Erdő Péter Bíboros Beszéde Június 4-én A Szent István-bazilikában

A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Igen Tisztelt Elnöke és Tagjai,
Igen Tisztelt Mádl Elnök Úr és Dalma Asszony,
A Legfelsőbb Bíróság Igen Tisztelt Elnöke,
Kormányunk Igen Tisztelt Tagjai,
Hazánk Társadalmi és Kulturális Életének Kiemelkedő Képviselői,
Excellenciás Püspök Urak,
A Testvéregyházak és Vallási Közösségek Igen Tisztelt Vezetői,
Krisztusban Kedves Testvéreim!

Jeles alkalomból gyűltünk egybe ma este. Szívesen teszek eleget Schmitt Pál házelnök úr kérésének, hogy imádkozzunk együtt egész nemzetünkért, annak minden tagjáért határainkon innen és túl és szerte a nagyvilágban. Kérjük Isten oltalmát, kérjük a megmaradás, az új és új időknek megfelelő lelki megújulás, fejlődés, a külső és belső megbékélés ajándékát.

(Iz 32,15-18; Mt 25,31-46)

Krisztusban Kedves Testvérek!
A most felolvasott evangéliumi szakasz az utolsó ítélet hatalmas vízióját tárja elénk. Hitünk szerint a történelem nem értelmetlen vagy véletlenszerű folyamat, hanem Istentől indul és Istenhez érkezik. A történelemnek Ura van, aki célt tűz egyének és közösségek elé. Már a bibliai hagyományon kívüli emberiség is megérezte, hogy a bölcsen megalkotott világ értelmes összefüggésében élünk, ennek törvényeit kell kutatnunk és ehhez kell igazítanunk az életünket. Cicero például azt írja: „Nincs olyan ember, tartozzék bármely néphez is, aki a természetet választván vezetőjéül, ne juthatna el az erényhez".

Márpedig a természetnek, a teremtett világnak a gazdagságát és az értékét manapság talán jobban érezzük, mint néhány évszázad óta bármikor. Hiszen az éghajlati változások, az állat- és növényfajok, a különböző élőlények egymásra utalt sokaságából álló eleven közösségek pusztulása méltán tölti el aggodalommal a mai emberiséget. De ha a sokféleség érték a biológia világában, mennyivel szellemibb szinten jelenik meg mindez az emberiség életében! Az egyes nyelvi, kulturális, történelmi alapokon kialakult emberi közösségek, nemzetek olyan sajátos tapasztalatokat, olyan pótolhatatlan zsenialitást hordoznak, ami nélkül szegényebb lenne az egész emberiség. A Teremtő iránti tisztelet tehát elvezet a népek és nemzetek értékének elismerésére.

De az ilyen természetes közösségeket – a szó ősi értelmében beszélve és gondolkodva – a Biblia az üdvösség története szempontjából is értékeli. Az Ószövetségben a választott nép, az Újszövetségben az Egyház az üdvösség jele és a remény hordozója az egész emberiség számára. De a nemzeteknek, a népek sokaságának is megvan a maga értéke az egész emberiség hivatásának és üdvösségének keretében. Az Ábrahámnak adott ígéret szerint: „Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége" (Ter 12,3), vagy más megfogalmazásban: „Ivadékodban nyer áldást a föld minden népe" (Ter 26,4). Isten tehát meg akarja áldani a népeket, az egész emberiséget átfogó szeretete a nemzetek sokféleségében bontja ki az emberiség egyetlen nagy, közös hivatását. Ez a teremtői szándék pedig éppen az imént hallott evangélium szerint nem csupán az emberiség történetének egy rövid szakaszára terjed ki, hanem az idők végéig szól. Mikor az Emberfia, mintegy a világtörténelem összefoglalásaként majd eljön dicsőségében, „akkor minden nemzet összesereglik előtte" (Mt 25,32). Ez a kijelentés ugyan nem garancia arra, hogy minden nép és minden nemzet fennmarad a történelem végezetéig – pusztultak ki már nyelvek és nemzetek az emberiség hosszú történelme során -, de tanúbizonyság arról, hogy Isten számára a népek nem közömbösek sem a múltban, sem a jövőben. A Jelenések könyvében pedig azt olvassuk: „Ezután akkora sereget láttam, hogy meg sem lehetett számolni. Minden nemzetből, törzsből, népből és nyelvből álltak a trón és a Bárány előtt, fehér ruhába öltözve, kezükben pálmaág" (Jel 7,9). Tehát még az üdvösség nagyszerű víziójában is úgy jelennek meg az örök boldogságra jutott emberek, mint akik magukon hordozzák annak a népnek, törzsnek, nemzetnek a sajátosságait, amelyikből származtak. A népek egyedi vonásai tehát mintegy felhívást jelentenek a pünkösdi csoda megismétlésére, a testvéri közösség átélésére, ahol a szeretet a másik ember elfogadásában valósul meg.

A rokonságnak, a családnak, a születés és a természetes emberi közösség által meghatározott életállapotnak – hitünk szerint – hivatást és küldetést hordozó jellege van. A modern értelemben vett, vagyis nem csupán közös öntudattal, nyelvvel, származással, hanem közös államisággal is rendelkező nemzet a pusztán természetes kötelékekkel egybefűzött emberi közösségtől annyiban különbözik, hogy a politikai elem is megjelenik ismertetőjegyei között. Ezért aztán egyrészt mindmáig beszélnek arról, hogy egyes államokban több nemzet is él, másrészt alkalmazzák az államot alkotó közösség egészével azonosított nemzetfogalmat is. Ilyen értelemben beszélnek pl. az Egyesült Nemzetek Szervezetéről. A nemzetállam eszménye, mely az újkorban az antik és középkori államfelfogás helyébe lépett, a romantika eszmeáramlata következtében olykor felfokozott – sőt néha túlzott – érzelmi és ideológiai töltést is kaphatott.

Az újkori nemzetfelfogást és a mögötte rejlő törekvéseket Egyházunk elsősorban a társadalommal kapcsolatos erkölcsi tanítás keretében közelítette meg. Ebben a tanításban az állam igazságos, erkölcsös rendjének egyik sarkköveként az emberi jogok tiszteletben tartása jelenik meg. Az állam feladata, hogy a területén élő emberek alapvető jogait biztosítsa. A Pacem in terris kezdetű enciklika az alapvető jogokat tartalmazó felsorolásában a közösség alkotásához való jogot is hangsúlyozza. Az enciklika nagy jelentőséget tulajdonít a kisebbségek problémájának is. Mivel a mai államok jelentős részében nemzeti kisebbségek is élnek, az emberséges életfeltételek megteremtése számukra a felelős állami tényezők fontos erkölcsi kötelessége. Az enciklika ehhez hozzáfűzi, hogy az egyes népeknek nem szabad sajátosságaikat eltúlozniuk és így az összes emberekre jellemző közös értékeket esetleg alábecsülniük. A katolikus szociális tanítás a különböző érdekek kiegyenlítését tartja kívánatosnak, az egyoldalú, önző magatartások meghaladása, valamint a nemzetiségi és nemzeti jogok és a kulturális örökség tiszteletben tartása révén. XI. Pius pápa Mit brennender Sorge kezdetű enciklikájában már 1937-ben hangsúlyozta, hogy sem a faj, sem a nép, sem az állam, sem az államforma, sem az állami hatalom hordozója, sem az emberi közösségalkotás más alapvető értékei nem tehetők meg minden más, így a vallás és az emberiesség felett is álló legfőbb értéknek.

Általánosságban a katolikus társadalmi tanítás a népnek és a nemzeti értékeknek komoly jelentőséget tulajdonít. Boldog XXIII. János pápa Mater et Magistra kezdetű szociális enciklikájában az egyes népek sajátosságára is rámutat. Ennek kapcsán értékes emberi hagyományokról és a népcsoportok sajátos arculatáról beszél. A II. Vatikáni Zsinat tanítása szerint az egyes népek életének értékes szokásait tiszteletben kell tartani. Nem csupán az egyházi missziós tevékenység során kell ügyelni az egyes kultúrákra, de támogatni kell a nemzeti kultúrák további fejlődését is . Az Egyház társadalmi tanítása elutasítja az olyan magatartást, amely más nemzetek lebecsüléséhez, illetve a kisebbségek hátrányos kezeléséhez vezet. A nemzet tehát otthon és lényeges érték, de nem szemlélhető önző módon. Az egyes embert, vagy a helyi közösségek kultúráját sem lehet úgynevezett magasabb szempontoknak feláldozni. Ez ugyanis az emberek közötti egyenlőség és az emberi méltóság lényeges értékeit sértené.

Egyházunk legújabb tanítóhivatali megnyilatkozásai szerint, „az emberi jogok területe a népek és nemzetek jogaivá szélesedik ki, ugyanis 'ami érvényes az egyes emberre, az érvényes a népekre is'. A Tanítóhivatal emlékeztet arra, hogy […] a 'nemzetek jogai nem mások, mint emberi jogok, sajátosan a közösségi élet szintjére alkalmazva'. A nemzet rendelkezik 'a saját nyelv és kultúra jogával, amelyek közvetítésével szellemi szuverenitását kifejezi és fejleszti' […]. A nemzetközi együttélés megkívánja a részleges és az egyetemes közötti egyensúlyt: ennek megvalósítására hivatott minden nemzet, melynek első számú kötelessége a többi néppel szembeni békés, tiszteletteljes és a szolidáris magatartás".

Mindebből számunkra világos üzenet és feladatok rajzolódnak ki: értékelnünk kell nemzeti nyelvünket, kultúránkat, történelmünket. Felelős szeretettel kell ápolnunk a közösséget egymással. El kell fogadnunk a születendő gyermekeket. Mindent meg kell tennünk, hogy olyan körülményeket teremtsünk, amelyek segítik a fiatalok családalapítását, a jövő nemzedék nevelését. Enélkül, élő emberek nélkül semmilyen nép, nemzet vagy kultúra nem létezik. Érezzünk felelősséget népünk sorsáért, támogassuk egymást szolidáris szeretettel. Ne engedjük, hogy eluralkodjék rajtunk az értelmetlenség és a reménytelenség érzése. Bízzunk az isteni Gondviselésben, amely reményt és jövőt szán nekünk. Ha nyelvünket, kultúránkat mint Isten alkotását méltán csodáljuk és megbecsüljük, akkor ugyanezért tiszteljük és becsüljük meg a többi nemzetek értékeit is. Imádkozzunk azért, hogy az önzés és a feszültség helyét a tiszteleten, igazságon, szereteten és szabadságon alapuló, alkotó együttműködés foglalja el Európának azon a részén is, amelyet a Gondviselés otthonunkul rendelt. Magyar katolikus egyházunk átérzi és ápolja a közösséget minden magyar ajkú katolikus hívővel. Ugyanakkor nyitott szívvel kereste és keresi a kiengesztelődés és a közös értékekért való együttes munkálkodás útját a szomszéd népekkel is. Adjon Isten kitartást, erőt és szeretetet mindazoknak, akik ezért fáradoznak. Adjon Isten békés fejlődést, gyógyulást és erősödést egész népünknek.

Magyarok Nagyasszonya, könyörögj értünk!
Szent István király, könyörögj értünk!
Minden magyar szentek és boldogok, könyörögjetek értünk! Amen.