Fegyelemkenyéren
8 perc olvasás
Spártai nevelésAz iskolakezdés kapcsán sok téma kerül előtérbe. Új tantárgyak, új tankönyvek. A családoknál új költségvetés. Nem egy esetben krízisköltségvetés az iskolai költségek nyomán. S emlékezések az előző tanévre, annak tanulságaira, kirívó eseteire. Mely utóbbiak közül kevés vitával lehetne a TOP 10 -be szavazni azokat az eseteket, melynek nem kevés köze van az iskolai fegyelemhez, a fegyelmezés lehetőségeihez.
Spártai nevelésAz iskolakezdés kapcsán sok téma kerül előtérbe. Új tantárgyak, új tankönyvek. A családoknál új költségvetés. Nem egy esetben krízisköltségvetés az iskolai költségek nyomán. S emlékezések az előző tanévre, annak tanulságaira, kirívó eseteire. Mely utóbbiak közül kevés vitával lehetne a TOP 10 -be szavazni azokat az eseteket, melynek nem kevés köze van az iskolai fegyelemhez, a fegyelmezés lehetőségeihez.
Ezekre a kérdések az iskolapolitikának, az iskoláknak maguknak, de a szülőknek sem árt elkezdeni a válaszkeresést. A szülőknek már csak azért sem árt, mert az természetes ugyan, hogy kiállnak a gyermekért, de van egy pont, ahol nehéz elhárítani a személyes nevelési felelősséget. Mégpedig éppen a gyermek érdekében, mert lehet hatalmas öntudattal és még nagyobb liberalizmussal kezelni a fegyelmezés kérdését, a gyermek előbb-utóbb konfrontálódni fog.
Kiállni egymásért, az eszméért – mindhalálig.Először a tanárral, az iskolával, mint intézménnyel, majd nem sokkal később az iskolával kilépve mindenki mással. A napi iskolaelhagyás után a kortársaival és a közterületek járdának nevezett közlekedőrészén a társadalmat alkotó többi emberrel. Kicsit később a társadalommal, mint képzetes tömeggel. Melynek kevésbé képzetes érdekérvényesítő és fegyelmező tényezői is méltánylásra érdemesek. Úgy, mint BTK, meg karhatalom, meg ilyesmik.
De a válaszkeresőket akár hagyhatjuk is keresni a válaszaikat, melyeket vagy megtalálnak, vagy nem. Már csak azért is, mert az iskolai fegyelem és fegyelmezés témakörét érintve szinte biztosan mindenkinek meg van a maga véleménye. Mert hát az iskola és a gyermeknevelés is azon köre a világnak, melyhez mindenki ért. De ha nem is ért hozzá, azért beleszól, mert meggyőződése szerint mégis ért hozzá. Aztán még az is lehet, hogy tényleg.
A katonás nevelés: ne gondolkozz, ne légy egyéniség, csak engedelmeskedj. Értelem nélkül, vakon…Noha alighanem arra is igen szerteágazó válaszokat kapnánk, hogy mit tekintsünk fegyelemnek. Mert azért ez sem tekinthető túlságosan konzisztens fogalomnak a köztudatban. S korántsem csak azért, mert egy katonatiszt mást értene alatta, mint egy iskolaigazgató. Könnyen lehet, hogy az előbb említettek fegyelemfogalma nem is állna olyan messze egymástól. A történelem során pedig volt időszak, amikor annyira közel álltak, hogy gyakorlatilag teljes megfeleltetésben voltak egymással. Hiszen volt idő, amikor a társadalmi nevelés, melynek nem kis szereprésze az iskolára hárul, gyakorlatilag a hadseregkomform állampolgárrá nevelést jelentette. Elég Spártára gondolni, melynek nézetvilága vissza-visszatért egyes korszakok iskoláiban. Ha nem is mindig abban a tiszta formában.
A fegyelmet és fegyelmezést mégis érdemes lehet valahonnan ebből a szempontból megközelíteni. A hadifegyelem ugyanis valószínűleg az egyes ember sablonra gyúrásának legvegytisztább formája. Egyben azt is szemlélteti, hogy tulajdonképpen mi az a fegyelemfogalom, ami alighanem a legtöbb ember tudatában megjelenik a fogalom hallatán. Annak ellenére, hogy számos más szóhasználatban visszaköszön a fogalom. Mint például az önfegyelem esetében. De azért is érdemes lehet spártai szemüveggel kezdeni, mivel az iskolái fegyelem is valamilyen formában mégis sokban hasonlítható a katonaságra. Vagy bármi más olyan esetre, amikor a megrendelő a társadalom, és valamilyen szinten nagyobb sokaságot kell, vagy kellene társadalomkonformmá nevelni.
Az Értelmező Kéziszótár fegyelemfogalma, mely a fegyelmezést a fegyelemre kényszerítésként definiálja, kicsit fából vaskarikának tűnhet. Azonban a fegyelem, mint fogalom mégiscsak valami olyasmiként értelmezhető, mint valamilyen kényszer hatására megvalósuló, a társadalmi beilleszkedést szolgáló pillanatnyi viselkedés. Függetlenül a viselkedő egyéb személyes viszonyaitól, spontán véleményétől, mely akár ellentétes is lehet a megnyilvánuló viselkedéssel. S ebbe a megfogalmazásba a fegyelem számos formája is beilleszthető. Már akkor, ha a kényszert nem okvetlenül a bikacsökkel, a bandavezér bicskájával azonosítjuk kizárólagosan. Hanem beleértjük azt a kényszerhatást, mely az egyén belső kényszereként jelenik meg. Márpedig a már említett önfegyelem se más, mint egy belső kényszer hatására megnyilvánuló viselkedés. Sajátos módon nem egy esetben abban megnyilvánuló viselkedés, hogy mit nem teszünk meg az adott pillanatban és nem az, hogy mit teszünk. Az, aki már próbált ellenállni a nyílt provokációknak, azt is érzékelhette, hogy ez nem egy esetben sokkal több energiát emészthet fel, mint a cselekvés.
Az iskolapadban – annoTermészetesen az a legjobb, ha a fegyelemre nevelés ezeket a belső kényszereket, ezek rendszerét tudja kiépíteni. Ebben az esetben ugyanis a fegyelem nem csak addig és akkor áll fenn, amíg, és amikor a külső kényszer fennáll. Például látja a tanár. Már akkor, ha a tanár eszközkészletében helyet kap a kényszerítés valamilyen eszköztára. Mely kényszerítés fogalma kapcsán szintén érdemes elvonatkoztatni az inkvizíciótól és az elektrosokktól éppen úgy, mint az iskola udvarán megejtett korbácsolástól, megvesszőzéstől, mely utóbbiak nem is voltak oly ismeretlenek a történelem során. Ahogy a körmöst még ma is emlegetik olykor.
A kényszerítő körülmények és eszköztárak, melyeket kissé elnagyolással a fegyelmezés eszköztárával is azonosíthatunk tehát nem kizárólag a fizikai erőszak alkalmazását jelentik. Ha egy átlagiskola pedagógusát ma megkérdeznénk, valószínűleg azt a választ kapnánk, hogy a fegyelmezés eszköztára igencsak szegényes. Abban a tekintetben bizonyára, hogy a fizikai fenyítés kikerült ebből az eszköztárból, és kevés iskolában aratna elismerést a sakálként üvöltő tanár is. Függetlenül attól, hogy a hangerő alkalmazása nem egy esetben éppen ellenkező hatású. A magából kivetkezett tanár inkább közröhej, mint köztisztelet alanya lenne ugyanúgy, ahogy a hasonló munkahelyi vezető háta mögött is élénk mutogatás folyik egy munkahelyen. Ugyanakkor az erő alkalmazása általában, legyen az akár fizikai-, akár hangerő, nem egy esetben kérdésesebb lehet. A megfelelő időben, megfelelő módon alkalmazott erő akár építő és valóban fegyelmező hatású is lehet. De mert nehezen ellenőrizhető az „ott és akkor" kérdése, valóban jobb megoldás lehet az alkalmazás kivétele az eszköztárból, mint a túlkapások utólagos vizsgálata.
Ez azonban korántsem jelenti azt, hogy az iskola felmentést kapna a társadalom egészétől a nevelési munkáját tekintve. Abból sem kap tehát felmentést, hogy az iskolába bekerülő gyermeknek később a társadalom egészébe kellene tudni beilleszkedni. Még akkor is, ha az ebbe az irányba vezető út nem egyszer göröngyös. Lehet természetesen a mindent megengedő napi iskolapolitikát folytatni, de erősen kérdéses, hogy ezt a későbbiekben is folytatni tudja, akarja-e folytatni a többségi társadalom. S nem csak akkor, amikor egy-egy brutális szomszéd ügye a bíróságon folytatódik, hanem sokkal enyhébb esetben is feltehetjük ezt a kérdést. Például akkor, ha a buszon egyik-másik utastárs a vesénken keresztül, szó nélkül belénk könyökölve és félrelökve gondolja rövidebbnek az ajtóhoz vezető utat.
S itt visszakanyarodhatunk a szülő felelősségére, és optimális esetben a szülő együttműködő-képességére az iskolával. Az iskola fegyelmezési lehetőségei ugyanis a közvetlen módszerekről sokkal inkább áttevődtek a közvetett módszerekre. Ilyen a beírások hada a szülőknek címezve, vagy akár csak a csúnyán nézünk a gyerekre kérdésköre. Sajnos nem egy esetben kétségtelenül rosszul alkalmazva. Ha minden csipp-csupp dolgot a szülőtől vár megoldani az iskola, akkor szintén áteshet a ló túl oldalára. Van, és mindig is lesz olyan nevelési cél és feladat, amit csak az iskola tudhat hatékonyan megoldani. Ezt a szülőkre hárítani felesleges, és az iskola tekintélyét romboló törekvés. S persze azt sem ártana az iskolapolitikával foglalkozóknak mérlegelni, hogy mennyiben várható el a társadalommal együttműködő viselkedés attól, akitől gyermekként a „hagyjuk rá, majd kinövi" személetét követve ezt egy pillanatig sem várja el senki. Márpedig miközben közhellyé silányult az „életnek tanulsz, fiam" kitétel, az iskola a társadalomnak nevel. S olykor fegyelmez(ne). Mert az iskolai fegyelem lehet az alapja annak a társadalmi fegyelemnek, melynek léte a közösség fennmaradásának alapja lehet, míg hiányát mindnyájan megsínylik.
Simay Endre István
