Máig a zenetörténet egyik legnagyobb klasszikusa. A polgári szabadságvágy, a forradalom és a romantika első jelentős képviselője. Holland eredetű zenészcsaládban, Bonnban született hét testvérével együtt, akikből csak hárman érték meg a felnőttkort. Apjuk iszákossága súlyos nyomorba taszította a családot, így szükségből az ifjú Beethovenből családfenntartó lett.

Máig a zenetörténet egyik legnagyobb klasszikusa. A polgári szabadságvágy, a forradalom és a romantika első jelentős képviselője. Holland eredetű zenészcsaládban, Bonnban született hét testvérével együtt, akikből csak hárman érték meg a felnőttkort. Apjuk iszákossága súlyos nyomorba taszította a családot, így szükségből az ifjú Beethovenből családfenntartó lett.

Nyolcévesen csodagyerekként II. József császár testvére, Maximilian Franz fogadta pártfogásába. Bach darabjait adta elő zongorán, Haydn és Mozart nyomdokain hozzászokott a társasági élethez, mivel csupán a főúri szalonokban zenéltek. II. József halálára gyászzenét, II. Lipót koronázására Koronázási kantátát írt. 1787-ben anyja tüdőbajban elhunyt, utána Beethoven zongoraművészként sikerrel mutatkozott be Bécsben. Ott kötött barátságot Ferdinand von Waldstein gróffal, aki mecénása lett. A francia forradalomra ifjú lángelmeként válaszolt, s kezdte egyéni küzdelmét a hagyományok ellen. Szeretett volna Mozarttól tanulni, de az 1791-ben meghalt, Haydn pedig Londonba utazott. Ezért Salierinél szerezte meg a mesterségbeli tudást. Az osztrák udvarok kortárs házi muzsikusai közül Beethoven játéka kimagaslott. Körútra indult Prágába, Lipcsébe, Berlinbe és Pozsonyba. 1800-ban Budán lépett fel új műsorral: szonátákkal és az I. szimfóniával. Vonzotta a színpadi muzsika is. A Prometheus teremtményei című balett zenéje még szokatlan volt hallgatósága számára. 1804-ben Schikaneder alkalmazta Beethovent a Theater an der Wienben, hogy operát szerezzen számára, de csak néhány kísérőzenét írt. A korszakból maradandó alkotás a Goethe Egmontjához írt alkalmi kompozíció (amit 1811-ben a Pesti Német Színház megnyitóján is bemutattak).

Lobkowicz herceg zenekara mutatta be a III. (Eroica) szimfóniát, a IV. szimfóniát (Coriolan-nyitány)t, ami ugyan sikert hozott, bár a közönség Mozart halála után nehezen barátkozott az újszerű romantikus muzsikával. 1806-ban Erdődy gróf hívta vendégségbe, ott kötött barátságot Brunswik Ferenc gróffal. Martonvásári évei alatt gyengéd szálak kötötték a két grófi lányhoz: először Josefához, majd Terézhez. Nyaranta onnan is visszavonult Bécs környékére. Napóleon császárrá koronázásakor széttépte az ajánlást.

Beethoven hallása harminc éves korában kezdett romlani. Apja vérbaja lehetett süketségének oka. Megunta a társasági életet, magába fordult, a saját forradalmi eszményeinek élt. Különös érzékenységgel, olykor durván válaszolt a külvilágra. A pártfogói lassanként kihaltak. Bécsben a művei kiadásaiból élt, ám nem tudott lépést tartani a tekintélyének köszönhető sok megrendeléssel. 1811-12-ben találkozott Goethével, ekkor születtek vokális művei, de süketsége visszatartotta a színpadi szerepléstől, a vezényléstől. Beethoven 1803-ban kezdte komponálni Schikaneder színházának a Leonorát, de 1804-ben újabb szövegkönyvet kapott, és 1805-ben a francia megszállás idején mutatták be a Fidelio oder die eheliche Liebe (Leonora), azaz Fidelio című operáját – sikertelenül. Megfelelő szövegkönyv hiányában Beethoven többször átírta a darabot, és mindegyik átirathoz készített E-dúrban egy-egy Leonora-nyitányt, összesen négyet. 1814-ben Bécsben felújították a Fideliót, amit a szerző maga vezényelt a II. Leonora-nyitány bevezetésével. A siker óriási volt, ennek ellenére Beethoven a magányt választotta. Testvéri szeretetben sem volt része. A Missa Solemnis bemutatóján az üdvrivalgást nem hallotta, csupán látta, amikor megfordult. Utolsó műveit 1822-ben komponálta. 1825-től súlyos májbetegség, gyakori tüdőgyulladás gyötörte, négyszer operálták, majd 1827-ben, hosszú haláltusa után hunyt el. Temetésére szinte egész Bécs kivonult, Grillparzer írta a gyászbeszédet.

Beethoven kilenc csodálatos, máig játszott szimfóniát, 24 menüettet, 5 zongoraversenyt, hegedűversenyt, 32 szonátát és vokális művek sokaságát írta: miséket, oratóriumokat, kantátákat, kórusokat, dalokat.

 

Fidelio

Két felvonásos, két és félórás opera. A francia Bouilly drámaíró és ügyész a forradalom alatt megtekinthette az embertelen börtönviszonyokat. Szövegkönyveit többen feldolgozták (pl. Cherubini, Paȅr). A Leonorát Joseph Sonnleithner fordította németre. A három felvonásból Stephan von Breuning, Beethoven barátja dolgozta át két felvonásra. A harmadik átdolgozás és a fölösleges szövegrészek kihagyása Georg Friedrich Treitschke munkája. 1814-re, a bécsi felújításra Beethoven már ezt a szöveget öntötte újabb zenei foglalatba. A bécsi közönségnek tíz év kellett, hogy megértse a zseniális operát, amelynek muzsikája az énekesektől hatalmas erőfeszítést igényel, különösen nehéz a börtön-kép realisztikus ábrázolása. A zene hősi pátosszal átitatott, drámaian szenvedélyes, igazi beethoveni alkotás.

A Fidelio-sztori

Egy Sevilla környéki spanyol állami fogházban játszódik, nehogy utalás essék a többi ország 18. századi börtönviszonyaira.

Marcellina, a börtönőr lánya hallgatja a kapus, Jaqino szerelmi vallomásait, de talán a rossz fényviszonyok miatt neki apja új segédje, Fidelio tetszik. Ha jobban látna-hallana, rájönne, hogy a férfiruhában Leonora szerepel. Igaz, más sem jön rá. Fidelio (azaz Leonora) tudja, hogy a legrémesebb sziklabörtön mélyén egy titokzatos foglyot őriznek, akihez csak Roccónak, a börtönőrnek van bejárása. Don Pizarro, a börtönparancsnok, helyi kiskirály itt tartja ellenfelét, Florestant (mi a színlapról tudjuk, hogy ő Leonora férje). A parancsnoknak megsúgják, hogy villámlátogatásra érkezik az új miniszter, Fernando, ezért megbízza Roccót, hogy gyorsan tüntesse el a foglyot. Fidelio/Leonora kihallgatja a beszélgetést, és rögtön jelentkezik a sírásáshoz. Ugyanakkor kikönyörgi Roccótól, hogy a király születésnapján az elítéltek egy kicsit sétálhassanak a börtönudvaron. Pizarro dühbe gurul, de a király születésnapja az más…

A II. felvonásban szorgalmasan ássa a sírt Florestannak Rocco és segédje. Pisarro, hogy időben végezzen a fogollyal, maga indul megölni a tőrével. Fidelio/Leonora megelőzi, nyomós érvet, azaz élesre töltött pisztolyt szegez a zsarnok mellének. Közben felharsan a miniszter jöttét jelző trombitaszó, és Pizarro csapot-papot otthagyva, a fogadására rohan.

Az utolsó színben a nép boldogan ünnepli a minisztert, aki az ártatlanul szenvedők felmentését hozza. Leonora feltámogatja tönkre éhezett férjét a mélyből. A miniszter régi barátját ismeri fel benne, és dicséri a házastársi hűséget. Marcellina – jobb híján – most már kezét nyújtja régi udvarlójának. Pizarro pedig helyet cserélhet Florestannal. A nép ünnepli a zsarnoktól való szabadulását a gyönyörű zárójelenetben.

Utójáték nem lévén, a következő rendszerváltásig Pizarro a börtönben rohad, aztán esetleg dicsőségesen szabadul, és még magasabb állást kap – ahogy ez már lenni szokott.

DOBI ILDIKÓ

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük