volt lehetősége hátulról is fényképezni. Nos, ez az amit mi soha sem látunk a filmekben. Szerencsére. Visszatérve kiadós és nem minden veszély nélküli külső sétánkról, párperces szusszanás után vezetőnk, a közeli, kitudja már a parkban hányadik stúdióba vezetett bennünket. A túra második része – immár kellemes hőmérsékleten, belső téren folytatódott.
Először, a Korda emlékkiállítást néztük végig és hallgattuk meg felkészült vezetőnk előadását a nagy rendező és testvérei életéről, munkásságáról. Meglepett, Korda Sándor emigrálása előtti itthoni munkássága, amelyet a kiállítók egy vörös színű és egy fehér színre festett vitrinen keresztül mutatnak be. A vörös az egyébként zsidó családból származó Korda fiatalkori baloldali kötődését szimbolizálja. Megtudtuk, hogy az ifjú Korda kamerájával a dicstelen Tanácsköztársaság propagandistája, a direktórium tagja volt. Nem véletlen, hogy a másik, fehér vitrin a fehérre festett bőröndökkel az ezt követő időszakot mutatja, amikor Kordának menekülnie kellett. Bécs, majd Hollywood volt az út, ahol Korda a United Artists rendezője lett. Mégis, Nagy Britannia volt a hely, ahol nagy sikereket ért el. Producerként is sikeres volt. Számomra felejthetetlen gyermekkori élmény, amikor a három Oscar-díjas, 1940-ben készült színes szuperprodukciót, a „Bagdadi tolvajt” láttam. Testvérei, Zoltán és Vince is a filmiparban szereztek maguknak nevet. Vince történetesen a „Bagdadi tolvaj” művészeti vezetőjeként, díszlettervezőként kapott Oscart.
A megemlékezés után vezetőnk a stúdió belső terébe kalauzolt bennünket. Itt vártak minket azok titkok, csodák, trükkök bemutatása, amelyek oly érdekes velejárói a modern filmkészítésnek. Filmfelvevő gépek, a vágás-másolás berendezései jórészt a múltat idézik. De a díszletek, közöttük a múlt években híres, Matt Demonnal forgatott Mentőexpedíció-é már a mát idézik.
A legnagyobb sikert, a szereplőket törpévé vagy éppen óriássá „változtató” kabin és a zöld színt, mint a hátteret láthatatlanná változtató effektust bemutató „Motorozás a Duna-parton” expozé aratta. Kissé morbid, de hatásos volt, amikor egyik látogató társunk a másikat hajánál fogta, miközben az zöld lepellel fejig letakarva a motor mellett térdelt. Hogy mit láttunk a vetített képen, győződjön meg róla az olvasó. De volt ott lódobogás imitálás, csatahajó robbantás és más érdekesség is, bemutatva sok mindent, az utat a filmötlettől annak megvalósulásig.
A kétórás igen érdekes túra után, a stúdióban felmelegedve, az első szabadtéri program viszontagságait némileg felejtve csúszkáltunk ki az autóinkhoz, hogy a szombati otthoni ebéd reményébe még az etyeki borospincéket szigorúan vásárlás céljából útba ejtve, hazatérjünk. Hazafelé az úton végig azon gondolkodtam, hogy a valaha a domb tetején Budapestet védő légvédelmi rakéta alakulat, vagy most, az ott készülő filmek szolgálják-e jobban érdekeinket. De ezt már igazán döntse el az olvasó. Végezetül egy tanács: okulva a példánkon, ha lehet egy enyhébb, csúszkálás nélküli időt válasszanak látogatásukra, mert azért megéri idejönni.
