Gyurcsány Ferenc

Ma a Parlementben – 2007-06-11- Gyurcsány Ferenc miniszterelnök értékelte kormányának egy éves tevékenységét napirend elõtti felszólalásában. Az ellenzék válaszában kétségbevonta az elhangzottakat, személyeskedõ már már elmegyógyászati diganózisokat reptetõ vita alakult ki. Gyurcsány Ferenc beszédét szószerint idézzük:

 Gyurcsány Ferenc

Ma a Parlementben – 2007-06-11- Gyurcsány Ferenc miniszterelnök értékelte kormányának egy éves tevékenységét napirend elõtti felszólalásában. Az ellenzék válaszában kétségbevonta az elhangzottakat, személyeskedõ már már elmegyógyászati diganózisokat reptetõ vita alakult ki. Gyurcsány Ferenc beszédét szószerint idézzük:

 

 

Mélyen tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselõház! Hölgyeim és Uraim!

 

Az elmúlt napokban múlt egy éve, hogy szocialisták és liberálisok közös kormánya letette az esküt és belevágott az ország megújításának idõnként rendkívül bonyolult, összetett, jelentõs kihívásokkal rendelkezõ folyamatába. Az elmúlt napokban nagyon sokan értékelték ezt az egy évet, és ezen a héten lesz majd még nekünk is lehetõségünk, hogy ugyanezt megtegyük. Egész vitanap áll majd rendelkezésre. A mai ülésnapon a napirend elõtti hozzászólás mintegy 20 percét ezért nem egy átfogó, minden részletre kiterjedõ értékelésre használom, pusztán arra, hogy a legfontosabb értékelõ megjegyzéseket megtehessem. Természetesen kíváncsian és nyitottan várom az önök megjegyzéseit most is és a hét közepén is.

 

Az elmúlt egy évben két folyamat ment egymás mellett párhuzamosan. Az egyik egy sikertelen politikai hatalmi kísérlet volt, a másik pedig egy gazdasági, társadalmi fordulat elkezdésének összességében sikeres politikája. Ami a politikai hatalomátvétel kísérletét illeti, a végeredményét ismerjük: a szándék elbukott. E mögött a folyamat mögött nem kizárólag, nem egyedül, de jól kitapinthatóan felsejlik és kimutatható a parlamenti ellenzék egyik-másik pártjának világos szándéka, az, hogy a kormányt idõ elõtt távozásra kényszerítse, és ebben a küzdelemben ha kell, akkor parlamenten kívüli, az alkotmányosság határait súroló, azon nem egyszer átlépõ eszközöket is használnak. Programot és ideológiát adott erõszakos megnyilvánulásokhoz az ellenzék egy része, ilyen értelemben közvetlenül is szerepet vállalva az utcai zavargások és a rendbontás létrejöttében. Az ürügy ehhez a politikához egy miniszterelnöki beszéd volt, de az ok az ettõl eltérõ. Az ok a magyar jobboldal egy nem elhanyagolható részének, közte a magyar jobboldal egyes pártjai vezetõinek mély és engesztelhetetlen, szûnni nem akaró gyûlölete a baloldal és annak egy részével szemben, mi több, az a fajta morális, politikai és történelmi felsõbbrendûség, amely arra vonatkozik, hogy az ország vezetésére csakis és kizárólag egy úgymond nemzeti történelmi hagyományokat képviselõ, bár azokat nem egy esetben sokak szerint megcsúfoló jobboldali vezetés lehet.

 

Ezt a hatalmi-politikai természetû kihívást a kormánykoalíció és pártjai, a mögöttük lévõ társadalmi sokaság sikeresen el- és visszautasította. A hatalom átvételére irányuló kísérlet megbukott. A nyomában járó hangulat sokáig itt fog maradni közöttünk. Relativizálódtak a demokratikus értékek, sok tekintetben relativizálódtak az emberi jogok és megjelent olyan szélsõséges politikai megnyilvánulás is, amelytõl korábban minden magára valamit adó demokratikus politikai párt távol tartotta magát. Ezt most egyes politikai pártok nem akarták és nem tudták megtenni. Azt mondhatom, hogy sajnálom. Kár értük is és kár Magyarországért is.

 

Ami a másik dolgot illeti. Ezzel egy idõben zajlott az elmúlt 17 év egyik legmélyebb és legátfogóbb gazdasági, társadalmi fordulatot megalapozó politikai programjának bevezetése, amely sok tekintetben a 18 évvel ezelõtt elkezdett politikai és gazdasági rendszerváltás társadalmi befejezését tûzi ki maga elé és azt ígéri. Igen, arról szól, hogy vegyük birtokba Magyarországot. Hogy az az állítás: ez az ország mindannyiunké azt is jelenti, hogy a mi – közösen együtt, valamennyi polgár – teljesítményünk az ország mûködésének az alapja, és ennek a teljesítménynek a közössé tételébõl erõsödik az ország. Hogy az ország és a nemzet nem tud többet adni polgárainak, mint amennyit a polgárok felismert, okos bölcsességgel és idõnként természetesen a jogi normák kényszerítõ erejével összeadnak azért, hogy közös céljaikat megvalósítsák.

 

Nem kétséges, hogy a program mögött ott van egy felismerés is. Az a felismerés, hogy bármilyen jó szándékú volt az elmúlt 5-6 évben követett politika, amelynek mélyén egy erõteljes szociális, jóléti kiigazítás volt. Ez a politika – bár átmeneti idõre – akár jelentõsen is tudja csökkenteni a szegénységet vagy a társadalmi különbségeket, végsõ soron és hosszabb távon nem járul hozzá sem a polgárok és a családok megerõsödéséhez, sem pedig a nemzet megerõsödéséhez. Ebben az értelemben a szociális jó szándék nem elegendõ. Ezért a 2000-2001 óta folytatott politika átfogó és jelentõs korrekciójára kellett sort keríteni. Ez nem egyszerûen költségvetési kiigazítás, ez ennél sokkal több. Ez arról szól, hogy közösen vallott normáink szerint próbálunk meg élni. Nincsen kétfajta Magyarország – egy hivatalos Magyarország és mögötte a feudális Magyarország kézen-közön világa, apró elõjogokkal vagy éppen nagyobbakkal, normakerüléssel, szívességek, normaromboló szívességek bonyolult világával. A közteherviselésben való részvétel teremti meg a morális jogát mindenkinek ahhoz, hogy részt vegyen a közügyekben. Nem létezhet egyszerre egy nyilvános Magyarország és egy szürke, vagy "mutyi" Magyarország.

 

Ennek az idõszaknak az egyik legnagyobb eredménye az, hogy 17-18 év után érdemben elõször sikerült kifehéríteni a gazdaság bizonyos területeit, vagy azoknak legalább egy részét. Az elmúlt hónapokban több mint százezren jelentkeztek be a társadalombiztosításba, azt vállalva, hogy õk is részt vesznek a nemzeti kockázatközösségben, elismerve, hogy van jövedelmük, amelybõl tudják és akarják magukat biztosítani. Több mint százezren. Fantasztikus dolog ez. Ugyancsak több mint százezren vannak azok, akiket a munkáltatója úgy jelentett be, hogy elfogadta: bár minimálbérre van vagy volt bejelentve, de a járulékfizetés alapjául nem a minimálbér, hanem annak kétszerese szolgál. Mit jelent ez? Nyilvánvalóan azt, hogy volt egy hivatalos jövedelem és volt mellette más is. Magyarországon tízezer vagyonvizsgálat indult el, és az elsõ tapasztalat az, hogy minden egyes vagyonvizsgálatra több mint ötmillió forint eltitkolt adó jutott. És ezek a vagyonvizsgálatok nem a társadalom legelesettebb részét érintik.

 

Hozzáteszem: rendkívül magányos volt a kormány ezekben az ügyekben. Mert bár az ellenzék egy része szeretettel beszél arról, hogy le kell törni az elõjogokat és a privilégiumokat, sõt, valamilyen zavaros képletben új arisztokráciáról is beszélnek, de furcsa módon ezekben a lépésekben soha, egyetlen egyszer nem mondta azt a szóban forgó párt vagy pártszövetség, hogy a kormány végre sikeresen olyasvalamit tesz, amelynek az a vége, hogy lehet csökkenteni azok terhét, akik tisztességesen részt vesznek a közteherviselésben. Több közös jövedelem több lehetõséget fog jelenteni. Úgy látom, ezekben az ügyekben nagy az ellenzék egy részének szája, de kevés az ereje vagy az erõt adó bölcsessége.

 

A magyar felsõoktatásban olyan folyamatok indultak el, amelyek összenyitják a fizetõs és a nem fizetõs felsõoktatást. Több lehetõséget jelent végre azoknak a gyerekeknek, akik szegény sorból származnak, de tudnak és akarnak tanulni és jól tanulni. Ez kézzel fogható szándékkal szembemegy azzal az igazságtalansággal, hogy a legnagyobb állami, úgymond nem fizetõs egyetemeinken alig lehet találni mára segédmunkás szülõk gyerekeit. Mert õk 18 éves korukra annyi hátrányt szednek össze, hogy esélyük sincsen bejutni. És mi marad nekik? A fizetõs felsõoktatás. Ez lenne a társadalmi igazságosság? Ez nem az. Szembe kell ezzel menni? Igen. A magyar felsõoktatás megújítására vonatkozó kísérlet, hogy tudniillik a felsõoktatási intézmény finanszírozása egyre inkább a minõséghez kötõdjön, azt a célt szolgálja, hogy végre a legjobbak között legyenek ott a magyar fõiskolák és egyetemek. Mert ma az elsõ pár százban a világon, vagy Európában nincsen magyar felsõoktatási intézmény. Ezek nagyon mély reformok, amelyek csökkentik a társadalmi különbségeket, és amelyek elindíthatják Magyarországot egy növekvõ pályán.

 

A magyar közoktatásban újra lesz teljesítménymérés és nyilvános lesz a teljesítményértékelés. Mert nemcsak az kell, hogy a gyerekem iskolába járjon, hanem hogy olyan iskolába járjon, amellyel több lehetõsége lesz egy tisztességes szakmát szerezni, bejutni a legjobb gimnáziumba, hogy végül felvegyék az egyetemre. Ma szinte mindenkinek mérik a teljesítményét. A nagy áruházláncokban pontosan meg tudják mondani, hogy egy pénztárosnak mennyi volt a forgalma, és hányszor nyúlt hozzá a pénztárgéphez. Közben tanárok, oktatók és nem egy esetben az egészségügyben dolgozók minõségi értékelése nem történt meg. Ez egy fontos dolog.

 

A falun béke van, a rendszerváltás óta elõször nyugalom, prosperitás, együttmûködés. Mindeközben jelentõsen átalakul a központi közigazgatás és elindul a minõségelvû, a teljesítményt mérõ, a teljesítményt visszaigazoló, azt honoráló bérezés felé. A magyar adófizetõk ebben a négy évben végül arányosan majdnem 20 százalékkal kevesebbet fognak költeni adminisztrációra, bürokráciára, mint a kormányváltás elsõ napjában. Nem beszélni kell a bürokrácia csökkentésérõl. 19 százalékpont helyett nagyjából 15 százalékpontnyi lesz a GDP-bõl a közszféra finanszírozása. Ez nagyjából a költségkeret 20 százaléka. Micsoda fantasztikus és kemény átalakulás kell ehhez. Természetes, hogy feszültségekkel együtt jár.

 

Elkészült az a gázár-támogatási rendszer, amelyben végre annak jut a több támogatás, aki szociálisan rászorul. Olyan gázár-támogatási rendszert tartottunk fenn, hogy amit megvettünk százért, azt eladtuk hatvanért, és a kettõ közötti különbséget mi finanszíroztuk. Annak adtunk sokkal többet, aki többet fogyasztott. Ez lenne a társadalmi igazságosság? Nem ez ellen kellett küzdeni? És ennek természetesen az lett a vége, hogy miközben a piaci árat fizeti a leggazdagabb, a legtehetõsebb párszor tíz százalék, legrászorultabbak között még olyanok is vannak, akiknek még csökkent is a gáz ára. Keveseknek, így van. Keveseknek.

 

Ami az egészségügyet illeti, a legösszetettebb és a legbonyolultabb vállalkozás. Régi és új konfliktusok sokasága jelent meg az átalakítás során. Mi tagadás, egy olyan világgal állunk szemben, amely az egyik legféltettebbhez: az életünkhöz, egészségünkhöz kötõdik. Bonyolult intézményrendszer, amely ugyanakkor magán hordozza az elmúlt évtizedek egy sor kompromisszumát. Hogy ezt nehéz átalakítani? Igen. Az átalakítás sorában nem egy esetben azt érezzük, hogy még több a konfliktus, mint annak elõtte? Sajnos. Idõnként én magam is ezt látom. De olyan új elemek jelennek meg, amelyek nélkül a végén nincsen sikeres, átlátható, minõségi és teljesítményelvû egészségügy. Tovább szeretnénk élni és tovább szeretnénk egészségesen élni. Ehhez az kell, hogy ennek az intézményrendszernek legyenek olyan részei, amely a mi érdekeinket védi. Évtizedek után elõször van bennünket védõ, független egészségbiztosítási felügyelet. Szembemegyünk azzal a nagy területi igazságtalansággal, hogy Biharban vagy Dél-Békésben ma kevesebb szolgáltatás jut az ott lakó gazdának, parasztasszonynak, mint Budapest II. kerületében. Ez csupán pénzzel nem megy. Szembemegyünk azokkal a kiváltságokkal, amelyekkel tele van a magyar egészségügy. Milliós adózatlan jövedelmeket szednek a kiszolgáltatottságunkkal nem egy esetben vissza is élõk.

 

Nehéz ezzel szembemenni? Konfliktusos? Igen. Most annak van itt az ideje, hogy végigvigyük ezt az átalakítást, befejezzük ennek a biztosítási oldalát is. Be fogjuk fejezni, elõre mutató progresszív kompromisszummal meg fognak állapodni a kormánypártok, hogy az elmúlt egy év sok-sok átalakításának tapasztalatait is összegezve hol kell kiegészítõ, vagy éppen korrekciós intézkedéseket hoznunk, hogy hosszú távon is biztosítsuk az egészségügy finanszírozhatóságát. Ez még mind-mind itt van elõttünk. Mindeközben épüljenek az új járóbeteg-ellátó központok, hogy új egészségügyi centrum jöjjön létre akár Szegeden, akár Pécsett. Ez mind itt áll elõttünk. És akkor még nem beszéltem Miskolcról.

 

Be fogjuk fejezni és meg fogjuk csinálni. Ehhez képest maga a kiigazítás programja sok tekintetben elõrehaladottabb. Jól lehet látni az elsõ eredményeit.

 

Hadd mondjak pár értékelõ mondatot.

 

Vannak, akik azt állítják, hogy lehetett volna ezt kiigazítás nélkül is, nem kellett volna mást csinálni, mint 10 százalékkal csökkenteni a járulékot. Az majd növekedést gerjeszt, mert megoldja a problémáinkat.

 

Muszáj legalább egy rövid fejszámolásra hívnom önöket. 10 százalékpont járulékcsökkentés nagyjából 650 milliárd forintot enged ki a költségvetésbõl. 650 milliárdot. Ha a maihoz képest 3 százalékkal növekedne csak emiatt a gazdaságunk, ami egyébként brutális lenne, annak a 3 százalék többletnövekedésnek a költségvetésbe jutó része ennél lényegesen kevesebb. Mindeközben meg kellene birkóznunk még mintegy 1000 milliárdos költségvetési deficit problématöbblettel is.

 

Kérem szépen, itt illúziókeltés folyik. Annak a politikának a folytatása, amely politikának az elmúlt idõszakban láttuk a korlátait. Azt gondolom, ez a politika gyermeksorban akarja tartani az országot. El akarja hitetni, hogy nem az emberek erõfeszítésébõl lesz egy erõs Magyarország. Erõs Magyarországról beszél, de gyengíteni kívánja az országot.

 

Sokan azt állították, hogy az a baj ezzel a programmal, hogy a bevételekre koncentrál. Ajánlom figyelmükbe az itt kiosztott beszámolót, talán a 18. oldalon van egy grafikon, ami azt mutatja, hogy Magyarországon ebben az idõszakban az állam a kiadásait mintegy négyszer annyival fogja vissza, mint amennyivel a legelsõ pillanatban a bevételeket növelte. És hogy világos legyen: ennek a ciklusnak a végén Magyarországon a rendszerváltás óta eltelt idõszak legalacsonyabb adóterhelését fogjuk elérni. 100 forintból összesen 37 lesz az adóterhelés. Csakhogy birizgáljam az ellenzék idegeit, azt tudom mondani: ki fog derülni, hogy igenis, ez a kormány az adócsökkentés kormánya lesz. Ki fog derülni, hogy a kiigazítást és a jövedelmek centralizációjának csökkentését egy idõben fogja tudni megcsinálni a kormány úgy, hogy mindeközben fenn fogja tartani az egyensúlyt és egyre inkább a növekedésrõl tud majd beszélni és növekedést tud majd generálni. Mert pontosan tudjuk, hogy a növekedés elsõ számú feltétele az egyensúly helyreállítása.

 

Harmadik. Elõszeretettel szokták azt mondani, és ez Magyarországon sajnos – mondom én – szitokszó lett, hogy neoliberális a kiigazítás. Ugyan kérem. Az egyensúly nem liberális vagy konzervatív. Viszont amilyen eszközöket használtunk, az azt mutatja, hogy a legmódosabbak jövedelemcsökkenése három-négyszerese azokénak, akiknek a legkevesebb jutott a jóból Magyarországon. Azt mutatja, hogy akár nyugdíjban, akár gyermektámogatásban a magyar kormány kényesen ügyelt arra, hogy megtartsa az összes ígéretét. Mi több, a nyugdíjkorrekciós programot is végigcsináljuk. Ez egy tisztességes, a szociális méltányosság szempontjait magán viselõ program.

 

Ez egy nagyon nehéz év volt, tele konfliktussal. Olyanfajta változtatási igényekkel és kényszerrel, amilyet régen nem látott az ország. Olyan, mint egy befektetés. Azt tudom mondani, ennek a bázisán lesz egy könnyebb, ráadásul igazságosabb élet. Ennek a bázisán lesz magasabb növekedés. Pontosan tudom, hogy vannak, akik azért szeretnék most lejátszani ezt a hatalmi-politikai vitát, mert félnek attól, hogy mi lesz 2010-ben. Nem kell félni a tévévitától. 2010-ben választás lesz, és a választók majd eldöntik, hogy mit akarnak Magyarországon.

 

Köszönöm szépen.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük